Ritkán látott, őrületes duplával főcsoportdöntős az NFL-ben a 49ers

2022. január 23. – 08:18

Másolás

Vágólapra másolva

Hasonló forgatókönyvvel, szoros meccsen, az utolsó pillanatokra tartogatott mezőnygóllal bukott az első kiemelt, így a rájátszás előző fordulójában pihenő mindkét főcsoportgyőztes az NFL-ben – a Tennessee Titans és a Green Bay Packers is egyből kizúgott a rájátszásból.

A Tennessee Titans hiába készülhetett plusz egy hetet a főcsoport-elődöntőre, túl sok hibával játszottak, elsősorban az irányító Ryan Tannehill három eladott labdája bizonyult soknak, de a túlzottan egydimenziós játék sem segített. A sérülésből visszatérő futójátékos, Derrick Henry 20 kísérletből 62 futott yardig (és egy touchdownig) jutott, Tannehill a passzjátékban viszont lényegében csak két célpontot keresett, az 5 elkapással 142 yardot és 1 TD-t termelő A.J. Brownt, illetve a 6 elkapásból 62 yardot összehozó Julio Jonest, mindenki más mintha eltűnt volna.

A Bengals leginkább a hibák minimalizálásában mutatott maradandót, ez kellett ahhoz, hogy megszülessen az 1968-ban, több mint 50 évvel ezelőtt alapított csapat első idegenbeli sikere a rájátszában. A 19-16-os sikert a rúgójátékos Evan McPherson 52 yardos mezőnygólja hozta meg.

Támadójáték nélkül nyert a 49ers

Rendesen a mínuszokba fordult a hőmérő az NFC főcsoport első elődöntőjén a San Francisco 49ers és a Green Bay Packers között, amihez hóesés is csatlakozott idővel, ez pedig alaposan rányomta a bélyegét a játékra, a közönség nem sok látványos támadóakciót láthatott. A 49ers összesen 212, a Packers 263 yarddal zárta a meccset, ami egyáltalán nem a támadóegységekről szólt, a mérkőzés egyetlen offensive TD-jét a packersös A.J. Dillon szerezte még az első negyed első felében.

Innentől viszont a rúgásokért felelős speciális csapatrészek domináltak, azok közül is elsősorban a 49ersé, ugyanis:

  • az első negyedben sikeresen blokkoltak egy mezőnygól-kísérletet 7-0-s hátrányban,
  • a negyedik negyedben 10-3-as hátrányban blokkolták a Packers puntját, amiből touchdownt szerezve egyenlítettek,
  • majd a mérkőzés utolsó másodperceiben egy 45 yardos mezőnygóllal megnyerték a mérkőzést.

A San Francisco 49ers támadójátékban összehozott touchdown nélkül, egy blokkolt punttal és két mezőnygóllal nyert.

A Cincinnati Bengals a harmadik AFC-döntőjére készülhet, ahova az 1988-as szezon után először jutottak be. Korábban mindkétszer sikerrel vették ezt a kört, vagyis amikor bejutottak az AFC-főcsoportdöntőbe, mehettek is tovább a Super Bowlba, igaz, ott mindkétszer elbuktak.

Sikerével a 49ers tovább növelte előnyét az NFC-ben a legtöbb főcsoportdöntős szerplést nézve, idén már a 17. alkalommal jutottak be a főcsoportdöntőbe – az eddigi 16 szereplésből 7-szer jutottak be a Super Bowlba, ott pedig 5 győzelmet gyűjtöttek.

Mindkét csapat biztosan idegenben játszik majd a főcsoportdöntőben, az ellenfelük vasárnap derül ki.

Eredmények, NFL-rájátszás, főcsoport-elődöntők

  • Cincinnati Bengals–Tennessee Titans 19-16
  • San Francisco 49ers–Green Bay Packers 13-10

később játsszák

  • vasárnap 21.00 – Los Angeles Rams–Tampa Bay Buccaneers
  • hétfő 00.30 – Buffalo Bills–Kansas City Chiefs
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!