Az Eb-kudarc ellenére sem küldik el a franciák kapitányát

2021. június 30. – 11:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) elnöke szerint marad a posztján Didier Deschamps szövetségi kapitány, annak ellenére is, hogy a világbajnok franciák Svájc ellen már a nyolcaddöntőben kiestek az Európa-bajnokságon – írja az MTI.

„Kedden este röviden beszéltem vele, és az a benyomásom, hogy nem fog lemondani. Két percig beszélgettünk, és abban maradtunk, hagyunk egy hetet arra, hogy leülepedjenek a dolgok, és utána találkozunk, és megtárgyaljuk a helyzetet” – mondta az Europe 1 rádióadónak Noël Le Graët.

Didier Deschamps a Svájc elleni Eb-nyolcaddöntőn Bukarestben – Fotó: FRANCK FIFE / POOL / AFP
Didier Deschamps a Svájc elleni Eb-nyolcaddöntőn Bukarestben – Fotó: FRANCK FIFE / POOL / AFP

Az FFF vezetője kitért arra, hogy sosem szabad a pillanat hevében fontos döntést hozni, és részletes jelentést ígért a 2018-ban világbajnok csapat Eb-szerepléséről. „Kielemezzük a meccseket, Didier népszerűségi mutatóit és a játékosokhoz való viszonyát is. Persze az is fontos, hogy legyen kedve és motivációja a folytatáshoz. Egy évben csak tíz meccse van, ehhez rendkívül motiváltnak kell lenni, és meggyőződésem, hogy ez megvan benne” – tette hozzá Le Graët.

A játékosként 103-szoros válogatott, világ- és Európa-bajnok Deschamps 2012 óta dolgozik szövetségi kapitányként, és a 2022-es katari vb végéig szól a szerződése.

Úgy tűnik, a 2018-as vb-győzelemmel Deschamps elég bizalmi tőkét szerzett magának a francia szövetségnél ahhoz, hogy egy ilyen Eb-kudarc után is megtarthassa az állását. Nem úgy, mint a sokat kritizált Frank de Boer, akit a csehek elleni 2-0-s vereség után egyből le is váltottak a holland szövetségi kapitányi posztról.

Ha Deschamps mégis a távozás mellett dönt, akkor a sajtóhírek szerint Zinédine Zidane a legesélyesebb jelölt a szövetségi kapitányi posztra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!