Kásler Miklós készíti elő az új pécsi futballstadiont

2021. június 11. – 06:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb feladatot kapott az egészségügyért és oktatásért is felelős Kásler Miklós. A kormány megerősítette szándékát: új stadiont kap Pécs, egész pontosan a Pécsi Mecsek Futball Club.

Csütörtök esti határozata szerint a kormány a beruházás „előkészítésének kormányzati felelőseként az emberi erőforrások miniszterét jelöli ki, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával”, vagyis Kásler Miklós mellett Bártfai-Máger Andrea lesz felelős a projektért, Varga Mihálynak pedig a szükséges források biztosításáról kell gondoskodnia.

Korábbi cikkünk szerint a Pécsi Mecsek FC korábbi stadionja még 1955-ben épült, és 7 ezer fő befogadására képes, jelenleg is üzemel a városban. A Pécsi Újság júliusban azt írta, az új stadionról Hargitai János, a KDNP baranyai országgyűlési képviselője egyeztetett Orbán Viktorral. Orbán ekkor „a pécsi labdarúgás tisztelőjeként” támogatta az új stadiont, az új sportkomplexumról készült látványtervek mihamarabbi eljuttatását kérte levélben. A stadion a Napi akkori információi szerint 5-8 ezer férőhelyes lehet, és 12–18 milliárd forintba kerülhet majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!