A Magyar Atlétikai Szövetség továbbra is felejthetetlen 2023-as budapesti vb-t szeretne

2021. augusztus 26. – 17:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön újra téma lett a 2023-as, Budapestre tervezett atlétikai világbajnokság ügye, miután Karácsony Gergely főpolgármester egy videóüzenetben arra kérte a fővárosi közgyűlést, hogy vonja vissza a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását, vagyis vétózza meg a vb-t. A vétó ötletét nem sokkal később Gyurcsány Ferenc a DK-tól eredőnek nevezte, hozzátéve, hogy Karácsony a DK szerdai javaslatát görgette tovább.

Az egész apropója, hogy Karácsony szerint a kínai Fudan Egyetemmel kapcsolatos törvénnyel a kormány megszegte azt a 2019-ben kötött megállapodást, amelynek részeként a főváros hozzájárulását adta a vb megrendezéséhez.

A fejleményekre reagálva a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) közleményben tudatta, hogy biztosak benne, a jövőben továbbra is azon dolgozhatnak, hogy a 2023-as budapesti világbajnokság „a rendezvény történetének legszínvonalasabb eseménye legyen, és felejthetetlen a magyar atlétika, a közönség és az egész ország számára”. Kiemelték, hogy a szövetség a szerződés aláírójaként büszke rá, hogy 2018 decemberében elnyerte a vb rendezési jogát, amely „Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz”.

A közleményben idézték a vb-bronzérmes gátfutót, Baji Balázst is, aki azt mondta, úgy érzi, „politikai eszközként került elő az atlétikai világbajnokság. Nem kellene a sportot ebbe belekeverni. Amennyire örültünk sportolóként a rendezésnek, annyira örülünk neki most is, és bízunk benne, hogy lesz vébé Budapesten”. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!