Hiába ellenzi a lakosság, nézők is lehetnek a tokiói olimpián

2021. június 21. – 13:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Korlátozott számban ugyan, de lehetnek japán nézők a július 23-án kezdődő tokiói olimpia versenyein – írja az MTI. A szervezők hétfőn azt közölték, hogy az adott helyszín befogadóképességének legfeljebb ötven százalékát lehet megtölteni szurkolókkal, a maximális létszám tízezer ember lehet.

Amennyiben július 12-ig rosszabbodik a járványhelyzet, és ismét vészhelyzetet kell hirdetni, kizárhatják a nézőket.

A szurkolóknak tilos lesz üvöltözni vagy egyáltalán hangosan beszélni, és kötelezően maszkot kell viselniük.

A BBC cikke szerint japán orvosok múlt héten még azt javasolták, hogy nézők nélkül rendezzék meg az olimpiát, a járvány szempontjából az lenne a legkevésbé kockázatos módja.

A házigazdák a koronavírus-járvány ellenére biztonságos lebonyolítást ígérnek, ám a japán hírügynökség friss közvélemény-kutatása szerint a lakosok 40,3 százaléka zárt kapus rendezést szeretne, a válaszadók 30,8 százaléka pedig úgy vélte, le kellene mondani a játékokat.

Egy korábbi felmérés szerint a lakosság 80 százaléka ellenzi az ötkarikás játékok megrendezését. A tiltakozás legfőbb oka a koronavírus-járvány, de vannak olyanok is, akik szerint a tokiói vezetés az olimpiával csak a fukusimai atomkatasztrófa utóhatásairól vonná el a figyelmet.

A tokiói olimpiát eredetileg tavaly nyáron rendezték volna meg, de a pandémia miatt idén július 23. és augusztus 8. között kerül rá sor. Egy korábbi döntés nyomán külföldi nézők nem lehetnek a versenyeken.

Az olimpiát övező ellenérzésekről, tiltakozásokról itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!