Összeesett az edzésen, és meghalt egy 18 éves magyar focista

2021. június 22. – 11:53

Másolás

Vágólapra másolva

Edzés közben rosszul lett Hegedüs Viktor Marcell, a zalaegerszegi Andráshida futballistája, és az életét az orvosi segítség ellenére sem tudták megmenteni – írta meg a Zaol.hu zala megyei hírportál.

A lap azt írja, hogy a tragédia a focipályán történt, amikor a megyei bajnokságot megnyert, és az NB III-ba visszajutott Tarr Andráshida SC az edzését tartotta. Ekkor lett rosszul a 18 éves futballista, akit társai azonnal elkezdtek újraéleszteni. Defibrillátorral is próbálkoztak, majd a kiérkező mentők is hosszú ideig küzdöttek a fiatal játékos életéért, de már nem tudtak segíteni rajta.

Hasonló eset történt június 12-én a dán válogatott Christian Eriksennel is, aki a Dánia-Finnország Európa-bajnoki-mérkőzés 43. percében esett össze a pályán, mert megállt a szíve. A környékén álló dán és finn játékosok, valamint a játékvezető rögtön az orvosi stábot riasztották. Nem sokkal később a dán csapat orvosai szívmasszázst alkalmaztak, és defibrillátort is használtak. Sikerült újraéleszteni a középpályást, aki az eset után hosszabb időre kórházba került. Később kiderült, hogy egy miniatűr szívritmus-szabályozót kap, múlt pénteken pedig már kiengedtek a kórházból.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!