A sportszerűtlenséggel vádolt maratonista azt állítja, a csúszós palackok miatt tarolta le a frissítőket társai elől

2021. augusztus 9. – 17:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tokiói olimpia Szapporóban rendezett maratonfutása után többen beszéltek a sportszerűtlennek tűnő Morhad Amdouniról, mint a győztes Eliud Kipchogéről. Amdouni azzal került sport- és nem sportlapok címlapjára, hogy a világ legnagyobb bunkója, aki a hőségben direkt levert több mint egy tucat vizespalackot a frissítőállomásnál, hogy ne tudjanak frissíteni a mögötte érkező ellenfelei.

Miután világszerte ráhúzták Amdounira a vizes lepedőt, a futó először egy Instagram-videóban, majd egy rövid Facebook-posztban magyarázta el, hogy szerinte mi történt.

„A kimerültségtől és minden mástól apránként elvesztettem a tisztánlátásomat és az energiámat, miközben kitartottam. Szeretnék elnézést kérni az atlétáktól. Az egyik pontnál megpróbáltam megfogni egy vizespalackot, de elejtettem, nem volt könnyű, miközben próbáltam ott maradni…” – mondta a videóban Amdouni a Le Point szerint.

A később megjelenő Facebook-posztjában azt írta, hogy szeretne véget vetni a felvételek miatt kirobbanó vitának. Pár mondatához egy lassított videót is mellékelt, amelyből például az is látszik, hogy az asztalok lejtettek, így könnyen fel tudtak borulni a rajta lévő palackok.

„Hogy a palackokat hidegen tartsák, vízben áztatják azokat, ez viszont csúszóssá teszi. Egyértelmű, hogy a sor elején megpróbálok felvenni egyet, de amint hozzáérek, azonnal kicsúszik” – írta a francia futó.

Ha Amdouni valóban direkt verte volna le a palackokat, annak sem volt sok értelme, hiszen 10-15 méterre jött a következő frissítőpont, ahonnan már a miatta lemaradók is fel tudták venni a vizet. Így csak néhány másodpercre bosszanthatta fel ellenfeleit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!