Hargitai János a pécsi városvezetésre mutogat a leállított stadionépítés miatt, és azt ígéri, megvalósul a beruházás

2021. december 27. – 22:22

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett az újabb magyarázat kormánypárti oldalról, hogy miért akadt meg a pécsi stadion építése. A beruházás támogatásáról nyáron döntött a kormány, december 24-én azonban leállították a költségvetés átrendezése közben. Hargitai János, KDNP-s képviselő azonban egészen másként látja a történetet.

A kormánypárti politikus szerint az eddigi konstrukció nem működött, és ő ebben a pécsi vezetést látja a hibásnak.

A júniusi kormányrendeletben a beruházás előkészítésével az önkormányzati tulajdonú Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-t, míg a megvalósítással az állami Beruházási Ügynökséget bízták meg. A beruházás kormányzati felelőse Kásler Miklós és Mager Andrea volt, míg Varga Mihálynak a szükséges források biztosításáról kellett gondoskodnia.

Az előkészítés azonban Hargitai János Facebook-bejegyzése szerint alig haladt. „Ma már minden balos, a választásokon induló jelölttől tudjuk: nekik nem kell stadion, ne épüljön! Ebben ez a programjuk választásokra” – fogalmaz a képviselő. Ezzel igyekezett mindenki számára egyértelművé tenni, hogy szerinte ki, illetve kik miatt nem épül meg a Pécsi Mecsek Futball Club új, 8 ezer férőhelyes stadionja. A városban 2019 októberében az ellenzéki polgármesterjelölt, Péterffy Attila nyerte a választást, és a közgyűlésben is többségbe került az ellenzék. „Gáncsoskodni lehet, helyben is, távolból is. A stadion ügyében – így is, úgy is – megtörtént” – írja Hargitai.

„Adjuk fel a város érdekeit?” – teszi fel a kérdést hétfői bejegyzésében a KDNP képviselője, hogy aztán azonnal megnyugtató választ is adjon a követőinek. „Nem! Hiszem, hogy a józan, hallgatag többség, a városi sportlétesítmények építését akarja” – fogalmaz, majd így folytatja:

„Mi építeni akarunk és fogunk! Kormánytámogatással. Az eddigi konstrukció nem működött, új kormánydöntést készítünk elő.”

Azt ígérte, hogy a beruházás előkészítése és megvalósítása az állami Beruházási Ügynökség feladata lesz, azaz kihagyják a városi céget.

Azt ugyanakkor egy szóval sem említi Hargitai a bejegyzésében, hogy mi a valós oka a beruházás leállásának. A Magyar Közlönyben december 24-én jelent meg a rendelet arról, hogy visszavonják stadion előkészítéséről és megvalósításáról szóló nyári kormányhatározatot.

Ez része annak a kiadáscsökkentő csomagnak, amelyet két részletben jelentett be a kormány karácsony előtt. A rekordméretű költségvetési hiány és a helyreállítási alap késése miatt előbb azt közölték, hogy 350 milliárd forint értékben halasztanak el beruházásokat, majd néhány nappal később a Pénzügyminisztérium még egy 755 milliárdos kiadáscsökkentő csomagot is bejelentett.

Orbán Viktor kedvenc lapjában, a Nemzeti Sport Online vasárnapi cikkében még azt írták, hogy azért nem valósult meg a projekt, mert a pécsiek többsége az építkezések ellen volt. Idézték Hargitai János korábbi nyilatkozatát is, amikor még arról beszélt a politikus, hogy ha a város nem akarja a stadiont, akkor a kormány nem fogja erőltetni. Most azonban mégis ígéretet tett arra, hogy lesz stadion.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!