Messiék 0-0-t játszottak Brazíliával, és kijutottak a világbajnokságra

2021. november 17. – 05:58

Másolás

Vágólapra másolva

Az argentin futballválogatott 0-0-s döntetlent játszott az ősi rivális Brazíliával világbajnoki selejtezőn, amivel biztossá vált, hogy Argentína is ott lesz a 2022-es katari világbajnokságon. A szuperrangadón csak a sárga lapok potyogtak, összesen hetet osztott ki a bíró. Lionel Messi is pályára lépett az argentin csapatban, viszont a brazilok legnagyobb sztárja, Neymar kihagyta a meccset. A mostani döntetlennel nem szakadt meg az argentinok veretlenségi sorozata, 27 meccs óta nem kaptak ki.

Szeptemberben botrányos körülmények között szakadt félbe a két csapat meccse, a brazil hatóságok meccs közben akartak karanténba zárni négy argentin játékost.

Brazília már korábban biztosította helyét a világbajnokságon, 34 pontjával vezeti a dél-amerikai selejtezőcsoportot, Argentína a második, 29 ponttal. A csoportból az első négy helyezett jut ki a világbajnokságra, az ötödik pedig interkontinentális pótselejtezőt játszhat. Ecuador, Kolumbia és Peru áll jelenleg továbbjutó helyen.

Kedden kiderült, mely csapatok jutnak ki közvetlenül a vb-re Európából, 10. csapatként Hollandia is biztosan ott lesz a tornán. Azt már vasárnap lehetett tudni, hogy Portugália pótvizsgára kényszerül, és az Európa-bajnok Olaszország sem tudott közvetlenül kijutni a jövő novemberben Katarban kezdődő vb-re.

  • A már kijutott csapatok: Anglia, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Németország, Spanyolország, Svájc, Szerbia
  • A pótselejtezőre váró csapatok: Portugália, Olaszország, Oroszország, Svédország, Skócia, Wales, Ausztria, Csehország, Lengyelország, Észak-Macedónia, Törökország, Ukrajna.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!