A FIFA-hoz fordul az angol szövetség a magyar szurkolók rasszista viselkedése miatt

2021. szeptember 3. – 06:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország 4-0-s vereséget szenvedett csütörtökön hazai pályán az Anglia elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen. A találkozó előtt az angol válogatott az eddigi meccseihez hasonlóan féltérdre ereszkedett, amire hangos füttyszó volt a reakció a magyar szurkolóktól a telt házas mérkőzésen. A brit sajtó egy része rasszista magyar szurkolókról ír, az angol labdarúgó-szövetség pedig a FIFA-hoz fordul a szurkolók viselkedése miatt. Pedig Marco Rossi szövetségi kapitány éppen azt kérte a drukkerektől, hogy a következő meccseken próbáljanak meg viselkedni.

A brit lapok azt is írják, hogy az angol válogatott két játékosát, az első gólt szerző Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet rasszista támadások érték a meccs alatt, illetve más kihágásokat is említenek. A BBC azt írja, hogy Sterlinget megdobálták a nézők (ez jól látszott a közvetítésben is), amikor a gólját ünnepelte, majd a harmadik gól után a lelátóról petárdát dobtak a pályára. Állítólag a meccs utáni interjúja közben jéggel dobták meg Gareth Southgate angol szövetségi kapitányt is, aki elmondta: saját maga nem tapasztalt rasszista megnyilvánulásokat a mérkőzés alatt.

Azt viszont elmondta, hogy máshonnan értesült ilyen esetekről, és megteszik a szükséges lépéseket, ugyanis az ilyen viselkedést elfogadhatatlannak tartja. Az angol csapatkapitány, Harry Kane is azt nyilatkozta, hogy beszélt csapattársaival, és panaszt fognak tenni a Puskás Arénában tapasztaltak miatt, és elfogadhatatlannak tartja az esetet. Az ellenséges hangulat miatt panaszkodott az 50. válogatottságát ünneplő John Stones, az idén nyáron horribilis összegért a Manchester Citybe igazoló Jack Grealish pedig a Twitteren írt arról, hogy briliáns győzelmet arattak egy elfogadhatatlan hangulatú mérkőzésen.

A BBC tudósítója is arról számolt be, hogy rasszista rigmusokat hallott a kapu mögötti résznél, ahol a magyar ultrák ültek, és egy alkalommal konkrétan hallotta, ahogy Bellingham kap egy rasszista bekiabálást. A riporter később arról ír, hogy nem érti, hogy ha a magyar játékosok hallották a szurkolók viselkedését, akkor miért sétáltak még percekig a pályán a közönséget ünnepelve. A Sky egyébként azt írja: majomhuhogást lehetett hallani a lelátóról, leginkább akkor, amikor Raheem Sterlinghez ért a labda. A Sky tudósítója szerint a második gól előtti passzánál is ezt lehetett hallani. Szintén ő írja azt is, hogy legalább négy embert látott, ahogy a bemelegítő Bellinghamet rasszista bekiabálásokkal zavarták, amikor az ultrákhoz közel volt.

Az eset nemcsak azért különösen kellemetlen, mert Rossi éppen arra kérte a szurkolókat, hogy kerüljék az ilyen magatartást, hanem azért is, mert az UEFA döntése értelmében a magyar válogatottnak már eleve zárt kapuk mögött kell lejátszania két hazai mérkőzését a korábbi meccseken tapasztalt rasszista megnyilvánulások miatt. Árulkodó az is, hogy a nagy brit újságok sportmellékleteiben több helyen is a mérkőzésen érzékelhető rasszista hangulatot emelték ki. Az egyik címlapján azt olvasni:

Anglia–Rasszisták 4-0.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!