A Djokovićot is legyőző Zverev nagyon simán nyerte az aranyérmet

2021. augusztus 1. – 11:52

frissítve

A Djokovićot is legyőző Zverev nagyon simán nyerte az aranyérmet
Alexander Zverev az olimpiai döntő megnyerése után – Fotó: Vincenzo Pinto / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A német Alexander Zverev nagyon magabiztosan nyerte meg a férfi teniszezők versenyében az egyéni aranyat az orosz Karen Hacsanov ellen, 6:3, 6:1 lett a döntő. Zverev nagyot ment az olimpián, az elődöntőben a világelső Novak Djokovićot győzte le, aki szombaton végül a bronzot sem tudta megszerezni, a spanyol Pablo Carreño Busta állhat fel még a dobogóra.

Az egész döntőben jóval több nyerőt ütő Zverev az első játszma elején, és a legvégén is elvette ellenfele adogatását. Hacsanov éppen csak széles fonákjával jutott második játszmalabdához Zverev, és a szettlabdánál is rontott az orosz.

A német semmire, egy hatalmas fonák egyenes nyerővel hozta rögtön az adogatását a második szett elején. Hacsanov kettős hibával nyitott, két bréklabdát hárított, de aztán egy hosszú labdamenet végén brékelt Zverev. Az orosz egy maratoni játékban újból elbukta a szerváját, és ugyan egy adogatást még tudott hozni, de a bréket semmire megerősítő Zverev kiszerválta az olimpiai döntőt.

A női párosban a cseh Barbora Krejčíková és Kateřina Siniaková 7:5, 6:1-re nyerte az aranyat az egyéniben győztes svájci Belinda Bencic és párospartnere, Viktorija Golubic ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!