Zidane a bizalom hiánya miatt hagyta ott a Real Madridot

2021. május 31. – 12:12

Másolás

Vágólapra másolva

Múlt csütörtökön a Real Madrid hivatalosan is megerősítette, hogy Zinédine Zidane felbontja 2022-ig tartó szerződését, és idő előtt távozik a klubtól. A francia edző most az AS-ben közölt nyílt levélben részletezte a döntésének hátterét, melyből kiderült, hogy a bizalom hiánya miatt hagyta ott a csapatot – írja az MTI.

Zidane, aki játékosként egy, majd edzőként három alkalommal hódította el a Bajnokok Ligáját a madridiakkal azt írta, hogy onnantól kezdve, hogy húsz éve először húzta magára a fehér madridi mezt, élvezte a szurkolók szeretetét. Már az első naptól tudta, hogy különleges a kapcsolatuk, ezért döntött most úgy, hogy nyílt levélben búcsúzik, melyben elmagyarázza a döntésének hátterét. Mint írta, 2018 májusában azért állt fel a kispadról, mert a két és fél év alatt mindent megnyert az együttessel, és úgy gondolta, a csapatnak akkor egy új impulzusra, másik útra volt szüksége ahhoz, hogy a csúcson maradjon. Most sem azért távozik, mert elfáradt, vagy el akarja hagyni a süllyedő hajót, de mégis eltérőek az indokai,

ezúttal az áll a háttérben, hogy már nem érzi azt a bizalmat a klub felől, amire szüksége lenne a közép- és hosszútávú céljainak megvalósításához.

Hozzátette, tisztában van azzal, hogy egy akkora klubnál, mint a Real Madrid, az edzőnek mennie kell, ha nem nyer semmit, de véleménye szerint a vezetők elfelejtették, milyen eredményeket ért el korábban a csapattal és a szakmai stábbal, illetve milyen napi kapcsolatban volt velük, valamint a körülöttük dolgozó 150 személlyel.

Éppen ezért nemcsak neki, hanemaz egész csapatnak nagyon fájt, hogy a vereségek után mindig arról olvasott az újságokban, hogy ha a következő meccset is elvesztik, mennie kell a kispadról. Szerinte ezek a szándékosan kiszivárogtatott üzenetek negatív hatást gyakoroltak a csapatra. Kételyeket ébresztettek és félreértésekhez vezettek. Ezen a vonalon maradva üzent az újságíróknak is, akikkel saját bevallása szerint a botrányok helyett gyakrabban szeretett volna a futballról beszélgetni.

A Real ebben a szezonban 11 év után trófea nélkül maradt. A La Ligában a városi rivális Atlético Madrid mögött második lett, a Bajnokok Ligájában a későbbi győztes Chelsea búcsúztatta az elődöntőben, a Király Kupában pedig már a 32 között kiesett. Zidane helyére az AS szerint jelen állás szerint két edző neve merülhet fel – az egyik Mauricio Pochettino, aki nemrég jelezte távozási szándékát a PSG vezetésének, a másik pedig a klublegenda Raúl, aki jelenleg a Real Madrid tartalékcsapatát edzi. A lap szerint a madridi vezetés inkább Pochettinót szeretné, ám őt korábbi klubja, a Tottenham is szeretné visszacsábítani, ha ez összejön nekik, akkor alighanem Raúl érkezhet majd a kispadra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!