A németek meglepetésembere, Gosens nekünk is gondot okozhat

2021. június 21. – 14:41

frissítve

A németek meglepetésembere, Gosens nekünk is gondot okozhat
Gosens befejeli a negyedik német gólt, az Atalanta játékosa volt a mezőny legjobbja – Fotó: Federico Gambarini/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A németek kapitánya, Joachim Löw a legrutinosabb szakember az Eb-n szereplő edzők közül, már 2006-ban Jürgen Klinsmann segítője volt a világbajnokságon, majd a torna után egyből átvette az irányítást a válogatottnál. A 2008-as Eb-n ezüstéremmel mutatkozott be, 2014-ben megnyerte a világbajnokságot, az azt követő két torna viszont nem sikerült neki. Hónapokkal az Eb előtt kiderült, hogy távozni fog, vagyis a hetedik nagy tornája után nem folytatja Németország élén. Tavaly novemberben kaptak egy hatost a spanyoloktól, olyan verésre 89 éve nem volt példa, Löw sorsa akkor pecsételődött meg.

Egy távozó kapitány búcsúfellépése mindig érdekes helyzetet teremt, nemcsak az országon belül, hanem azon kívül is tanakodnak a szakértők, jelen esetben előnyt húzhat-e ebből a magyar válogatott. Löwöt, ha nem is kezdték ki a franciák elleni vereség után (0-1), a német sajtóban kapott jócskán kritikát. Részben azért, mert az általa preferált 3-4-3-es felállás nem biztos, hogy a legszerencsésebb, ő viszont abban hisz, hogy ebben a legversenyképesebb a csapata.

Még úgy is, hogy BL-győztes Timo Wernert nem tette be a kezdőbe, mert nála Serge Gnabry a középcsatár. A Manchester City sztárját, Leroy Sanét is kihagyta, azon a poszton viszont Kai Havertznek kedvezett, aki a BL-döntőben a Chelsea-t győzelemre vezette. A 90-es világbajnok csapat kapitánya, Lothar Matthäus kedveli Havertzet, nemrég Zidane-hoz hasonlította. A sebességét rendre ki szokta emelni.

A németek mindkét eddigi Eb-meccsükön ugyanazzal a kezdővel álltak fel, ez volt a névsor:

  • Neuer – Ginter, Hummels, Rüdiger – Kimmich, Gündogan, Kroos, Gosens – Havertz, Müller – Gnabry

Amint látható, a két korosodó világbajnok, Mats Hummels és Thomas Müller is beverekedte magát, noha rájuk már nem annyira akart építeni Löw. A portugálok elleni 4-2-es győzelem után igen sok dicséretet kapott a kapitány a következetessége miatt. Megvolt a csapatban a lendület, noha győzelmi kényszerben játszottak, és hátrányba kerültek. Összességében ötnél többet is rúghattak volna.

Löw emlékeztetett rá, az a csapat, amelyik az első meccsen sziporkázik, nem szokta megnyerni a tornát. 2008-ban például kikaptak a második csoportmeccsen, de utána meg sem álltak a döntőig. Amikor vb-t nyertek, akkor Ghána ellen volt egy 2-2-es döntetlenjük a csoportban, Algériát pedig az egyenes kieséses szakaszban csak a hosszabbításban sikerült felülmúlniuk. 2012-ben mindhárom csoportmeccsüket megnyerték, de akkor nem érték el a döntőt, mert az elődöntőt elbukták az olaszokkal szemben.

Robin Gosens, az Atalanta játékosának játszatása miatt is támadták Löwöt, de ő megingathatatlan volt, a szélső védő pedig őt igazolta – Gosens mindössze 63 perc játékidővel érdemelte ki a meccs legjobbja címet a portugálok ellen. A 26 éves ballábas játékos nem a szokványos karriert választotta, egyik német nagy csapatban sem játszott, a holland Vitesse és a szintén holland Heracles Almelo játékosa volt, onnan igazolta le az olasz Atalanta 2017-ben, amelyikkel a tavalyi és az idei szezonban is bejutott a BL egyenes kieséses szakaszába.

A Kicker egyesre, vagyis a legjobbra értékelte Gosens teljesítményét a portugálok ellen.

Thomas Müller azzal cukkolta, hogy lecserélték a fejesgólja után – Kimmich beadását értékesítette –, mire ő azzal vágott vissza, hogy inkább legyen jó 60 perce, mint 90 rossz.

Gosens a védekező feladatok mellett igen aktívan képes a támadások segítésére, remekül szolgálta ki gólpasszokkal a társait. Volt egy meg nem adott gólja is. A magyar válogatott jobb oldali védőjének, valószínűleg Loic Négónak figyelnie kell rá, de az egész csapatnak is. Az olasz bajnokságban 34 meccsen 11 gólt szerzett a májusban véget ért szezonban, az előző évben is jól ment neki, akkor kilencszer volt eredményes. Az Atalanta ugyanebben a 3-4-3-as hadrendben játszik, vagyis Löw rendszerét mintha rá szabták volna.

Ráadásul az Eb-n mutatott teljesítménye miatt sorra jelentkeznek be érte a legnagyobb európai csapatok, így az a Barcelona is, amelyet a korábbi holland szövetségi kapitány Ronald Koeman vezet. Koeman korábban szerette volna meggyőzni a kettős, német-holland állampolgár Gosenst, hogy a holland csapatot választotta, de akkor nem járt sikerrel, így most klubcsapatával kaparintaná meg a játékost.

Visszatérve Gosens szerepére, a magyar válogatott vezette egyébként a legkevesebb támadást két meccs alapján, 34-szer jutottunk el valahogy a kapuig. Mivel rajtunk csak a győzelem segíthet, aktívabban kell játszanunk, még ha nem is lesz könnyű egy ilyen kvalitásokkal rendelkező ellenféllel szemben. A német válogatott szerdán este 9-től, Münchenben fogadja majd Marco Rossi csapatát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!