Józan ésszel megmagyarázhatatlan Liu Shaolin kizárása

2022. február 7. – 17:05

Józan ésszel megmagyarázhatatlan Liu Shaolin kizárása
Liu Shaolin Sándor az olimpiai döntőből való kizárásáról szóló döntést látva – Fotó: Anne-Christine Poujoulat / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Liu Shaolin Sándor ugyan az első helyen haladt át a célvonalon az 1000 méter olimpiai döntőjében Pekingben, utána elvették a győzelmét, és úgy zárták ki két figyelmeztetéssel, mintha el sem indult volna, helyezetlen lett. A futamot itt tudja visszanézni.

„Nyugodt vagyok, de frusztrált a végeredmény miatt, mert ezt a döntőt Sanyi megnyerte, és mégsem az ő nyakába kerül az aranyérem”

– kezdte a Telexnek az értékelését a Phjongcshangban olimpiai bajnok Knoch Viktor. Knoch négy éve szerepelt a történelmi sikert elérő aranyérmes csapatban, utána visszavonult, de már a 2006-os olimpián is részt vett, és döntős lett.

Szerinte az egyik kínainak, Linek csak az volt a feladata a fináléban, hogy minden áron megakadályozza, vagy legalábbis hátráltassa, hogy a két magyar egymás mellett mehessen. Nagyon furcsának találja azt, hogy egy olimpiai döntőben ilyen előfordulhat. (Erről a csapat edzője és csapatmenedzsere, a döntő megóvását bejelentő Bánhidi Ákos is beszélt.)

Arról az előzésről, ami végül megfosztotta az aranytól Liut, Knoch azt mondta, hogy érdemesebb tágabb kontextusba helyezni, mert ez már egy második futás volt.

„Nagy tejsavval, kimerülten haladtak. Nem volt teljes mértékben tiszta ez az előzés, de bőven bele kellett volna férnie, épp azért, mert ez egy újraindított finálé volt, ami mentálisan is igen megterhelő, nem csak fizikálisan. A juniorok szoktak olyan köridőket teljesíteni, mint ebben a fináléban volt, mert fáradtak voltak.

Álmomban nem gondoltam volna, ezért el lehet venni egy olimpiai aranyérmet, józan ésszel ezt nem lehet megmagyarázni. Akkor is érthetetlen lenne számomra, ha nem egy magyarral történik meg.”

Knoch szerint már a szombati mix váltónál is látni lehetett, hogy a kínaiak hazai pályán vannak. Az ezer méter elődöntőjében aztán a koreai Hwangot zárták ki, amikor egy nagy lendülettel két kínait is megelőzött. Abban az előzésben sem volt olyan elem, amiért ilyen drasztikusan közbe kellett volna avatkozni.

„Ha önzők vagyunk, akkor azt mondhatjuk, hogy magyar szempontból ez nem volt előnytelen döntés. Mert a formákat látva Hwang van azon a szinten, mint a Liu testvérek. Ennek a döntésnek lett az az ára, hogy három kínai jutott be a döntőbe. A többit pedig láthattuk.”

Knoch Viktor (jobbról a második) a phjongcshangi olimpiai győzelmet ünnepelve – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Knoch Viktor (jobbról a második) a phjongcshangi olimpiai győzelmet ünnepelve – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Knoch úgy látja, hogy rossz döntést hozott a zsűri, ezen az óvás nem fog változtatni, az eredmény nem módosul, a pénzt pedig elteszik a fiókba.

„Látható, hogy Sanyi az utolsó méteren tolta vissza az ellenfelét, de az is szembetűnő: Zsen keze is akcióban van. Nem véletlenül billent ki Sanyi az egyensúlyából, és fejezte be a versenyt kisodródva. Ha mindkettőt kizárják, még az is elfogadhatóbb lett volna, de a szabály szerinti megosztott felelősséget alkalmaztam volna, mindketten harcban voltak egymással, és nem változtattam volna a jégen elért sorrenden.”

Érzése szerint Liu Shaoang odaadta volna a bronzérmét csak azért, hogy a testvérének aranyérme lehessen. Knoch úgy gondolja, a váltóban kijöhet a gödörből Liu Shaolin, mert akkor a csapatért versenyez, és akkor hibátlanul kell menni, és ezt láttuk négy éve Phjongcshangban is.

„Extrém helyzet a mostani, de egy olyan profi versenyző, mint Sanyi, jól kezeli majd ezt is. Ha most nyert volna, akkor azt mondják neki az edzők, oké, szép volt, de megyünk tovább, mert várnak ránk még a feladatok.

Most lehet mérgelődni egy kicsit, de tovább kell lépni. Egy versenyző, amíg eljut az olimpiáig, sok ilyen helyzeten megy keresztül, sokszor éri igazságtalanság, emiatt edzett lesz. Meggyőződésem, hogy ez nem fogja visszavetni Sanyit.”

A férfiak szerdán 1500 méteren versenyeznek, pénteken az 500 méter szerepel a programban, illetve a váltó elődöntője, ahol Korea mellett az oroszok és a hollandok lesznek a címvédő csapat ellenfelei.

„Bronzérmet nyertünk, és keserűek vagyunk, ilyesmi azért elképzelhetetlen lett volna akár négy évvel ezelőtt is” – összegzett Knoch, aki szerint Krueger John Henryről sem szabad megfeledkezni, 1500 méteren ő is képes meglepetést okozni, miután őt is csalódás érte hétfőn.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!