Schick a vérét adta a csehekért, de még nem sikerült bebiztosítani a továbbjutást a horvátok ellen

2021. június 18. – 20:10

frissítve

Schick a vérét adta a csehekért, de még nem sikerült bebiztosítani a továbbjutást a horvátok ellen
Patrik Schick értékesítette a büntetőt a Horvátország–Csehország-meccsen 2021. június 18-án – Fotó: Paul Ellis / Pool / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Büntetőből szerzett vezetést Csehország a horvát válogatott ellen a D csoport második fordulójának nyitómeccsén, az első forduló legjobb játékosának választott Patrik Schick értékesítette vérző orral. A második félidőben többet próbálkoztak a horvátok, a 47. percben sikerült egyenlíteniük, de a győzelem nem jött össze Modrićéknak. Csehország az 1-1-gyel nagy eséllyel továbbjutott a csoportból, a horvátok nehéz helyzetben két meccs után.

Negyedszer játszott egymás ellen Csehország és Horvátország Csehszlovákia felbomlása óta, eddig egyszer sem tudott nyerni a cseh válogatott. Egyszer a horvátok győztek, kétszer pedig döntetlen lett a végeredmény.

Az egyik döntetlen pont a legutóbbi, 2016-os Eb-n született, ahol ugyancsak egy csoportba került a két válogatott. Akkor 2-0-s hátrányból sikerült ikszre hoznia a meccset a cseheknek, ám így is csak a csoport negyedik helyén végeztek. A horvátok első helyen továbbjutottak, majd a nyolcaddöntőben a későbbi győztes portugálok búcsúztatták Modrićékat.

Most revansot vehetett volna a cseh válogatott, és egy győzelemmel bebiztosíthatta volna a továbbjutását is. Az első meccsen emlékezetes gólt lőtt Patrik Schick a skótok ellen, 45 méterről tekerte kapura a labdát, és 2-0-ra meg is nyerték a találkozót.

Büntetőből talált be az első forduló legjobbja

A horvátoknak nem jött össze a jó kezdés az idei Eb-n, gyenge játékkal 1-0-ra kikaptak az angol válogatottól, így a második fordulóban nekik már a túlélés volt a cél. Zlatko Dalic ennek ellenére magabiztosan várta a meccset, azt nyilatkozta, a csehek és skótok ellen is három pontot vár csapatától.

Ebből semmi nem látszott a horvát válogatott játékán a meccs elején, a csehek beszorították őket. Már a 3. percben megpróbálkozott egy lövéssel Vladimir Coufal, de blokkolta egy horvát védő, így nem jutott el a kapuig. Negyedórával később ismét a West Ham United védőjéhez került a labda jobb oldalt, laposan bepasszolta Schicknek a kapu elé, de nem találta el jól a labdát a cseh csatár. A 21. percig kellett várni az első valamirevaló horvát helyzetig. Ante Rebić futotta le a cseh védőket, Vaclík azonban jó ütemben jött ki a kapujából. A kissé szerencsétlen felszabadítása a kapu felé pattant Rebić testéről, de megúszták a csehek gól nélkül. Az biztosan kijelenthető, hogy nem ez volt az Eb eddigi legizgalmasabb félideje, helyzeteket se lehetett hosszú ideig feljegyezni.

Aztán a 34. percben Dejan Lovren lekönyökölte egy beadásnál Schicket a horvát tizenhatoson belül. A cseh csatár vérző orral terült el a földön, egy rövid pillanatig ijesztőnek tűnt a sérülés. Először nem fújt semmit a spanyol játékvezető, aztán rászóltak a videószobából, és Schick ápolása közben kiment megnézni, mi történt. A visszajátszásból már egyértelműen látta a szabálytalanságot, és befújta a büntetőt, Lovrennek pedig kiosztott egy sárga lapot.

Nem sikerült még teljesen elállítani Schick orrvérzését, mielőtt a labda mögé állt, de így is magabiztosan értékesítette a büntetőt, a kapu jobb sarkába bombázott.

1-0-ra vezettek a csehek, a Bayer Leverkusen csatára pedig átvette a vezetést az Eb góllövőlistáján, ez volt a harmadik találata két meccs alatt. A csoportkör első fordulójának legjobb játékosává választották Schicket.

Nem jött össze a horvát fordítás

A második félidőre már úgy jöttek ki a horvátok, hogy egy gólt mindenképp lőniük kell, hogy legyen még esélyük továbbjutni. A 47. percben Perišić kapott labdát a bal oldalon, és szépen cselezte be magát a cseh tizenhatos sarkába, ahonnan gyönyörűen kilőtte a bal sarkot.

A horvát egyenlítés után kifejezetten élvezetes játék következett úgy tíz-tizenöt percig, mindkét csapat magasabb tempóra kapcsolt, és inkább a támadással volt elfoglalva, mint a védekezéssel. A 73. percben a csereként beállt Vlašićnak volt egy komoly helyzete, de jó tíz méterről fölé bombázta a labdát.

A csehek szép lassan kezdtek fáradni, és a horvát támadások is akadoztak, csak nagy ritkán jutottak el lövésig. A 89. percben majdnem összejött a horvát vezetés, Petković lőtt mellé pár méterről. Így maradt az 1-1-es döntetlen a lefújásig. Csehország továbbra se tudott nyerni a horvátok ellen, de komoly esélye van a továbbjutásra, mert már négy pontja van, míg a horvátoknak egy.

A csoport másik meccsén Anglia játszik Skócia ellen 21 órakor, és egy győzelemmel már most továbbjuthatnak. Skócia nulla ponttal vág neki a mérkőzésnek.

Horvátország–Csehország 1–1 (0–1)

  • Glasgow, vezette: Carlos del Cerro Grande (spanyol)
  • gólszerző: Perišić ('46), ill. Schick ('37)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!