Christian Eriksen fél évvel a szívmegállása után aláírt a Premier League legdánabb csapatához

2022. január 31. – 11:17

Másolás

Vágólapra másolva

Christian Eriksen aláírt az angol Premier League-ben szereplő Brentfordhoz. A 29 éves dán futballista a szezon végéig szóló szerződést kötött az újonc csapattal – írja az MTI.

Eriksen a tavaly nyári Európa-bajnokságon szívmegállás miatt összeesett a pályán a Dánia-Finnország csoportmeccsen. Az életét a gyorsan reagáló csapattársai, valamint a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Eriksent egy koppenhágai klinikán később megműtötték, egy szívritmust szabályozó kardioverter-defibrillátort (ICD) ültettek a mellkasába.

Nem egyedi eset, hogy egy futballista hasonló beavatkozás után ismét pályára lépjen, az Ajax holland válogatott futballistája, Daley Blind szintén defibrillátorral a testében játszik. Azonban az olaszországi törvények minden olyan sportolót eltiltanak a profi karriertől, akinél szívrendellenességet tapasztalnak, és nem engedik, hogy valaki ICD-vel folytassa a profi pályafutását. Emiatt Eriksen klubja, az Internazionale kénytelen volt szerződést bontani a dán középpályásával, aki így szabadon igazolhatott vissza Angliába, ahol a szabályok megengedik a szereplését.

Eriksen számára nem ismeretlen a Premier League, hiszen hét évig játszott a Tottenhamben, ahol 226 angol bajnokin 51 gólt szerzett és 67 gólpasszt osztott ki. 2020 januárjában igazolt az Interhez, a milánói csapattal a szezon végén olasz bajnok lett. A 109-szeres dán válogatott játékos egy hónapja kijelentette: mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen a pályára, mert mindenképp ott akar lenni az idei, novemberben kezdődő katari világbajnokságon. A dán válogatott az elsők között jutott ki a vb-re.

Eriksen az Eb óta nem játszott meccset, tavaly év vége felé kezdett újra edzésbe állni, előbb Dániában, majd volt klubjánál, az Ajaxnál készült az visszatérésre. A Brentfordhoz való igazolása egy ideje már a küszöbön állt, az alapos orvosi vizsgálatokon kellett átesnie hozzá. A londoni klub több szempontból is ideális választásnak tűnik a számára: a csapat edzője, Thomas Frank is dán, valamint a keretben is hét másik dán futballistájuk van. A klub közleménye is kiemeli, hogy Frank a dán U17-es válogatottnál már volt edzője Eriksennek.

„Már alig várom, hogy újra együtt dolgozhassak Christiannal. Jó ideje már, hogy utoljára edzette őt, és azóta sok minden történt. Christian akkor 16 éves volt, mára pedig a Premier League egyik legjobb középpályásává vált. Európa-szerte trófeákat nyert, és a dán válogatott sztárja lett. Hihetetlen lehetőség, hogy egy ilyen világklasszis játékost tudtunk a Brentfordhoz hozni. Ugyan hét hónapja nem edzett csapattal, de rengeteget dolgozott egyedül. Fitt, de a meccserőnlétet még vissza kell szereznie. Már alig várom, hogy lássam, ahogy a játékosokkal és a stábbal együtt dolgozik, hogy visszatérjen a legmagasabb szintre” – mondta Thomas Frank.

A londoni klub közleményéből az is kiderül, hogy Eriksen nemrég kapta meg a koronavírus elleni védőoltást. A következő napokban fog Londonba utazni, de ezen a héten még nem edz együtt az új csapattársaival. A Brentford jelenleg 14. a bajnokságban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!