Tibeti zászlós tüntetők zavarták meg a pekingi téli olimpia lángjának meggyújtását
2021. október 18. – 14:40
Hétfőn fellobbant a jövő évi, pekingi téli olimpia lángja Görögországban. A ceremóniát tibeti zászlós emberi jogi aktivisták zavarták meg – írja a BBC.
A hagyományok szerint minden téli és nyári olimpia előtt a görögországi Olümpiában, az ókori játékok helyszínén gyújtják meg az olimpiai lángot, amelyet aztán a rendező városig juttatnak el. A koronavírus-járvány miatt a mostani eseményen sem lehettek nézők, de néhány tüntetőnek így sikerült bejutnia a helyszínre, ahol transzparensiekkel a pekingi rendezés ellen tiltakoztak. Az egyik tiltakozónál egy tibeti zászló volt, és egy „Nemet a népirtó játékra” feliratú molinót is sikerült becsempészniük. Az AP hírügynökség szerint a tüntetők egy kerítésen átmászva tudták megközelíteni a szigorú biztonsági intézkedések mellett zajló rendezvényt. A biztonságiak végül gyorsan lekapcsolták őket, a jelentések szerint a görög rendőrség több tüntetőt is őrizetbe vett.
Korábban egyes emberi jogi csoportok a pekingi téli olimpia bojkottálásra szólították fel a világot, és néhány amerikai politikus is sürgette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) képviselőit, hogy inkább más országnak adják a 2022-es téli játékok megrendezését. A jogvédő szervezetek azzal vádolják a kínai vezetést, hogy megsértik az emberi jogokat. Legtöbbször a muszlim ujgur kisebbség, valamint a főként buddhista tibetiek helyzetét szokták felhozni példaként. Beszámolók szerint a kínai hatóságok Hszincsiang tartományban tömegesen zárnak átnevelő táborokba ujgurokat, akiket terrorizmus támogatásával vádolnak meg. Peking következetesen tagadja ezeket a vádakat.
A láng hétfői meggyújtásán Thomas Bach, a NOB elnöke és Katerína Szakellaropulu görög köztársasági elnök mellett a görög és a kínai olimpiai bizottság képviselői, valamint akkreditált újságírók lehettek jelen. Bach azt mondta, hogy a járvány miatt még mindig nehéz időszakban a pekingi téli olimpia újabb lehetőséget teremt arra, hogy „a világ népei a béke, a barátság és a szolidaritás jegyében találkozzanak”.
Az MTI beszámolója szerint a lángot ezúttal is a Nap sugaraival gyújtották meg Héra templomában, Xanti Georgiu színésznő egy parabolatükör segítségével gyűjtötte össze a sugarakat. A lángot három futó viszi majd fel Athénban az Akropoliszra, ahol az éjszaka folyamán őrizni fogják. A kínai szervezők aztán kedden veszik át a Panathinaikó-stadionban.