Sergio Ramos mezszámát előbb közölték, mint hogy bejelentették volna a szerződtetését
2021. július 8. – 13:23
frissítve
A Real Madrid korábbi játékosa, Sergio Ramos kétéves szerződést kötött a francia PSG-vel, ezzel hivatalossá vált a leigazolása, írta a klub honlapja.
A 35 éves Ramos 16 szezont játszott a Realban, és eredetileg szeretett volna a madridi klubban maradni, de nem tudta meghosszabbítani a szerződését, szabadon igazolhatóvá vált. Ezután került képbe a PSG, amivel végül sikerült is megállapodnia.
Ramosnak nem volt túl jó szezonja, sokat küzdött sérülésével, emiatt maradt ki végül a spanyolok Eb-keretéből is. A Real Madridban összesen 671 meccsen szerepelt, ezalatt 101 gólt szerzett. A klubbal öt spanyol bajnoki címet szerzett, és négyszer megnyerte a Bajnokok Ligáját is.
A hivatalos bejelentést egy kisebb baki előzte meg, hiszen a PSG honlapján már szerdán megjelent, hogy Ramos a 4-es számú mezt fogja viselni. A hír gyorsan körbefutott a sportsajtóban, majd a bejegyzést sietve törölték.