Marco Rossi: Hozzászoktunk a szenvedéshez, a harchoz

2021. június 19. – 22:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország bravúros 1-1-es döntetlent ért el a világbajnok franciákkal szemben a Puskás Arénában a futball Európa-bajnokság második csoportmeccsén, szombat délután. A meccs után a francia válogatott sajtótájékoztatóján a szövetségi kapitány, Didier Deschamps elismerte, hogy a magyar válogatott dinamikusabb volt, mint az övé. Topválogatott vezetőjétől ez egy hatalmas elismerés, mert a dinamika nem túlzottan volt jellemző ránk. Ráadásul egy mély nyomokat hagyó, 3-0-s vereségből álltak ki a mieink a legjobbjaikat felvonultató franciák elé.

Amiatt panaszkodtak neki a francia sztárok a meccs közben, hogy alig kapnak levegőt, 33 fokos hőség volt. Deschamps szerint a magyar válogatott felbátorodott, miután megszerezte a vezetést, és elhitte, hogy lehet keresnivalója. Az egyik francia újságíró arra utalt, hogy a magyar védelem egy téglafalra hasonlított, és több csapatjátékkal lehetett volna megbontani, mire a francia kapitány azt mondta, megvolt a csapatjáték is, ez egy ilyen nap volt. Az egyéni képességek is szükségesek a futballban.

Marco Rossi a következő magyarázatot adta, miért bírták jobban a mieink a hőséget, mint az ellenfél.

„Hozzászoktunk a szenvedéshez, a harchoz, hogy foggal-körömmel harcolni kell. Vannak emberek, mint például én, akik nem kaptak elég tehetséget játékoskorukban. Vannak ilyen csapatok is. És vannak, akik kapnak elég tehetséget, azoknak nem kell minden nap harcolni, ezért olykor elszoknak a küzdéstől.”

Elismerte, a francia válogatott nyilvánvalóan képzettebb technikailag, mint a magyar, de szívvel, hozzáállással és akarattal lehet pótolni a hiányosságokat, és el lehet tüntetni a fölényt. A védelem hatalmas munkát végzett, maximálisan helytállt mindenki, és igyekeztek problémát okozni az ellenfélnek, mondta. A magyar csapat általában öt védővel játszott, de ez nem volt szándékos.

Rossi arról is értekezett, hogy játékosként nem jutott el nagy tornára se, 56 évesen kapta meg az élettől, hogy beleszagolhasson egy ilyen esemény légkörében. Rossi játékosmúltjáról ebben a cikkben írtunk.

„Olyan vagyok, mint egy gyerek, aki elmegy a vidámparkba, és mindent ki akar próbálni, felülni a körhintára, utána a hullámvasútra, és még tovább. Nem vagyok arrogáns, nem mondhatom azt, hogy nyerni megyünk Münchenbe, de megpróbáljuk a legtöbbet nyújtani azon a meccsen is szerdán. A mai egy különleges nap, de a földön kell maradnunk. A folyamatos javulásban hiszünk.”

A meccs emberének Kleinheisler Lászlót választották, ami azért hatalmas dolog, mert N’Golo Kantéval találkozott legtöbbször a pályán, aki a világ legjobbja, és friss BL-győztes a Chelsea-vel. Rossi mosolyogva mondta, mennyi kritikát kapott azért a múltban, mert beválogatta őt. (Kleinheisler az öt évvel ezelőtti Eb-n az osztrákok elleni győztes meccsen egyszer már volt a mezőny legjobbja.)

„Olaszországban van egy mondás, a hülyék anyukája mindig terhes.”

Ezzel arra célzott, hogy mindig lesz, aki bírálja a döntéseit, noha jobban tennék, ha a kritikájukat magukban tartanék, és megspórolnák.

A pontszerzésben főszerepet játszó, bravúrokat bemutató kapus, Gulácsi Péter azt állapította meg, hogy fizikálisan felvették a versenyt a francia sztárokkal, ami nagy érdem. Úgy ítélte meg, hogy több helyzete volt az ellenfélnek, bár a vezetést ők szerezték meg. Mégsem lehetnek elégedetlenek, hogy mi az igazságos eredmény, arról teljesen felesleges beszélni. A pontszerzést megérdemeltnek tartja. Megfelelően felkészültek, sok apró részletből állt össze ez a pontszerzés, például gyakorta a gyengébb lábukra terelték az ellenfelet, így az egyéni képességekben mutatkozó különbséget sikerült csökkenteni, helyenként eltüntetni.

Védett már jó néhányszor a klubjában nagy meccseken, de az e heti két válogatott meccs, 55 ezer néző előtt, mindenek felett áll. „Van egy óriási nagy feladat előttünk, ki-ki meccsre utazunk Németországba, titkon ez volt a célunk, hihetetlen dolog, hogy itt tartunk. Harciassággal nagy dolgot lehet elérni Münchenben is, ezért küzdünk mostantól.”

A magyar válogatott következő mérkőzését, június 23-án, este kilenckor játssza a németek ellen.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!