Úgy tartotta meg Gulácsi Pétert a Lipcse, hogy az összes ajánlatra ráígért

2021. május 19. – 10:09

Másolás

Vágólapra másolva

Gulácsi Péter menedzsere, Hasan Cetinkaya interjút adott a Nemzeti Sportnak, ebben elmondta, hogy a 31 éves kapushoz ragaszkodott a nyáron a klubhoz érkező Jesse Marsh vezetőedző, ezért is hosszabbították meg négy évvel a szerződését. Oliver Mintzlaff vezérigazgató is vele képzelte el a folytatást, mert megbízható teljesítményt nyújtott ebben a szezonban is.

Gulácsi 15 bajnokin nem kapott gólt, a Bajnokok Ligájában is csapata legjobbjai közé tartozott. 2019-ben az egész Bundesliga legjobb játékosa volt a Kicker osztályzatai alapján, tavaly a liga második legjobb kapusa. A szaklap idén a nemzetközi klasszis kategóriába emelte.

Áprilisban a Dortmund, az Inter, a Roma, a Tottenham is megpróbálta leigazolni a magyar kapust, de a lipcseiek mindegyik fizetési ajánlatra ráígértek. A kapus kivásárlási ára egyébként 13 millió euró volt. Cetinkaya azt is elmondta, hogy két éve a Sevilla is bejelentkezett érte, de akkor is sikerült meggyőzni őt a maradásról a németeknek. Gulácsi végül 2025-ig írt alá a Lipcséhez, ahová 2015-ben érkezett.

Gulácsi az utolsó fordulóban már nem lép pályára, mert a klubja pihenőt adott neki, miután a Lipcse már megszerezte a második helyet. Gulácsi május 24-én elkezdi a felkészülést a magyar válogatott a júniusi Európa-bajnokságra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!