Távozik Zidane a Real Madrid kispadjáról

2021. május 27. – 08:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Zinedine Zidane a távozás mellett döntött, nem ő lesz a Real Madrid focicsapatának edzője a következő szezontól – írja a spanyol Marca és az AS. Hivatalosan még nem jelentették be a francia menedzser döntését, de a spanyol lapok szerint szerdán nagyjából egyszerre közölte a játékosokkal és a vezetőséggel. Az AS úgy tudja, Zidane minden játékosának küldött egy sms-t a távozásáról, és megköszönte a közös munkát.

Frissítés 12:45: A Real Madrid honlapján csütörtök délelőtt hivatalosan is megerősítették a hírt. A közlemény szerint a vezetőség elfogadta és tiszteletben tartja Zidane döntését.

A Real Madrid szombaton játszotta az utolsó bajnokiját, és bár 2-1-re legyőzte a Villarrealt, így se jött össze a bajnoki cím, mert az Atlético Madrid is megnyerte a meccsét, és két ponttal a fővárosi rivális előtt végzett a tabellán.

Zidane ezután kért pár napot, hogy átgondolja a jövőjét, és szerdára hozta meg a döntést. Bár szerződése 2022-ig szól, felbontja azt, így a klubnak új edzőt kell keresnie nyáron. Sajtóhírek szerint az olasz Massimiliano Allegri vagy a klub korábbi játékosa, Raúl lehet a francia menedzser utódja, de akár Antonio Conte is szóba jöhet, aki az Intert hagyja ott.

Zidane három Bajnokok Ligáját, két klubvébét és egy bajnoki címet nyert csapatával. Tavaly márciusban tért vissza, és rögtön bajnok lett a Reallal. Az idei szezon már nem sikerült olyan jól, a bajnokságban másodikok lettek, a Bajnokok Ligájában nem jutottak döntőbe, miután kikaptak a Chelsea-től.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!