Egy klasszis a magyar válogatott kapujában, és két csapattárs

Legfontosabb

2021. június 7. – 23:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A labdarúgó Európa-bajnokság nyitómeccsét pénteken játsszák Rómában, a magyar válogatott június 15-én lép pályára először, Budapesten fogadja Portugáliát, amely ellen még egyszer sem nyert. Az első meccsig hátralévő napokban csapatrészenként mutatjuk be azt a 26 játékost, akik szembekerülnek a világ legjobbjaival a részben hazai rendezésű tornán. A három kapussal kezdünk.

A magyar futballválogatott a legkeményebb csoportba került a pénteken kezdődő Európa-bajnokságon. A világelitbe tartozó Portugália, Franciaország és Németország lesznek az ellenfelei, úgyhogy kiemelt szerepük lehet a kapusoknak. Őket mutatjuk most be, majd a következő napokban a védők, a középpályások és a támadók is sorra kerülnek.

Gulácsi Péter, aki egyetem helyett a futballt választotta

1990. május 6-án született Budapesten. Öt éve Király Gábor mögött a második számú kapus volt a 2016-os Európa-bajnokságon, de még fél évvel később is kirázta a hideg, amikor a Franciaországban tapasztalt hangulatról beszélt, noha csak a kispadról élhette át a szurkolók és a csapat egymásra találását. Miután a 108-szoros rekorder Király visszavonult, Gulácsi lépett a helyébe. Marco Rossi kapitány a jelenlegi csapat kijelölésekor elmondta, hogy a kapusoknál régimódi edző, régimódi felfogással. Kialakított egy hierarchiát, és a rangsor tetején Gulácsi áll, utána jön a két ferencvárosi: Dibusz Dénes, majd Bogdán Ádám. (Nem gyakran szokott előfordulni, hogy ugyanaz a klub két kapust adjon egy nagy tornára.)

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Gulácsi előbb a BVSC-ben, majd az MTK-ban nevelkedett, közben a Radnóti Gimnáziumba járt, ahol az iskolai matekversenyek győztese volt. Néhány tanára a szívéhez kapott, amikor bejelentette, hogy Agárdra megy, a Sándor Károly Akadémiára, diplomás szülei viszont megértették, és maximálisan támogatták, hogy azt tegye, amit szeretne. Úgy volt vele, tanulni akkor is lehet, amikor a futballkarrier már véget ér, az egyetem akkor sem zár be, ha már abbahagyta.

Sokszor emlegetjük, hogy a 2009-es U20-as világbajnoki bronzérmet szerző csapatból ő futotta be a legnagyobb karriert. Akkor, 19 évesen a Liverpool játékosa volt, és Rafa Benítez időszakában egy spanyol kapusedző csiszolta a tudását. Amikor Gulácsi látta, hogy nem kerülhet be az angol sztárcsapatba, váltott, és 2013-ban Salzburgba ment, onnan három szezon után igazolta át az újonc, de ambiciózus tervekkel feljutó Lipcse.

Gulácsi pályaíve meredeken ívelt felfelé, 2019-ben az egész Bundesliga legjobb játékosa volt a Kicker osztályzatai alapján, tavaly a liga második legjobb kapusa. A jelenlegi osztályzatok szerint ugyan csak a kilencedik, de a szaklap nemzetközi klasszisnak nevezte, közvetlenül a német világbajnok, Manuel Neuer mögé rangsorolva. A Lipcse nagy harcot folytatott azért tavasszal, hogy megtartsa, a menedzserétől, Hasan Cetinkayától tudjuk, a klub rendre ráígért az érkező ajánlatokra, Gulácsit ugyanis más topligákból is vitték volna (a teljesség igénye nélkül néhány élénken érdeklődő klub: Tottenham, Sevilla, Roma). A kapus 2025-ig a Lipcse játékosa lesz.

A Bundesliga idei szezonjában 15 olyan meccse volt, amikor nem kapott gólt, ebben a rangsorban első lett, a klubjával pedig második. Két olyan meccse is volt, amikor tizenegyest hárított, a PSG-s Angel di Maria kísérletét fogta meg a Bajnokok Ligájában, és a wolfsburgi Weghorstét a Bundesligában. Stabilitást ad a csapatnak, ahogy Nagy Ádám is kitért rá a legutóbbi interjúnkban.

Joggal reménykedhetünk abban, hogy az Eb-n bravúrok sorát mutatja majd be, és jó ideig nem lesz olyan hibája, amit Izland ellen láttunk, amikor a kezei között hullott be a labda egy szabadrúgás után. A matematikai törvényszerűség azt mondatja, hogy a nagy kapusokkal is megesik hasonló hiba, de épp azért magaslanak ki a mezőnyből, mert csak nagyon ritkán. A friss BL-győztes Timo Wernerrel jó kapcsolatban volt, amíg Lipcsében csapattársak voltak, most majd ellenfélként kerülnek egymással szembe Münchenben, amikor a magyar és a német válogatott megmérkőzik egymással a csoportkörben.

Dibusz Dénes: közgazdász és nagyszerű kabala

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Dibusz Dénes Pécsen született 1990. november 16-án. A városból is indult a pályafutása, ötéves volt, amikor az édesapja vett neki egy kapuskesztyűt, és az első klubjában is rögtön a kapuba került, nem játszott a mezőnyben. Ösztönösen ráérzett ő is, az édesapja is, mi lesz számára a vonzó.

Pécsen másodosztályú bajnoki címet ünnepelhetett, 2014-ben került a Ferencvárosba, és fokozatosan lépett előre, jó hatással volt rá a versenyhelyzet. 2019-ben az Európa Liga főtáblájára jutott a Ferencváros, ha egy meccset kellene kiemelni abból a sorozatból, akkor a CSZKA Moszkva elleni idegenbeli győzelmet fontos említeni, amiből bravúrokkal vette ki a részét, ahogy a Bajnokok Ligája-selejtezőkben és a csoportkörben is csapata egyik legjobb embere volt. 14-szer szerepelt eddig a válogatottban, hat kapitány válogatta be, először Dárdai Pál, a sort természetesen Marco Rossi zárta. Jó kabalája a válogatottnak, mert ha eddig tétmeccsen ő állt a kapuban, még egyszer sem kaptunk ki. A matematika egyébként őt is vonzza, közgazdászdiplomával rendelkezik. 2016-ban is ott volt az Európa bajnokságon, akkor harmadik számú kapusként.

Bogdán Ádám, a nagy visszatérő

1987. szeptember 27-én született Budapesten. A Vasasban kezdte a pályafutását, 2008-ban onnan igazolta át a Premier League-ben szereplő Bolton. Nemsokára a másodosztályú Crewe Alexandrához került kölcsönbe, ezután visszatört a Boltonhoz, aztán 2010. augusztus 29-én a finn kapus, Jaskalainen kiállítása után bekerült a csapatba, a Birmingham ellen 2-2-re végeztek azon a meccsen. Abban a szezonban még háromszor kapott lehetőséget, majd a következő szezon második felében már első számú kapussá vált, de a csapat kiesett az élvonalból.

A válogatottban is lehetőséget kapott, és 2013 szeptemberében a létfontosságú bukaresti vb-selejtező előtt, amikor Csányi Sándor MLSZ-elnök bement a csapat öltözőjébe, Bogdánon látta leginkább, hogy nem fél, és alig várja, hogy a pályára mehessen, majdnem felborította az elnököt az ajtóban.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Bogdán 2015-ben lett a Liverpool játékosa, kétmillió eurót fizettek érte, a vezetőedző Brendan Rodgers kívánságára került a csapathoz. A Rodgerst váltó Jürgen Klopp egyszer állította be a bajnokságban, a Watford elleni meccs nem sikerült a legjobban, az Exeter elleni kupameccsen pedig szögletből kapott gólt. Előbb a Wigannek adták kölcsön, a másodosztályú klubnál sérült meg. Aztán Skóciába, a Hibernianhez vezetett az útja. A Real elleni 2018-as BL-döntőn még ott volt Kijevben, mert a Liverpool kötelékébe tartozott – Karius kapus két nagy hibája alakította ki a 3-1-es vereséget –, ő számolt be arról, hogy néma csend honolt a repülőn, amíg Ukrajnából visszaértek Angliába.

2020 nyarán tért vissza Magyarországra, a Ferencváros igazolta le, és a magyar élvonalban idén áprilisban, 33 évesen mutatkozott be. Rossit az az öt meccs győzte meg, amelyiken a szezon hajrájában szóhoz jutott. 20-szoros válogatott, Írországgal szemben kedd este akár gyarapíthatja is ezt a számot.

A magyar válogatott következő mérkőzései

  • Június 8.: Magyarország–Írország (felkészülési mérkőzés)
  • Június 15.: Magyarország–Portugália (Európa-bajnokság)
  • Június 19.: Magyarország–Franciaország (Európa-bajnokság)
  • Június 23.: Magyarország–Németország (Európa-bajnokság)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!