A magyar futballválogatott védelme rég volt ennyire versenyképes, mint most

2021. június 09. – 00:03

frissítve

A magyar futballválogatott védelme rég volt ennyire versenyképes, mint most
Magyarország-Lengyelország világbajnoki selejtező 2021. március 25-én – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A futball-Európa-bajnokság nyitómeccsét pénteken játsszák Rómában, a magyar válogatott június 15-én lép pályára először, Budapesten fogadja Portugáliát, majd Franciaország és Németország ellen is pályára lép. Az első meccsig hátralévő napokban csapatrészenként mutatjuk be azt a 26 játékost, akik szembekerülnek Európa legjobbjaival a részben hazai rendezésű tornán. Íme a védelem.

Sorozatunk első részét a három kapusról itt olvashatják.

Mivel a magyarnál képzettebb válogatottakkal szemben kell játszani az Európa-bajnokságon, a védelemre ritka fontos szerep hárul majd, nagy nyomás alatt lehetünk a portugálok, a franciák és a németek ellen is. Marco Rossi szövetségi kapitány három védővel küldi pályára a csapatot, ez a hadrend bevált, jobban érzik magukat benne a játékosok. A kapitány a 2019 novemberében, Wales ellen elszenvedett vereség után engedte el a négyvédős szisztémát.

A védelem egyszer veszítette el a fonalat a veretlenül lehozott utolsó tíz meccsen, akkor a lengyelek meg is büntették, mert egy perc alatt két gólt vágtak – ilyen megingás nem fér bele az Európa-bajnokságon.

Nézzük, a védelemben kikkel állunk majd ki a topcsapatok ellen.

Botka Endre – az Izland elleni mentése nagyon kellett

Benne volt Marco Rossi bajnoki aranyérmes Honvédjében, onnan igazolt át a Ferencvároshoz 2017-ben, ahol eleinte a védelem mindkét oldalán számításba vették. A Fradinál Rebrov edző alatt rengeteget fejlődött, és ugyan már volt két válogatottsága Rossi kapitánysága előtt, 2020 októberétől nevezhető a csapat fontos emberének. Az Izland elleni pótselejtezőn volt egy olyan mentése 0-1-nél, ami ha nincs, most nem is biztos, hogy Eb-részvételről beszélünk, az üres kapu torkából vágta ki a labdát. Nem biztos, hogy kezdőként fog rá számítani a kapitány, de az egyik legbiztosabb védő.

Botka Endre a ciprusi válogatott elleni meccsen 2021. június 4-én – Fotó: Huszti István / Telex

Bolla Bendegúz – ugyanabból a műhelyből jön, ahonnan Szoboszlai

1999. november 22-én született, és onnan indult, ahonnan Szoboszlai Dominik is, a székesfehérvári Főnixből. A klub egyik alapítója épp az édesapja, Péter volt. Bolla a Dinamo Zágrábban töltött egy évet ifiként, ezután az MTK érintésével került a Videotonhoz 2017-ben. Első élvonalbeli meccsét még abban az évben lejátszotta ott, de Zalaegerszegen lett stabil NB I.-es játékos 2019-ben. 2020-ban került vissza a Fehérvárhoz, ahol elsősorban jobb oldali védőként veszik számításba. A márciusi U21-es Eb-n a csapat kapitánya volt, a felnőttek közt Ciprus ellen mutatkozott be június negyedikén, a jövő az övé lehet.

Fiola Attila – öt éve megsérült a győztes meccsen

Az előző Európa-bajnokság legpechesebb játékosa, akinek mindennap eszébe jut azóta is az osztrákok elleni meccs befejezése. A 2-0-s győzelemnek csak ő nem tudott felhőtlenül örülni, mert az utolsó percekben belement egy olyan helyzetbe, amibe nem lett volna szabad, és megsérült a jobb bokája. A Hertha és a Frankfurt is figyelte, de több meccsen már nem játszhatott a tornán, így a külföldi szerződés kútba esett. A sérülése után újabb sérülés jött, emiatt mélyre került, de innen is volt visszaút.

Fiola Attila a Magyarország-Lengyelország mérkőzésen 2021. március 25-én – Fotó: Huszti István / Telex

Fehérváron ebben a szezonban egy új szerepkörben is kipróbálták, a védők előtt is játszott, a lengyelek elleni márciusi vb-selejtezőn pedig a labdaszerzés után a saját térfeléről nem kivágta a labdát, amerre áll, hanem egy hajszálpontos hosszú indítással lepte meg Sallai Rolandot, aki értékesítette is a labdát. Biztos pontja a csapatnak, harciasságára, egészséges agresszivitására, lelkesedésére nagy szükség is lesz, mert a portugál Cristiano Ronaldo, a francia Kylian Mbappé vagy épp a német Timo Werner kikapcsolása nem könnyű feladat.

Kecskés Ákos – az Atalantánál nevelkedett

25 éves, kétszeres válogatott játékos, aki a svájci Lugano játékosa jelenleg. 15 évesen szúrta ki a tehetségét az olasz Atalanta, amely mögött az egyik legjobb utánpótlás-akadémia áll. 2012 és 2015 között volt az olaszok játékosa, onnan az Újpest következett, majd lengyel kitérővel ment Svájcba, jelenlegi csapatához, amelyik a liga negyedik helyén végzett.

Lang Ádám – egy bajnok Ciprusról

Az előző Eb-n Fiola sérülése után került a védelem szélére, és megoldotta a feladatát. A torna után Franciaországba szerződött, a Dijonban egy PSG elleni meccsen mutatkozott be a francia élvonalban. 22 meccset húzott le, aztán a Nancyhoz adták kölcsön, majd később Kolozsvárra került, és onnan a ciprusi Omoniához, aminek jelenleg is a játékosa. 28 évesen 39-szeres válogatott a Veszprémből induló játékos.

Lang Ádám a ciprusi válogatott ellen játszott felkészülési mérkőzésen 2021. június 4-én – Fotó: Huszti István / Telex

Lovrencsics Gergő – távozóban a Fraditól

Az előző Eb-re sérüléséből épült fel, a portugálok ellen már játszani is tudott akkor. Akkor még nem volt a Ferencváros játékosa, a torna után csatlakozott a klubhoz. Most meg már nem az, mert a télen tudatták vele, hogy keressen magának másik klubot – ebben az öt évben mindent elért a Fradival a 32 éves játékos. Jobb oldali védőként és középpályásként egyaránt bevethető. Sok szimbólum van a sorsában:

  • nem szerepelt a korosztályos válogatottakban, úgy szerződtette a lengyel Lech Poznań,
  • nem szerepelt patinás csapatban, hiszen Pápáról igazolták le,
  • nem érdekelte, hogy a lengyelek kevesebb pénzzel kecsegtetik, akkor is bevállalta a klubváltást a fejlődéséért,
  • nem volt szüksége neves menedzserre sem, hogy egy a magyarnál akkor lényegesen erősebb csapatnál folytathassa a karrierjét. Többet láttak benne külföldön, mint itthon.

Lovrencsics Lengyelországban az egyik legdinamikusabb játékossá fejlődött, az előző sorozatban is fontos szerepet játszott a kijutásban. A Bajnokok Ligája selejtezőjében gólt lőtt a Dinamo Zagrebnek, a 2-1-es győzelemből így vette ki a részét.

Orbán Willi – a legértékesebb játékosunk

A válogatott elmúlt pár évének legnagyobb nyeresége. A piaci értéke 18 millió euró körül mozog, amivel a jelenlegi magyar válogatott keret legértékesebb játékosa. A németeknél játszott a korosztályos csapatokban, de a felnőtteknél már nem vették számításba a válogatáskor. Édesanyja lengyel, de az érdemben fel sem merült, hogy esetleg Lengyelországot válassza, Lőw Zsolt és Gulácsi Péter terelte folyamatosan a magyar csapat felé, előbbi az edzője volt Lipcsében, utóbbi pedig a csapattársa jelenleg is, összeszokott párost alkotnak a védelemben.

28 éves, a legjobb korban van, 20 válogatottsága alatt már ötször volt eredményes, és kétségkívül a Szófiában szerzett gólja volt a legfontosabb, mert 0-0-nál pattant egy szöglet után a testéről a kapuba a labda. Az a győzelem vezetett el az Izland elleni utolsó selejtezőig, ahol a magyar csapat kiharcolta az Eb-szereplést. Orbán gyors és erős, a párharcait remek arányban nyeri meg, a ütemérzéke kimagasló, ilyen védője az öt évvel ezelőtti csapatnak nem volt. Sőt, nagyjából a 80-as évek magyar válogatottjaiban kereshető ilyen szintű játékos. A magyar válogatott sokkal versenyképesebb, amióta ő áll a védelem tengelyében. A telki edzőtáborban sokszor hallja társaitól a Vilmos nevet, és már megbarátkozott vele.

Orbán Vili a lengyel válogatott elleni vb-selejtezőn 2021. március 25-én – Fotó: Huszti István / Telex

Szalai Attila – hősként tisztelik a törökök

A Fenerbahçe jó üzletet kötött a télen a 23 éves, bal lábas védővel, mert ha ilyen ütemben fejlődik, egészen biztosan valamelyik topligás csapat igazolja le. Az angol West Ham érdeklődéséről már eddig is hallani lehetett, de a spanyol klubok látókörébe is bekerült, és nem kizárt, hogy 20 millió euró körüli összegért válthat majd klubot. Édesapja is válogatott játékos volt, és az MTK-val bajnoki címet szerzett Verebes József irányítása alatt. Idősebb Szalai Attila kétszer játszott a válogatottban, a fia már megelőzte.

A fiú a Vasas akadémiájáról került a bécsi Rapidhoz még 2012-ben, onnan Mezőkövesd érintésével Ciprusra – két szezont húzott le a magyar bajnokságban –, a törökök az Apollonnál szemelték ki. Képes a támadások segítésére, de most, az ellenfelek ismeretében inkább a védekezés lesz az első számú feladata. Nincs is másik olyan játékos, akit a háromtagú védelem bal oldalán be lehetne vetni, ezért kulcsfontosságú, hogy magabiztos, labdabiztos játékát hozza. Szalai pontrúgásoknál fontos ember, jól használja ki a helyzeteit, akár első találatát is megszerezheti a válogatottban. A Fener a török bajnokság harmadik helyén végzett, nagy tekintélyt harcolt ki magának, és az Európa-ligáért fognak csatázni.

A várható összetétel: Fiola–Orbán–Szalai