Csányi Sándor: A MLSZ fellebbez az UEFA döntése ellen

2021. július 15. – 21:29

frissítve

Csányi Sándor: A MLSZ fellebbez az UEFA döntése ellen
Csányi Sándor a müncheni Allianz Arenában június 23-án – Kép: Matthias Hangst / POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a Mandinernek interjút adva rendkívül igazságtalannak nevezte az UEFA döntését, ami azt eredményezi, hogy néhány ember viselkedése miatt több tízezer futballrajongó kiszorul a stadionból – írja a HVG. Csányi szerint az MLSZ fellebbez a döntés ellen.

Az UEFA azért büntette a szövetséget három zárt kapus mérkőzésre, mert az Európa-bajnokság budapesti és müncheni találkozóin a magyar szurkolók diszkriminatív módon viselkedtek és homofób rigmusokat skandáltak. A döntés értelmében a válogatott soron következő két hazai, UEFA-rendezésű találkozóján nem lehetnek nézők. A harmadik mérkőzésre szóló büntetést az UEFA két évre felfüggesztette. A szervezet emellett egyéb vétségek miatt 100 ezer euróra is megbüntette az MLSZ-t, és egy „Egyenlő Játék” feliratú molinót is ki kell majd feszíteni az érintett meccseken. A döntés részleteiről korábban itt írtunk.

Az interjúban Csányi elmondta, hogy még várják a döntés részletes indoklását, és mindent megtesz azért, hogy akiket felelősség terhel, bíróság előtt feleljenek a tettükért. Az UEFA döntésének esetleges politikai indíttatását firtató kérdésre az elnök úgy válaszolt, hogy az UEFA egyértelműen a politikamentesség mellett foglalt állást azzal, hogy nem engedélyezte Münchenben a stadion szivárványszínű kivilágítását.

Szijjártó Péter külügyminiszter korábban dühös kifakadással reagált az UEFA döntésére, szánalmasnak és gyávának nevezte a szervezetet, ami munkásőrhajlamú nézőtéri besúgókat alkalmaz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!