Felülvizsgálja a marihuána tilalmát a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség

2021. szeptember 15. – 13:41

Felülvizsgálja a marihuána tilalmát a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség
Sha'Carri Richardson az amerikai olimpiai válogatóversenyen 2021. június 19-én – Fotó: Andy Lions / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Felülvizsgálja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a kannabiszra vonatkozó tilalmát, írja a BBC. Bár a most érvényes szabályozás szerint a versenysportolók nem füvezhetnek, a jövőre kezdődő felülvizsgálat után akár le is vehetik a tiltott szerek listájáról a marihuánát.

A doppingellenes ügynökség szerint „számos érdekelt felől érkezett kérés” a tilalom felülvizsgálatára, a BBC pedig kiemelte Sha'Carri Richardson példáját. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a 21 éves amerikai sprinter júniusban megnyerte a 100 méteres futás amerikai olimpiai válogatóversenyét, az elődöntők történetének hatodik leggyorsabb idejével. Később azonban pozitív lett a doppingtesztje, ami miatt ki kellett hagynia a tokiói olimpiai játékokat: a kvalifikációs idejét törölték, és egy hónapos eltiltást kapott.

Richardson ezután állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy kannabiszt használt, állítása szerint azért, mert így próbálta feldolgozni édesanyja halálát – ami egy héttel a válogatóverseny után történt.

Mind az Amerikai Doppingellenes Ügynökség, mint az amerikai atlétikai sportolók szervezete együttérzését fejezte ki Richardsonnak, és elfogadták azt az érvelést, hogy a szert nem a teljesítmény fokozása miatt használta. Azonban azt hozzátették, hogy az eltiltásokkal kapcsolatban nem dönthettek volna másképp, hiszen be kell tartatniuk a szabályokat – amelyeken viszont enyhítene a Fehér Ház kábítószer-ellenőrzési irodája.

A most érvényben lévő szabályok szerint akár négy évre is eltilthatják a versenyzéstől azt a sportolót, akinek pozitív a kannabiszra vonatkozó drogtesztje. Igaz, ha a sportoló bizonyítani tudja, hogy a szerfogyasztás nem a sportteljesítményhez kapcsolódott, akkor a büntetést csökkenthetik három hónapra. Ha pedig beleegyezik egy elterelési programba, akkor csak egy hónapra vonatkozik az eltiltás.

A WADA a szerdai bejelentés után azért hozzátette, hogy a kannabisz 2022-ben még biztosan a tiltott szerek listáján marad.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!