Azt szeretném, hogy a magyarok ellenfelei érezzék kellemetlenül magukat

Az 56 éves Rossi a Torino melletti Druentóban született, a Torinónál kezdett el futballozni, és a Bresciával jutott el az olasz élvonalig 1992-ben. Akkoriban még csak három légiós lehetett a csapatokban, a Brescia a románokra épült: Gheorghe Hagi, Ioan Sabau és Florin Raduciou volt a klubnál, az edzéseiket pedig Mircea Lucescu vezette.

A hármassal játszó Rossi hátvédposzton szerepelt, kétszer volt eredményes a klub színeiben, mindkét gólját az 1992-es szezonban szerezte. Előbb a Juventus ellen 2-0-ra megnyert meccsen talált be, egyszer pedig az Ancona elleni 1-1 alkalmával. A Juventusban akkoriban a világbajnok Jürgen Kohler állt a védelem tengelyében, a csatársorban pedig Ravanelli és Vialli, ezért különösen értékes, hogy sikerült kapott gól nélkül lehozniuk azt a meccset. Az Ancona tízese akkor Détári Lajos volt. A Brescia osztályozóra kényszerült, és az Udinese ellen 3-1-re kikapott, amivel elköszönt az élvonaltól. Rossi útja a Sampdoriához vezetett, amely 1992-ben BEK-döntőt játszott. Be tudott illeszkedni a csapatba, de ott hatalmas volt a konkurencia, és két szezon alatt csak 25 meccset kapott. Ezek után a Piacenzában fordult még meg az olasz élvonalban (96-97).

„Hogyne emlékeznék a góljaimra, az apró részletekig előttem vannak. Pláne, mert nem rúgtam sokat. A Juventus ellen előre mentem, Peruzzi elsőre védett, majd másodszorra a kapuba rúgtam a labdát. Az Ancona ellen Hagi egy csel után elment a jobb oldalon, középre adott, közelről bepasszoltam. Mindenre emlékszem, még volt hajam is akkor. Hagival kiváló a kapcsolatom, sokat beszélgetünk a mindennapokban, legutóbb épp Budapesten futottam össze vele. Nagyszerű alkalom volt, mert ott volt Détári Lajos is, a két nagy tízes. Én nem értem a nyomukba. Semmi közöm nem volt a találkozó megszervezéséhez, ők akartak találkozni, és szerencsére engem is bevontak.” (Rossi gólja 0:45-nél a videón, amin feltűnik Détári Lajos is.)

Mircea Lucescu edzővel mindig remek kapcsolatot ápolt, a legjobb aktív edzők egyikének tartja, aki korábban szédítő sikereket ért el. Amikor a Dinamo Kijevvel itt volt Budapesten, mert BL-meccset játszottak a Fradival, vele is összefutott.

„Az én példám arra jó, ezt szoktam előhozni a játékosaimnak is, hogy a világ legerősebb bajnokságába is be lehet kerülni, mert akkoriban Olaszországban vitathatatlanul a világ legjobb játékosai futballoztak. El akartam oda jutni, közéjük akartam tartozni.

Nem a tehetségem juttatott el a Serie A-ba, hanem a mindennapos, szorgalmas munkám. Előttem lebegett az álom, amit meg akartam valósítani. Ha nekem, aki nem voltam tehetséges, sikerült, akkor nektek miért ne jöhetne össze”

1994-ben az olasz válogatott bejutott a világbajnokság döntőjébe, klubszinten pedig az AC Milan 4-0-ra verte az esélyesebb Barcelonát a BEK-döntőben. Fabio Capello ült a Milan kispadján. A squadra corta kifejezés születése erre az időszakra tehető. Rövid csapat, így lehet lefordítani. A védelem és a csatársor között nagyon kicsi, körülbelül 40 méter volt a távolság, a csapat eközben együtt mozgott előre és hátra is, együtt lüktet, együtt gyakorol nyomást az ellenfélre. A 90-es években ez már egy létező fogalom volt Olaszországban, eközben Magyarországon nem, például a 2003-as rigai Eb-selejtezőn iszonyatos távolságok voltak, teljesen szétszakadt a csapat, könnyű volt az ellenfélnek kontrázni.

Rossi büszke lenne, ha az ő csapatáról is azt mondanák majd egyszer, hogy squadra corta, mert az elismerést jelent.

„A játékosok közötti távolság, és a csapat hossza a modern foci alapköve”

– állapította meg. Szerinte a jelenlegi futballban a stratégia fontosabb, mint a filozófia.

„Ha meg tudod oldani, hogy közel álljanak egymáshoz a játékosok, és idomuljanak egymáshoz a csapatrészek, vagyis mindkét irányban tartsák a távolságot, már léptél egyet. Fontos, hogy összhangban legyen a mozgásuk a labdával, akkor nehezebb az ellenfél dolga. Ha közel vagytok egymáshoz, nem kell hihetetlen passzokat adni egy támadásnál, nem kell 30-40 méterre odavarázsolni a labdát a társakhoz. A rövid pontos passzokat bármelyik nemzetközi szintű játékos meg tudja csinálni. Eközben bátornak is kell lenni, mert ha magasabban támadjuk le az ellenfelet, magasan pressingelünk, akkor nagyobb a tér mögöttünk. Az ellenfél játékosai, különösen a csatárai arra várnak, hogy ezt kihasználják, besprinteljenek az üres területekre. Nem szabad megijedni az egyéni párharcoktól, fel kell vállalni akár védekezésnél, akár támadásnál.

Nagyon örülök annak, hogy az őszi meccsek után a kritikusaink nemcsak az eredményeket ismerték el, hanem azt is, hogy meg akartuk mutatni, mi is ott vagyunk a pályán, képesek vagyunk dominálni a játékot.

Pályán akartunk maradni. Nemcsak jól szervezett csapat benyomását keltettük, hanem egy olyan csapatét, amelyik mentálisan nem hagyja magát.”

Tavaly novemberben egészen más hangulatban volt a kapitány, és a szurkolók is. Tavaly novemberben Walesben 2-0-ra nyertek a hazaiak, Aaron Ramsey két góljával Wales csatlakozott egyenesen ágon az Európa-bajnokság mezőnyéhez, Magyarország a bravúros győzelmek ellenére a negyedik helyen végzett csoportjában. A horvátok 2-1-es legyőzése nagy siker volt, de az álom, hogy hazai pályán játszhassunk Eb-meccseket, elveszni látszott. Rossit megviselte a vereség, nem túl hízelgően beszélt a játékosairól. Képességbeli hiányosságok miatt maradtunk alul, mondta a meccs után. Mindez azért volt visszatetsző, mert nagyjából ugyanez a csapat verte meg a horvátokat is.

„Amikor a dolgok nem jól állnak, akkor kimondom az igazságot. A saját igazságomat. Akkor sem vagyok tiszteletlen a játékosokkal szemben, de kimondom, mert muszáj. 5-6-7 játékos hiányos teljesítményét láttam egyszerre, amivel nem jó szembesülni. Ha ilyet lát egy edző a pályán, akkor feltesz önmagának kérdéseket.

Mindig abból indultam ki, hogy a csapat az edző tükre. Tükröt mutat az edzőnek. Ha rosszul szerepel a csapat, akkor elsőként én szerepeltem rosszul, nem szerencsés másra mutogatni, másban keresni a hibát.”

A Cardiffban játszó csapatból öten maradtak meg az idei őszi, Izland elleni meccsre a kezdőcsapatban. Gulácsi Péter, Nagy Ádám, Sallai Roland, Szoboszlai Dominik, Szalai Ádám. A cardiffi kudarc után Rossi nemcsak szomorú, csalódott, megtört volt, hanem aggódott is. Még azt se tudta száz százalékosan, hogy akarja-e egyáltalán folytatni a válogatottnál. Két dolog volt, ami átlendítette a holtponton. Azt gondolta, eddig sohasem adott fel semmit. Sem futballistaként, sem amikor az olasz negyedosztályban edzősködött, most sem teheti.

„Most akarnád feladni? Kérdeztem magamtól. Lehetetlen. Nem engedhettem meg magamnak. Volt egy találkozóm, a mai napig emlékszem rá. Egy héttel a vereség után Vági Márton és Berzi Sándor beszélgetett velem. A szövetség főtitkára és alelnöke. Biztosítottak a bizalmukról, a munkám minőségét jónak gondolták. Ha ők bíznak bennem, nem tehettem meg velük, és nem tehettem meg magammal szemben sem, hogy ne bízzak önmagamban.”

Rossi elkezdte elemezni, mi volt a gond, és akart valami váratlant is előhúzni. Megkérdezte a játékosokat is egytől egyig, hogy érzik, miben tudnának csapatként fejlődni. A játékosok pedig arra terelték, hogy a 3 védős felállásban komfortosabban érzik magukat. Megnézte a statisztikákat, és azt látta, hogy a szlovákok elleni kinti meccsen, 2019. márciusban nem voltak rosszak a mutatók, noha a csapat veszített. A finnek és az észtek ellen már kitalálta ezt a hadrendet 2018 novemberben, és az akkori statisztika hasonlóságot mutatott a vesztes szlovák meccsel. Nem ítélte meg kockázatosnak, ha ismét alkalmazza a törökök ellen 2020 szeptemberben. A válogatott pedig egy nagyszerű félidőt produkált.

Hangsúlyozta, Németországban vannak olyan csapatok, amelyek vasárnap 3 védővel játszanak, szerdán néggyel. Ilyen például a Lipcse.

„A labdarúgásban az elvek fontosak, nem a formáció. Minden rendszert ki lehet kezdeni valahogy. Meg kellett győzni a játékosokat, hogy képesek ebben a rendszerben jól játszani. Edzőként nem az alázat a legjobb szó, hanem a hozzáállás.

A játékosok mondataiból, félmondataiból, olykor félszavaikból fel kell fognod, hogy milyen szituációban, hogy érzik magukat a legjobban.

A Wales utáni vereséget követő tizedik napban már elhatároztam a meglátásaik alapján, hogy a következő meccsen három védővel fogunk felállni. Erre a járvány hónapokat kellett várni.”

Rossi szerint azonban a kulcs, hogy a játékosok családias hangulatban legyenek Telkiben, amikor megérkeznek az edzőtáborba. Érezniük kell, miért vannak ott, és azt is tudatni kell velük, esetleg miért maradtak ki a keretből. Már mindenkiről van egy képe, amikor megérkezik az edzőtáborba, és van egy képe arról is, hogy mit vár el tőle abban a következő néhány napban, amit együtt töltenek. A játékos pedig tudja, mire számíthat a stábtól. Ezek nem az ő szabályai, hanem valamennyi kollégája ehhez tartja magát.

A kerethirdetés előtti folyamatos kommunikáció – a járvány előtt személyesen is megnézte a hazai illetve a külföldi meccseket egyaránt, ahol a játékosa szerephez jutott – segít abban, hogy amikor összejönnek az edzőtáborban nagyon gyorsan azonos hullámhosszra kerüljenek.

A törökök ellen hét játékos kapott lehetőséget az NB I.-ből a kezdőcsapatban, ilyenre nem volt példa az utóbbi időben. „A mottónk: csak együtt. Ezek nemcsak szavak, másképp nem megy. A hazai élvonalban van minőség. A hét kezdő mellett még két játékost be tudtam cserélni az NB I.-ből. A magyar bajnokság színvonala hála a befektetéseknek, a stadionoknak, az akadémiáknak, a knowhow-nak, az edzőképzésnek, javul. Egyre több fiatal jól képzett magyar edző van, akik tudják, mire van szükség. Nem rohamléptékben, de folyamatosan javul a színvonal. Magasabb a nívó annál, mint az sokan szeretnék elhitetni. Sokat kell még dolgozni, de látom azt, hogy még jobb lesz. Van arra esély, hogy a Fradi vagy a Vidi folyamatosan a nemzetközi vérkeringés része legyen. Megkockáztatom, az NB I. játékosai jobbak annál, mint amilyen csapatokban játszanak.”

A magyar válogatottat Egervári Sándor szerethetőnek írta le, ezzel később gúnyolódtak a szurkolók. Pintér Attila harapós válogatottat álmodott meg. Dárdai Pál az eredményességre helyezte a hangsúlyt. Rossitól azt kérdeztük, ha egy szóban kellene jellemeznie, milyen a csapata, azt mondta: kellemetlen.

„Azt szeretném, hogy érezze az ellenfél, Magyarország ellen játszani probléma, mert harcos, erős, és emellett megvan benne a minőség is van benne. Érezzék kényelmetlenül magukat, ha ide jönnek játszani. Ha ugyanezt érzik, amikor mi megyünk idegenbe, akkor egy lépcsőt megint léptünk felfelé. Ha fejfájást tudunk okozni, a mentalitásunkkal, a fegyelmezettségünkkel, akkor helyes irányban vagyunk.”

A vízilabda egykori klasszisa, Faragó Tamás azt mondta, a játékosok csinálják az edzőt. Rossi a vízilabdát jól ismeri, mert a fia, Simone pólózik, és imádja például az olimpiai bajnok Varga Dénes játékát. A vízilabdát kőkemény sportnak tartja, szokta ajánlani a játékosainak nézzék meg, milyen kemény abban a sportágban egy edzés. Faragó mondását így értékelte.

„Az edző olyan, mint egy gazda akinek az a vágya, hogy jó bort igyon. Ha bort készítek, és brunello szőlőm van, akkor jó eséllyel jó bor lesz. Ha szutymák szőlőm van, akkor nem lesz finom a borom. Játékosminőség nélkül nem lesz jó csapat. De ma már nem technikai, vagy taktikai minőség kell, hanem lélektani, mentális minőség. Az a lényeg, hogy mindenki követni akarja azt az egy taktikai tervet az utolsó percig, amit az edző, tehát a gondos gazda meg akar valósítani. Egyénieskedés nélkül kell követniük a játékosoknak. Összességében a játékosok teremtik az edzőt, ebben biztos vagyok.”

Szerencsésnek gondolja magát, mert 2012-es magyarországi érkezése óta olyan játékosokkal van körülvéve, akik nem félnek elmondani azt, amire gondolnak. Emellett pedig hittel és bizalommal követik a meglátásait, elfogadják az útmutatását. Sikerült meggyőznie őket arról, hogy több van bennük, van érték a játékukban.

Persze most egészen más alapállásból beszélgetünk, ha a 86. percben az izlandi játékos belövi a helyzetét. Gudmundsson azonban amikor rácsúszott a labdára, nem találta el a kaput. Utána pedig jött a magyar fordítás, ami Eb-szereplést ért.

„Mindig is azt vallottam, jó hozzáállás kell, és nem szabad feladni. És ha megvan a világ legjobb hozzáállása, még akkor sincs maximális ráhatásod a végeredményre, mert az nagyon sok változótól függ, ami már kívül esik a hatáskörünkön. Mert még mindig ott van a szerencse. Egy szerencsés mozdulat. A szlovákok elleni hazai meccsen nem volt szerencsénk. Sőt, akkor balszerencsések voltunk, mert egy méteres lesről született a góljuk, kikaptunk 2-1-re itthon. Jól és pontosan védekeztünk, és mégis gólt kaptunk. Ha az a meccs megvan, akkor az egyenes úton is kijuthattunk volna, de arról letértünk. A pótselejtezőn Izlandnak több nagy helyzete volt, Botka mentésére is elég gondolni. Akkor mellénk állt a szerencse.

Az akaratot említettem már a magam példáján, és hát a szerencsét is akarni kell.”