A kapus, aki űrszámokat produkált, mégsem került az Aranylabda-esélyesek közé

2021. november 30. – 15:27

A kapus, aki űrszámokat produkált, mégsem került az Aranylabda-esélyesek közé
Edouard Mendy véd a 2021. augusztus 28-i Liverpool-Chelsea meccsen – Fotó: Paul Ellis / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő este Lionel Messi átvehette hetedik aranylabdáját, megelőzve Robert Lewandowskit, akit a szakma egyöntetűen esélyesnek tartott a tavalyi és az idei évben nyújtott teljesítménye alapján.

Lewandowski, a Bayern München és a lengyel válogatott sztárja hihetetlen mutatókat produkált az elmúlt két szezonban. Számtalan rekordot, többek között Gerd Müller megdönthetetlennek vélt bajnoki góljainak rekordját is megdöntötte, és mindent megnyert csapatával és egyénileg is, amit lehetett. A tavalyi évben negyvennégy találkozón szerzett negyvenhét találata nem eredményezhetett Aranylabdát a számára, hiszen a vírushelyzet miatt 2020-ban nem ítélték oda a díjat. Akkor sokan fejezték ki csalódottságukat, hogy Lewandowski páratlan teljesítménye nem nyerhette el méltó jutalmát. Lewandowski mégis überelni tudta a tavalyi számokat, bízva abban, hogy ez elegendő lesz a sikerhez. Ötvennégy találkozón hatvannégy gólt szerzett, senki a közelébe sem fért teljesítményének, mégis neki kellett gratulálni a Paris Saint-Germain argentin világsztárjának, Lionel Messinek.

Sokakat az is meglepett, hogy Édouard Mendy, az űrszámokat felvonultató kapus neve nem szerepelt az Aranylabdára esélyesek listáján. A Chelsea kapusa érkezése óta remek mutatókat hoz csapatában és a szenegáli válogatottban is, sorozatban állítva fel az újabb rekordokat. 130 kapus lépett pályára legalább két mérkőzésen ebben a szezonban a top5-bajnokságokban, Édouard Mendynek a legmagasabb a védési hatékonysága.

A legjobb védési hatékonyság az európai top5-ligában 2021/22 (min. 900 perc játékidő):

  • 1. Édouard Mendy (Chelsea) 86,5% (37 lövés / 32 védés)
  • 2. David Ospina (Napoli) 81,8% (33 lövés / 27 védés)
  • 3. Aaron Ramsdale (Arsenal) 81,4% (43 lövés / 35 védés)


A kapura tartó lövések minőségét is figyelembe véve Mendy mentette meg a legtöbb góltól a csapatát a Premier Leauge idei szezonjában. Jelen pillanatban több kapott gól nélküli mérkőzéssel rendelkezik, mint kapott góllal.

A legtöbb gólt megakadályozó védés a helyzetek minősége alapján:

  • 1. Édouard Mendy (Chelsea) 3,71 (8,71 xG / 5 kapott gólt)
  • 2. José Sá (Wolverhampton) 3,28 (15,28 xG / 12 kapott gól)
  • 3. Aaron Ramsdale (Arsenal) 2,34 (10,34 xG / 8 kapott gól)

Edouard Mendynek van a legjobb védési hatékonysága a Bajnokok Ligájában is azon kapusok között, akik legalább öt találkozón pályára léptek az előző szezon kezdete óta és a legtöbb kapott gól nélküli mérkőzéssel is ő rendelkezik. Csak négyszer találtak be neki tizenhét mérkőzésen.

Edouard Mendy a BL-trófeával 2021. május 29-én – Fotó: Manu Fernandez / POOL / AFP
Edouard Mendy a BL-trófeával 2021. május 29-én – Fotó: Manu Fernandez / POOL / AFP

Édouard Mendy Bajnokok Ligája teljesítménye:

  • 17 mérkőzés / 13 győzelem / 2 döntetlen / 2 vereség / 13 kapott gól nélküli találkozó / 89%-os védési hatékonyság / 4 kapott gól


Soha, egyetlen egy kapus sem ért el több kapott gól nélküli mérkőzést egy Bajnokok Ligája szezonban, mint Mendy a tavalyi, bemutatkozó idényében. Ezzel ő tartja a legjobb bemutatkozás rekordját is a Bajnokok Ligájában.

A legtöbb kapott gól nélküli mérkőzés egy Bajnokok Ligája-szezonon belül:

  • Santiago Canizares 9 (2000/2001)
  • Keylor Navas 9 (2015/2016)
  • Édouard Mendy 9 (2020/2021) – újoncként


Mendy, a Chelsea és a szenegáli válogatott kapusaként ötven mérkőzésen lépett pályára eddig 2021-ben, huszonhét kapott gól nélküli mérkőzésnél és huszonkilenc kapott gólnál jár.
Tehát a számok és a tények, az egyéni teljesítmények nem győzték meg a France Football szavazóit, Édouard Mendy nemhogy az aranylabdára esélyesek listájára nem került fel, de a kapusok között is csak a második helyen végzett. Az Aranylabda-szavazás harmadik helyezettje, Mendy csapattársa, az olasz válogatottal Európa-bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Jorginho lett. Augusztusban, amikor az UEFA megválasztotta az év játékosának már sokak néztek furcsán, és sürgettek valami egzakt összehasonlítási elv kialakítását. Akkor most egyéni teljesítményeket, vagy csapatként elért produktumokat helyezünk előrébb? Mennyit nyomnak latba az egyéni díjak, gólkirályi és egyéb címek? Ha kizárólag az egyéneket, a statisztikákat nézzük nem valószínű, hogy ez a végeredmény született volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!