Szívritmuszavarba csapott át a rájátszásmeccs vége az NFL-ben

2022. január 24. – 08:03

Szívritmuszavarba csapott át a rájátszásmeccs vége az NFL-ben
A Kansas City Chiefs játékosa, Chris Jones ünnepli a továbbjutást a Buffalo Bills elleni mérkőzés után – Fotó: Jamie Squire / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei NFL-rájátszás első körének kiütései után a második fordulóban vasárnap is folytatódtak a hihetetlenül szoros meccsek, a Los Angeles Rams–Tampa Bay Buccanneers – a két szombati meccshez hasonlóan – egy utolsó másodperces mezőnygóllal dőlt el, a negyedik mérkőzés a Buffalo Bills és a Kansas City között pedig őrült, 28 pontot hozó negyedik negyed után ment hosszabbításra.

A Rams-Bucs mérkőzés harmadik negyedében sokan elkönyvelhették már magukban 27-3-as Rams-vezetésnél, hogy ennek a meccsnek vége, ám a címvédő csapat Tom Brady vezetésével hatalmas hajrát rakott össze. Még a harmadik negyed végén 27-13-ra zárkóztak egy közelről megfutott touchdownnal, majd a negyedik negyed végén szűk három perc alatt két TD-is szerezve 27-27-re kiegyenlítettek 42 másodperccel a lefújás előtt.

Ez a kevéske idő viszont még pont elég volt a Ramsnek arra, hogy előkészítsenek egy utolsó másodperces mezőnygólt, amivel megnyerték a mérkőzést. Az összecsapás egyébként egyértelműen a két csapat passzjátékáról szólt, a vesztes oldalon Tom Brady 54 kísérletből 30 jó passzt adott 329 yarddal, illetve 1-1 touchdownnal és interceptionnel, a túloldalon Matt Stafford 38 passzából 28 volt jó, ő 366 yardig és két touchownig jutott. Az elkapók közül a Bucstól a 8 elkapással 119 yardot szerző Mike Evanst, a Ramsnél a 9 elkapásból 183 yardig jutó Cooper Kuppot kell kiemelni, aki többek között egy 70 yardos TD-t is összehozott.

Őrületek a másik főcsoport-elődöntőben

Egy éve a főcsoportdöntőben, most egy fordulóval előtte futott össze a rájátszásban a Buffalo Bills és a Kansas City Chiefs, a találkozót pedig sokan előrehozott Super Bowlnak is titulálták, a mérkőzés pedig thrillerbe illő izgalmakat hozott.

A harmadik negyed végén a Chiefs 23-21-re vezetett, de a java még csak ekkor volt hátra, az utolsó negyedben ugyanis összesen 28 pontot szereztek a csapatok, úgy ráadásul, hogy a 28 pontból 25 az utolsó két percen belül jött össze. De nézzük is, hogy alakult ez az őrület:

  • a Bills kereken két perccel a lefújás előtt hozott össze egy 27 yardos touchdownt, a TD-t követő kétpontos kísérlettel 29-26-ra fordítottak, ekkor már csak 1:54 volt hátra a meccsből;
  • a Chiefs egy villámgyors, 52 másodperces, 75 yardos támadással újabb 7 pontot szerzett, ezzel 33-29 volt az állás, a meccsből viszont már csak 1:02 volt hátra;
  • a Bills erre is rá tudott tenni egy lapáttal, ők 49 másodpercet elhasználva voltak eredményesek egy szintén 75 yardos támadás végén – 36-33-ra vezettek, és már csak 13 másodperc volt hátra a meccsből;
  • a Chiefsnek viszont ez a 13 másodperc rengetegnek bizonyult, ugyanis 3 játék is belefért, amivel 44 yardot haladtak, majd Harrison Butker 49 yardos mezőnygóljával hosszabbításra mentették a meccset.
  • A hosszabbításban a Chiefs nyerte az érmefeldobást, és a sokat vitatott szabályok értelmében mivel az első támadásából touchdownt szerzett, úgy jutott tovább, hogy a Billsnek esélye sem volt válaszolni.

Ráérősebbeknek itt a mérkőzés utolsó 2 perce és a hosszabbítás egy félórás videóban, a többieknek pedig a továbbjutást a hosszabbításban eldöntő TD Travis Kelcetől.

Az ESPN grafikáján így nézett ki egyébként ez az őrület, már ami a győzelmi valószínűséget illeti – a vége teljes szívritmuszavarba csapott át. Nem csoda, hogy a meccset tévén követő jelenlegi és korábbi NFL-játékosok alig bírtak magukkal Twitteren.

A győzelmi esély alakulása a Bills-Chiefs NFL-rájátszásmeccsen – Forrás: ESPN
A győzelmi esély alakulása a Bills-Chiefs NFL-rájátszásmeccsen – Forrás: ESPN

A vesztes félnél, a Billsnél az elkapó Gabriel Davis 8 elkapásból 201 yardot és 4 TD-t hozott össze, a Chiefsnél Tyreek Hill 15, Travis Kelce pedig 96 elkapott yardig, illetve 1-1 TD-ig jutott. Persze a főszereplők az NFL következő évtizedét jó eséllyel döntő mértékben meghatározó két irányító, a billses Josh Allen és a chiefses Patrick Mahomes voltak, akik hatalmas párbajt csináltak a mérkőzésből.

A főcsoportdöntőkön a Kansas City Chiefs a Cincinnati Bengalst, a Los Angeles Rams pedig a San Francisco 49erst fogadja – utóbbi esetében nyugati parti rangadót rendeznek, a Rams már jelezte is, hogy Los Angelesen kívül nem nagyon értékesítenének jegyeket, nehogy a 49ers-szurkolók ellepjék a stadiont.

Eredmények, NFL-rájátszás, főcsoport-elődöntők

  • Los Angeles Rams–Tampa Bay Buccaneers
  • Buffalo Bills–Kansas City Chiefs

szombaton játszották

  • Cincinnati Bengals–Tennessee Titans 19-16
  • San Francisco 49ers–Green Bay Packers 13-10

főcsoportdöntők (magyar idő szerint)

  • AFC: január 30., vasárnap, 21.00 – Cincinnati Bengals–Kansas City Chiefs
  • NFC: január 31., hétfő, 00.30 – San Francisco 49ers–Los Angeles Rams
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!