Dél-Korea is teljesen kiakadt a rövidpályás gyorskorcsolya bíráskodása miatt, a Sportdöntőbírósághoz fordultak

2022. február 8. – 08:20

Másolás

Vágólapra másolva

Nemcsak Magyarországon váltott ki értetlenséget a rövidpályás gyorskorcsolya versenyeinek bíráskodása, hanem Dél-Koreában is. A koreaiak a férfi 1000 méter elődöntőjében látottak miatt mennek el a legvégsőkig, és a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulnak.

A Koreai Sport- és Olimpiai Bizottság (KSOC) fellebbezést nyújt be a CAS-hoz, hogy „hozza nyilvánosságra a 2022-es téli olimpiai játékokon a sportolóik részvételével zajló rövidpályás gyorskorcsolyaversenyek bíráskodásával kapcsolatos igazságtalanságokat”, írta az Insidethegames.

A férfi 1000 méter elődöntőjéből két koreait, Hvang Dehont és Li Dzsunszót zárták ki. Hvang futamgyőztes volt, majd szabálytalan, későn végrehajtott előzés miatt diszkvalifikálták. Li második lett, őt azért vették ki, mert sávváltás közben érintkezett ellenfelével.

Hvang Dehon elődöntős futama, amelyből később kizárták – Fotó: Manan Vastayana / AFP
Hvang Dehon elődöntős futama, amelyből később kizárták – Fotó: Manan Vastayana / AFP

A két kizárás után kínaiak jutottak be a döntőbe, akik Liu Shaolin Sándor kizárása után elvitték az első két helyet.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy sportolóinkkal ne bánjanak ilyen igazságtalanul a nemzetközi korcsolyázó- és sportközösségekben” – áll a KSOC közleményében.

A KSOC a dél-koreai Yonhap News hírügynökség szerint a versenyek után panaszt tett a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnél (ISU) és a vezetőbírónál.

„Döntésünk, hogy a CAS elé visszük az ügyet, figyelembe vette a közhangulatot is. Az otthoniakat rendkívül felháborította az ilyen elfogult bíráskodás. Úgy döntöttünk, hogy a bíráskodás nem élvezheti a nemzetközi sportközösség támogatását, és a nemzetközi szövetségek és a bírók közötti nem túl átlátható kapcsolatra is fényt akarunk deríteni” – írta még a KSOC.

A kizárás koreai politikusok körében is heves indulatokat váltott ki. Ahn Csolszú, a Néppárt egyik képviselője szerint Kína ellopta Dél-Korea érmeit.

„Kínának azonnal vissza kell vonnia a piszkos döntést, és vissza kell adnia a Koreai Köztársaság aranyérmét. Amit Kína tett, az egy nagyon csúnya cselekedet, amely tönkretette a sport szellemét, és nem fogja tudni elnyerni senki támogatását a világon” – írta Ahn a Facebookon.

Szim Szangdzsung, az Igazság Párt jelöltje is azt mondta, hogy ellenkezik az olimpiai szellemiséggel a bírók döntése.

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetséget sem a koreai, sem a magyar óvás nem győzte meg. A főbíró és a videóbíró is újra megnézte az eseteket, és továbbra is fenntartják döntésük jogosságát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!