Már 12 éves érmese is van a tokiói olimpiának

2021. augusztus 4. – 09:44

frissítve

Már 12 éves érmese is van a tokiói olimpiának
A női gördeszka park versenyszámának három dobogósa: Hiraki Kokona, Josozumi Szakura, Sky Brown – Fotó: Ryohei Moriya/Yomiuri /AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az olimpia egyik új számában, gördeszkában a házigazda Japán tarol. Mindhárom eddig megrendezett versenyszámot japán sportoló nyerte. A női park szám pedig újra bebizonyította, hogy a deszkázás a 14 év alattiak sportága is lehet.

Ahogy arról az olimpia előtt is írtunk, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság többek között a gördeszkázástól is várja, hogy meg tudja szólítani a mai tizenéveseket, akik megtalálhatják a maguk hőseit a játékokon, és nem kapcsolják el a tévét, ha szóba kerül az olimpia.

Ha a tévék előtt nem is jött be a fiatalítás, a dobogón mindenképpen. Női parkban ugyan a 19 évével szinte veteránnak számító Josozumi Szakura győzött, de a másik két érmet 14 év alattiak szerezték. Második a 12 éves és 343 napos Hiraki Kokona, harmadik pedig 13 éves 28 napos Sky Brown lett. Hiraki Japán, Brown Nagy-Britannia történetének legfiatalabb olimpiai érmese lett. Legutóbb 1936-ban volt 12 éves olimpiai érmes, akkor a 12 éves Noël Vandernottea a francia evezősök kormányosaként nyert két bronzérmet.

A park szakágban egy amorf, tál alakú mélyedés a központi elem, a versenyzők pedig a különböző hajlásszögű és magasságú falakat használják ki a levegőben való trükkök végrehajtásához. A döntőbe jutott nyolc versenyzőnek háromszor 45 másodperce volt arra, hogy a lehető legjobb menetüket bemutassák. Szakura az első menetében 60,09 pontot kapott, és mint később kiderült, ez volt a legponterősebb, aranyérem járt érte. Hiraki az első menetében 58 pont fölé került, majd a másodikban 59,04-et szerzett. A harmadik japán, a 15 éves világbajnok Okamato szenvedett, végül csak a negyedik lett. A bronzérmet Brown, aki a brit csapat egyik arcává is vált az elmúlt hónapokban, a harmadik menetében biztosította be, túlszárnyalta Okamato addigi legjobbját.

Japán jól döntött, hogy a gördeszkát felvette a tokiói olimpiára, hiszen övék lett a sportág első aranya is, majd női streetben is ők nyertek, utóbbiban nem nagy meglepetésre, egy 13 éves lett a bajnok. Egy kicsit Brown bronzát is magukénak érezhetik, hiszen a deszkás anyja japán.

Eredmény:
gördeszka, női park:
1. Josozumi Szakura (Japán) 60,09 pont
2. Hiraki Kokona (Japán) 59,04
3. Sky Brown (Nagy-Britannia) 56,47

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!