Történelmi összeomlás és körömrágós izgalmak után Bengals–Rams Super Bowl jön

2022. január 31. – 04:07

Történelmi összeomlás és körömrágós izgalmak után Bengals–Rams Super Bowl jön
A Bengals–Chiefs AFC-főcsoportdöntőt részben eldöntő labdaszerzés előtti pillanat – Fotó: David Eulitt / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Minden adott volt, hogy Patrick Mahomes, a Kansas City Chiefs irányítója legyen az első játékos a posztján, aki a 27. születésnapja előtt negyedszer is a Super Bowlba vezeti csapatát, de a Chiefsnek sikerült 21-3-as előnyről összeomlania, és végül hosszabbításban elbuknia a Super Bowlba jutásért játszott főcsoportdöntőt a hatalmas feltámadást produkáló Cincinnati Bengals ellen. A másik főcsoportdöntő is közel volt a hosszabbításhoz, de a Rams végül megállította a 49erst, amelynek vezetőedzője újabb nagy előnyt szórakozott el egy baromi fontos meccsen.

Pedig minden álomszerűen indult a sok szakértő szerint az előző fordulóban a Buffalo Bills ellen lényegében előrehozott Super Bowlt nyerő Kansas City Chiefs számára – az irányító Patrick Mahomes majdnem tökéletes passzmutatóval állt a szünetben, három touchdownjának köszönhetően pedig 21-3-ra is vezettek, a félidőre pedig 21-10-es előnnyel mehettek. Ez az előny lehetett volna több is, de a félidő legutolsó másodperceiben kapzsi módon annyira újabb touchdownt akartak egy hárompontos mezőnygól helyett, hogy végül egy ponthoz sem jutottak. Ennek ellenére minden rózsásnak tűnt, Mahomes például ilyen játékokkal tudta hülyíteni a Bengals védelmét.

Csakhogy a vendég Cincinnati a szünetben alaposan összekapta magát mindt támadó, mind védőoldalon, és egy remek harmadik negyeddel kiegyenlítettek 21-21-re, majd a negyedik negyedben már a fordítás is megvolt nekik 24-21-es állásnál, vagyis a Chiefsnek kellett hajtania hazai pályán a hosszabbításért.

Ez végül a rendes játékidő utolsó másodperceiben lett meg nekik, a sorban második hosszabbításos meccsükön viszont már nem jártak sikerrel. Mahomes a mérkőzés második eladott labdájával túl nagyo hibázott, a Bengals pedig lecsapott az interception után, és egy 31 yardos mezőnygóllal a Super Bowlba küzdötte magát.

A Bengals irányítója, Joe Burrow a második irányító lett az NFL-ben 1950 óta, akinek a két első idegenbeli rájátszásmeccsén is sikerült közvetlenül a győzelemért vezetett támadást végigvinnie, ez korábban csak a San Francisco 49ersben játszó Colin Kaepernicknek sikerült 2013-14-ben. A 18 pontos feltámadással a Bengals az NFL-történetének második legnagyobb idegenbeli fordítását hozta össze a rájátszásban – a 18 pontos hátrányba kerülő csapatok mérlege idegenben eddig 3-163 volt, vagyis túlnyomó többséggel elbuktak. A Bengals 33 év után, fennállása óta harmadszor jut be a Super Bowlba, ezzel 100%-os a mérlegük a főcsoportdöntőkben, ha bejutottak az AFC-döntőbe, onnan mindig a Super Bowlig meneteltek, igaz, ott eddig kettőből kétszer kikaptak.

Hasonló izgalmakat tartogatott az NFC főcsoport döntője a San Francisco 49ers és a Los Angeles Rams között – a mérkőzés 6:49-cel a rendes játékidő vége előtt 17-17 volt az állás, vagyis úgy festett, ez a mérkőzés is hosszabbításra megy.

A pontgyártás viszonylag lassan indult be, az első negyed után 0-0 volt az állás, majd a második negyed közepén a fantasztikus szezont produkáló Rams-elkapó, Cooper Kupp hozta a meccs első touchdownját Matt Stafford passzából. Az alapszakaszban az elkapások számában (145), elkapott yardokban (1947) és elkapott touchdownokban (16) is a szezon legjobb teljesítményét nyújtó Kupp 16 yardos elkapása után 7-0-ra vezetett a Rams, de sokáig nem örülhettek, bő 2,5 perc játék után a 49ers előbb egyenlített, majd közvetlenül a negyed végén fordított is 10-7-re.

A 49ers-irányító Jimmy Garoppolo lendülete nem tört meg a szünetben, a harmadik negyed végén már 17-7 volt a vendégeknek, de innen jött a negyedik negyedben a Rams nagy feltámadása, és előbb egy újabb Kupp-touchdownnal, majd két mezőnygóllal nekik is összejött a fordítás, 20-17 lett a vége. A Rams továbbjutását a végén már némileg elkeseredett módon támadó Garoppolo nagy hibája biztosította be, szorul helyzetben nagyjából úgy hozott össze nagy hibát, ahogy két fordulóval ezelőtt az Arizona Cardinals tette ugyanígy a Rams ellen.

A Rams a 2018-as szezon után először, története során ötödször jutott be a Super Bowlba, ahol eddig négyből csak egyszer tudtak nyerni. Ezúttal viszont hazai pályán próbálkozhatnak, a döntőt ugyanis a Los Angeles-i SoFi Stadiumban rendezik. 54 éven át sosem játszott csapat hazai pályán a döntőben, a Rams bejutásával viszont sorban második évben lesz hazai csapat a Super Bowlban, tavaly a Tampa Bay győzelemre váltotta az ismerős környezet jelentette előnyt.

A 49ers vezetőedzője, Kyle Shanahan az elmúlt években nem először hozott össze nagy bukást a rájátszásban. 2017 februárjában, a Super Bowl LI-ben még az Atlanta Falcons támadócsapatáért felelve kaptak ki a harmadik negyed végén őrzött 28-3-as előnyről, majd három évvel később, a Super Bowl LIV-ben már a 49ers vezetőedzőjeként szórakozott el tízpontos előnyt a Chiefs ellen, 20-10-ről 31-20-ra kikapva, és most szintén tízpontos előnyről (17-7) vesztett vele a 49ers.

A Super Bowlt magyar idő szerint február 14-én hajnalban játsszák majd.

Eredemények, NFL-főcsoportdöntők

  • Cincinnati Bengals–Kansas City Chiefs 27-24 hosszabbítás után
  • San Francisco 49ers–Los Angeles Rams 17-20
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!