Kulcsemberek estek ki a válogatott középpályájáról, de van olyan, akitől extra megoldásokat várhatunk az Eb-n
2021. június 9. – 23:55
A labdarúgó Európa-bajnokság nyitómeccsét pénteken játsszák Rómában, a magyar válogatott június 15-én lép pályára először, Budapesten fogadja Portugáliát, majd Franciaország és Németország ellen is játszik. A nyitómérkőzésig hátralévő napokban csapatrészenként mutatjuk be azt a 26 játékost, akik szembekerülnek a világ legjobbjaival a részben hazai rendezésű tornán. A kapusok és védők után a középpályások következnek.
(A kapusokról itt írtunk, a védelemről pedig itt.)
A magyar válogatott középpályája az a csapatrész, amit leginkább megviseltek a sérülések, a válogatott keret legértékesebb tagja, Szoboszlai Dominik ebben a naptári évben még nem léphetett pályára a sérülése miatt, pedig a Lipcse 20 millió eurót fizetett ki érte a télen. Az eddig őt helyettesítő, a szlovák liga legjobb játékosának tartott Kalmár Zsolt térde Andorrában sérült meg márciusban, az év hátralévő részében már nem játszhat. Mindketten készen álltak a nagy kiugrásra az Európa-bajnokságon, de ez most elmarad.
Marco Rossi szövetségi kapitánynak nem kis fejtörést okoz, hogy ki legyen a középpálya közepén a harmadik ember, aki Nagy Ádám és az Eszéken kiváló formába lendülő Kleinheisler László mellett szerepet kaphat. Valószínűleg az ellenfelektől teszi függővé.
A középpályások védekező feladata kulcsfontosságú, mert várhatóan egyik meccsen sem nálunk lesz többet a labda, hanem a portugáloknál, a franciáknál és a németeknél. A fegyelmezett és összehangolt középpályás védekezés tehermentesítheti a védelmet, de emellett persze a labdatartás is ritka fontos eleme lesz a mieink játékának, addig is pihenhetnek a védők. Ha végigtekintünk a mieink klubjain, jól látható, mennyire fontos fegyver az egység. Itt nincs topligás játékos, de az összehangolt mozgás jelentősen megkeserítheti az ellenfelek dolgát.
Cseri Tamás – Mezőkövesdről a válogatottba
1988. január 15-én született Győrben. A Ferencvároshoz tartozott 2004 és 2007 között, de az első csapatig nem jutott el, így hosszú vándorlás kezdődött ezek után: Mosonmagyaróvár, Győr II, Pécs, BKV Előre, Gyirmót, Kisvárda és Mezőkövesd volt, ahol megfordult. A Mezőkövesdben olyan jól játszott, hogy a 2019−2020-as szezon legjobb játékosának választották meg Magyarországon, és onnan lett válogatott, most is a klub kötelékében áll. Háromszoros válogatott, teljes meccset még nem játszott végig, ami azt sugallja, ez a szerep vár rá az Eb-n is.
Gazdag Dániel – a nagy gólok mestere
1996-ban Nyíregyházán született, onnan 2010-ben igazolta le a Honvéd akadémiája. Védjegye lett, hogy emlékezetes gólokat szerez az NB I.-ben.
- A Puskás Akadémia ellen négy-öt védő gyűrűjében egy csodás csel után passzolt a kapuba,
- a Kaposvárnak 20 méterről nyesett egy labdát a labdát a léc alá,
- Diósgyőrben a félpályánál szerzett labdát, kapura tört, és a tizenhatoson belül járt már, amikor a léc alá emelt.
2017-ben tagja volt a Marco Rossi vezette Honvédnak, amely a bajnoki döntőben a fehérváriakat 1-0-ra múlta felül. A kapitány már akkor azt mondta róla, hogy az olasz élvonalban is megállná a helyét. Úgy ívelt felfelé a karrierje, hogy elmondhatjuk: kinőtte a magyar bajnokságot, és a szezon után az amerikai Philadelphia játékosa lett, már be is mutatkozott az amerikai bajnokságban, ahonnan az Eb miatt érkezett haza. Hogy az olasz élvonalig eljut-e, abban a mostani Eb is közrejátszhat, mert magára irányíthatja a figyelmet.
Holender Filip – Egy partizán
Kragujevacon született 1994-ben, a Honvéd megfigyelői vették észre a tehetségét, és hozták Magyarországra 14 évesen. 18 évesen mutatkozott be a magyar élvonalban. Ő is tagja volt Rossi bajnokcsapatának. 2019-ben a svájci Lugano játékosa lett, ahol nem ment neki rosszul, és a mostani szezon elején Svájcból szülőhazájába, Szerbiába szerződött. Az elmúlt szezonban kilencszer volt eredményes a Partizan Belgrádban. Rossi hívta meg először a válogatottba, 15-ször lépett eddig pályára, Montenegró ellen egy vesztes mérkőzésen volt eredményes. A pálya bal oldalán bevethető, az eddigi meccseken inkább a támadásokat segítette, most előfordulhat, hogy Hangya Szilveszter sérülése miatt inkább védekező feladatokat lát el.
Kleinheisler László – Eszéken nagy formába lendült
Szoboszlai és Kalmár kiesése után még nagyobb figyelem és felelősség hárulhat Kleinheislerre, mert a pontrúgásokat várhatóan neki kell rúgnia. Nem idegen számára ez a feladat, mert Storck alatt is ő volt a szögletek felelőse. Kacskaringós utat járt be az előző években a Felcsúton nevelkedett középpályás. 2015-ben első válogatottságán rögtön rendkívül fontos gólt szerzett a norvégok elleni pótselejtezőn, pedig a Videoton tartalékcsapatában futballozott akkoriban. Az Európa-bajnokságon az egyik francia lap Iniesta mellé választotta a csoportkör válogatottjába, noha neki csak két meccse volt, mert a portugálok ellen – óvatosságból – hiányzott.
2016. októberben a Darmstadtban fontos gólt lőtt a Wolfsburg ellen (3-1), ezzel a meccs emberének választották. Hogy aztán 2017 telén már itthon, a Ferencvárosban futballozzon, kölcsönadta ugyanis a kiesés ellen harcoló német klub. A Ferencváros után a kazah Asztana volt a következő állomás. A kazahokkal játszott a BL-ben is, onnan szerződött a Mészáros Lőrinchez köthető Eszékhez. 2019. október 10-én épp Horvátországban játszott a válogatott világbajnoki selejtezőn, amikor kiállították, majd 2020 őszén a saját kérésére nem hívta meg a válogatottba Rossi. 2021 tavasszal, másfél éves kihagyás után tért vissza a válogatottba. Eszéken remek formába lendült, sokszor volt eredményes, például ilyen bombagólt lőtt ballal:
Még mindig csak 27 éves a kazincbarcikai születésű középpályás, és ha azon a nívón képes játszani, mint öt éve az Eb-n, akkor még egyszer kanyarodhat topliga felé az útja. A dinamika, a lövőerő mellette szól, mindkét lábával bátran vállalkozik. Ha ez fegyelmezettséggel párosul, nagy értéke lehet a csapatnak, és egy szinttel feljebb léphet.
Nagy Ádám – Egy dinamó Bristolból
A 2016-os Európa-bajnokságon a legfiatalabb magyar játékos volt, azóta már 47-szeres válogatott. Az Eb után a Benfica és a Marseille érdeklődéséről is lehetett hallani, végül a Bolognát választotta. Nem tudott rácáfolni arra, hogy a Serie A játékostemető a magyaroknak, de nem is elégedetlen az olasz élvonalban eltöltött három évével, sokat tanult ott. Az előző két évet Bristolban töltötte, az angol másodosztályban, ahol a szurkolóktól a dinamó becenevet kapta. Nagyon szeretné, ha a Körúton ismét megállna a forgalom az ünneplő tömeg miatt, erről interjúnkban beszélt. Nem tartja kizártnak, hogy a magyar válogatott olyan lehet, mint 2004-ben volt a görög, amelyik esélytelenül szép eredményeket ért el. „Azt is láttuk már számtalanszor, hogy jó játékosokból álló csapatok csak szenvednek, és három meccs után már nincs is folytatás. A tisztes helytállás fontos, de mikor vágyjunk többre, ha nem most, amikor ott lehetnek a szurkolóink, akikkel nem találkoztunk másfél éve” – vont mérleget Nagy.
Nego Loic – Griezmann-nal együtt nyert ifi Eb-t
1991. január 15-én született Párizsban, 2004-ben egy évet a Chelsea-nél töltött, onnan a Nantes igazolta le. 2010-ben az U19-es francia válogatottal megnyerte az Európa-bajnokságot, a vb-n a negyedik helyen végzett. Olyan csapattársai voltak, mint a most a Barcelonát erősítő Antoine Griezmann vagy a lyoni Lacazette. 2011-ben a Nantes-ból a Romához szegődött, majd a Standard Liège játékosa volt, amikor 2013-ban felfigyelt rá az Újpest. A Duchatelet család egyik csapatától a másikba ment, ha a belga üzletember nem vásárolja meg az Újpestet, könnyen elképzelhető, hogy Magyarország kimarad az életéből. Így viszont előbb a Vidinek szerzett sok örömet az univerzális játékával, mert a Malmö ellen lőtt egy fontos gólt a 2018-as BL-sorozatban, aztán a honosítás után a magyar válogatottban ért el egy még fontosabb találatot, az Izland elleni pótselejtezőn csereként beállva ő egyenlített.
Hogy magyar válogatott lehessen, abban közrejátszott Csányi Sándor MLSZ-elnök szabálymódosító javaslata is, az ő hatására változtatott ugyanis a FIFA a korábbi szabályozáson. Ha valaki a korosztályos válogatottban játszott egy országban, még lehet egy másik nemzet felnőtt csapatának tagja, ha öt évet az adott országban élt mint állampolgár. Ez a javaslat 2020 októberben ment át a szervezeten, a selejtező eredeti időpontjában, vagyis 2020 márciusában Nego még nem lőhetett volna ilyen fontos gólt magyar színekben, mert be sem lehetett volna nevezni. Otthon érzi magát Magyarországon, és igen nagy erősítést jelentett a honosítása.
Schäfer András – Ciprus ellen már megmutatta
Kevéssel 18. születésnapja előtt mutatkozott be az NB I.-ben az MTK színeiben. A kék-fehérekhez Szombathelyről került. 2019. januárban igazolta le az olasz Genoa egymillió euróért, kisebb meglepetést keltett a szerződtetése. Az olaszoknál nem játszott, a Dunaszerdahely ezt észlelve igazolta le, és 2024-ig a klub játékosa lett. Ciprus ellen győztes gólt szerzett június negyedikén, emellett egy tizenegyest kiharcolt.
Sigér Dávid – látszik rajta Rebrov munkája
Öt éve ilyenkor még alig ismerte őt valaki, mert a másodosztályú Balmazújváros játékosa volt. A csapattal feljutott az élvonalba, ahonnan az első év után drámai hajrában kiestek. A Ferencvárosba igazolt, a klub vezetőit a győzni akarása győzte meg. 2018-ban ő volt az év felfedezettje, amin lehetett kuncogni, mert már 28 éves volt. 2018-ban az övé az év gólja is. Rebrov edző idején rengeteget fejlődött a Ferencvárosban, amit a Dinamo Zagreb elleni BL-meccseken jól le lehetett mérni. A Fradiban is fontos gólokat szerzett, a válogatottban 2020 novemberében szerezte az elsőt a törökök ellen.