Az MLSZ a meglévő Eb-meccsekre koncentrál, de készen áll minden más futballesemény megrendezésére

Legfontosabb

2021. június 18. – 12:48

frissítve

Az MLSZ a meglévő Eb-meccsekre koncentrál, de készen áll minden más futballesemény megrendezésére
Fotó: Huszti István / Telex.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Nem biztos, hogy Londonban rendezik meg a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét és elődöntőit, beugróként Budapest is szóba került. Az ok a külföldi szurkolók és a VIP-vendégek karanténkötelezettsége. A Magyar Labdarúgó Szövetség, mint eddig is, minden rangos futballesemény megrendezésére készen áll, Boris Johnson brit miniszterelnök szerint folyamatosan tárgyalnak az UEFA-val, és a közegészségügyi szempontok a legfontosabbak.

„Az Európa-bajnokság rendezése teljes mértékben az UEFA hatásköre, így a rendezéssel kapcsolatos kérdésekre ők hivatottak válaszolni” – felelte a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) arra kérdésünkre, hogy mekkora esélye van annak, hogy július 11-én Budapesten rendezzék meg a futball-Európa-bajnokság döntőjét. Budapest eredetileg négy meccs – három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő – rendezési jogát kapta meg. Szijjártó Péter azt mondta az Atv.hu-nak, hogy bár eddig csak pletykákat hallottak, ha úgy alakul, Magyarország és Budapest készen áll a döntő megrendezésére.

A Times pénteken azt írta, hogy az UEFA figyelmeztette a brit kormányt: ha nem mentesítik a döntőre érkező 2500 VIP-vendéget, valamint a döntőben szereplő csapatok szurkolóit a karanténkötelezettség alól, akkor elvehetik tőlük az Eb-elődöntők és az Eb-döntő rendezésének jogát, amit Budapest örökölhetne meg. Az ügyben megkerestük a magyar szövetséget.

„A magyar szervezők a négy budapesti mérkőzés megrendezésére koncentrálnak, ugyanakkor az MLSZ és Csányi Sándor MLSZ-elnök is többször elmondta korábban, hogy az MLSZ minden rangos futballesemény rendezésére készen áll”

– áll az MLSZ válaszában.

Az UEFA pénteki közleménye szerint örülnek, hogy a Wembley befogadóképességét 50 százalékra emelik a kiesés szakaszra, és azon dolgoznak, hogy külföldről érkezett szurkolók is látogathassák a mérkőzéseket. Megértik a brit kormányra nehezedő nyomást, miszerint a kivételezés visszatetsző lenne, de bíznak abban, hogy az Eb utolsó három meccse Londonban lesz megtartva. „Mindig van vészterv, de bízunk abban, hogy a döntő hetet Londonban tartják meg” – tették akkor hozzá.

Boris Johnson is megszólalt az ügyben, a brit miniszterelnök megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatnak a döntő és az elődöntők londoni megrendezésének feltételeiről, írja a skynews. Johnson szerint a közegészségügyi szempontok a legfontosabbak. Arra a kérdésre, hogy engedné-e a külföldről érkező szurkolók, valamint a VIP-vendégek látogatását, azt felelte: „Legfontosabb, hogy az ország biztonságban legyen, nyilvánvalóan ez a mi prioritásunk.”

Szijjártó Péter külügyminiszter az ATV-n reagált. Szerinte a „ha”-val kezdődő mondatoknak se a politikában, se a futballban nincs értelmük. Ezzel együtt úgy gondolja, hogy Magyarország és Budapest készen áll, ha jön egy kérdés, hogy meg tudjuk-e rendezni az Eb-döntőt.

Nagy-Britannia hiába áll Magyarországnál is jobban az átoltottságot tekintve, a napi esetszám a február közepi állapotokat idézi, csütörtökön például 11 ezer új igazolt fertőzött volt.

Budapest nem először ugrik be a koronavírus-járvány alatt. A szeptemberi UEFA-szuperkupa-döntőt Porto helyett rendezte meg Budapest nézők előtt, míg tavasszal nézők nélkül négy kieséses Bajnokok Ligája- és két Európa-liga-meccset rendeztek a Puskás Arénában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!