A német–magyar meccs miatt is fegyelmi vizsgálatot indított az UEFA, homofób rigmusok állhatnak a háttérben

2021. június 25. – 12:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar válogatott portugálok, illetve franciák elleni meccse után a németek elleni müncheni, 2-2-es döntetlennel végződő mérkőzés miatt is vizsgálatot indított az UEFA, miután diszkriminatív szurkolói gesztusokról kaptak jelentést. Az egyelőre nem derült ki, hogy ezúttal pontosan mi áll a háttérben, de az biztos, hogy ezzel

a magyar válogatott minden meccsével összefüggésben indult fegyelmi vizsgálat az UEFA-nál.

A Die Welt egyébként korábban rettentően agresszív magyar szurkolókról írt, akik már a meccs előtt homofób rigmusokat skandáltak, és elfordultak a német himnusz alatt. Előbbi a meccs közben is folytatódott, és a lap szerint a szurkolók többször bemutattak az újságíróknak és a szivárványos zászlókkal, illetve esernyőkkel érkező német drukkereknek.

Magyar szurkolók a 2-2-es döntetlennel végződő német–magyar meccsen. Forrás: Frank Hoermann / SVEN SIMON / Sven Simon / dpa Picture-Alliance via AFP
Magyar szurkolók a 2-2-es döntetlennel végződő német–magyar meccsen. Forrás: Frank Hoermann / SVEN SIMON / Sven Simon / dpa Picture-Alliance via AFP

Az idei Eb-n összesen négy alkalommal indult vizsgálat. Korábban az osztrákok csatára, Marko Arnautović kapott egymeccses eltiltást (amit már le is töltött), miután nacionalista gyalázkodásokat kiabált az északmacedónok egyik játékosának a két csapat mérkőzésén, az északmacedónok pedig a koronavírus-protokoll potenciális megsértése miatt kerültek bajba.

A másik két bejelentés a magyarokhoz kapcsolódik, legutóbb a budapesti Puskás Arénában lejátszott két csoportkörös meccs, most pedig a müncheni mérkőzés miatt indult vizsgálat. Utóbbival összefüggésben tizennyolc szurkolót vett őrizetbe a bajor rendőrség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!