Az Eb eddigi legnagyobb gólját lőtte a félpályáról a cseh csatár

2021. június 14. – 16:18

frissítve

Az Eb eddigi legnagyobb gólját lőtte a félpályáról a cseh csatár
Patrik Schick talált be a skót–cseh focimeccsen az Eb-n 2021. június 14-én – Fotó: Paul Ellis / POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Bődületes nagy gólt lőtt Patrik Schick a skótok elleni Eb-meccs második félidejében. 45,5 méterről, a felezővonalról emelte át a skót kapust, aki a labdával együtt a hálóban kötött ki. Az elmúlt negyven évben nem sikerült senkinek ilyen távolról betalálnia az Eb-n. Az első játékrészben fejjel talált be a Bayer Leverkusen csatára, 2-0-ra nyert Csehország.

Hatalmas üdvrivalgás fogadta a skót labdarúgó-válogatottat a glasgow-i Hampden Stadionban, 25 év után jutott ki ismét az Európa-bajnokságra a válogatott. Az első meccset a csehek ellen játszották a D csoportban. Bár a büfé zárva volt a járványügyi korlátozások miatt, a hangulatra nem lehetett panasz a második cseh gólig.

A két csapat legutóbb múlt ősszel játszott egymás ellen, akkor egy hónapon belül kétszer is találkoztak, mivel egy csoportban szerepeltek a Nemzetek Ligájában. Mindkét meccset a skótok nyerték, szeptemberben 2-1-re, egy hónappal később pedig 1-0-ra győztek Fraser góljával.

Két skót közül tudott gólt fejelni

Kevésbé látványos játékkal, kemény, brusztolós focival indult a mostani összecsapás, aztán remek meccs lett belőle.

Az első negyedórában a skótok voltak kezdeményezőbbek, a hatodik percben McGinnhez került a labda alig pár méterre a kaputól, lövése azonban megakadt egy cseh védőben, a kipattanóból pedig nem sikerült újabb helyzetet kialakítani.

A csehek a 13. percben jutottak el először a skót kapuig, jobb oldalról ívelt be egy szabadrúgást Jankto, de elszállt a labda a játékosok előtt, senki nem tudott beleérni. Három perccel később már jóval komolyabb helyzetbe kerültek a csehek, Patrik Schick, a Bayer Leverkusen csatára lőtt a tizenhatoson belülről. A kapu bal oldalát célozta, nagy védéssel ütötte ki a labdát David Marshall. A következő percekben aztán jobban kijött a cseh válogatott a védekezésből, többször is eljutottak a skót tizenhatosig, de nem sikerült komolyabb helyzetet kialakítani.

A skótoknak ellenben két nagyobb támadásuk is volt. A 18. percben egy szép összjáték után Robertson elé került a labda, de mellé lőtt, a 32. percben pedig szintén ő tüzelt a kapura, a cseh kapus, Tomáš Vaclík azonban nagy bravúrral fölé tornázta a labdát. Sokáig úgy tűnt, Andrew Robertson jelentheti majd a különbséget a két csapat között. A Liverpool játékosa többször is szép elfutásokkal, látványos cselekkel és veszélyes lövésekkel rukkolt elő, de a 42. percben mégis a csehek szereztek vezetést egy középre ívelés után. Schick két skót védő gyűrűjében fejelt a kapuba.

Az első félidő végén kitámadtak a skótok, a hosszabbításban a Manchester United középpályása, McTominay esett el a tizenhatoson belül. A videószobában visszanézték az esetet, de nem adták meg a tizenegyest, így cseh előnnyel fordultak a csapatok.

Félpályáról lőtte be az Eb eddigi legnagyobb gólját

A csehek jöttek ki jobban a második félidőben, rövid időn belül kétszer is helyzetbe kerültek. A 48. percben azonban már skót kapufát írhattunk fel, majd egy perccel később megint hatalmasat kellett védenie Vaclíknak, a skótok csatára elől ütötte ki a felpattanó labdát.

Az idei Eb eddigi legnagyobb gólját lőtte Patrik Schick az 52. percben.

A felezővonalnál észrevette, hogy kint áll a skót kapus, és gondolkodás nélkül becsavarta a labdát. A kapus hiába futott vissza, esélye nem volt elérni, a hálóban kötött ki a labdával együtt.

A futball statisztikáival foglalkozó OptaJoe Twitter-bejegyzése szerint 49,7 yardról, azaz 45,5 méterről lőtte el a labdát a cseh csatár. 1980 óta készítenek statisztikákat az Európa-bajnokságokon.

Az elmúlt negyven évben nem talált be senki ilyen nagy távolságból a kontinenstornán.

A belga Lukaku után Schick az első kétgólos a pénteken elrajtolt Eb-n. A cseh csatár csapatában, a Bayer Leverkusenben is jó szezont zárt, 36 meccsen 13 gólt lőtt.

A skótok nagyon próbáltak szépíteni a második félidő további részében, becsülettel mentek előre, és több komolyabb helyzetet is kialakítottak, de nem sikerült betalálniuk. A 68. percben a skót Dykes elé került a labda, Vaclík lábbal védett. Hosszú idő után ez az első olyan nemzetközi torna, ahol Petr Čech nélkül álltak fel a csehek. Vaclík több szép védéssel is bizonyította, hogy van helye a csapatban, Schick mellett ő volt a mérkőzés egyik legjobb játékosa.

A 82. percben még majdnem összejött Schicknek a mesterhármas a 82. percben, ám Marshall védte a közeli lövését. Így maradt ez az eredmény, 2-0-ra nyert Csehország.

Péntek 18 órától Horvátország ellen játszanak, ahol akár a továbbjutást is bebiztosíthatják. Skócia pedig az örök rivális Anglia ellen lép pályára péntek 21 órától. A D csoport első meccsén 1-0-ra legyőzték az angolok a vb-ezüstérmes horvátokat Raheem Sterling góljával.

Csehország–Skócia 2-0 (1-0)

  • gólszerző: Schick (42., 52.)
  • Glasgow, vezette: Daniel Siebert (német)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!