Rebrov: Már nem én vagyok a Ferencváros edzője

2021. június 4. – 13:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Ferencvárosnál dolgozó Szerhij Rebrov a Nemzeti Sportnak azt nyilatkozta, hogy felbontotta a szerződését a klubbal, már nem ő a csapat edzője. Később a Ferencváros is kiadott egy közleményt, amiben mindezt megerősítették.

„Aláírtuk a szerződés felbontásáról szóló dokumentumokat. Továbbra is értetlenül állok a dolgok előtt, rendkívül szomorú vagyok a történtek miatt. Remekül éreztem magam a Ferencvárosnál, szép sikereket értünk el” – idézte a Nemzeti Sport Rebrovot.

Az edző távozását a Ferencváros is megerősítette honlapján. Azt írták, Rebrov visszavonhatatlanul beírta magát a klub történelmébe, mert arra utoljára 93 éve volt példa, hogy a Fradi három egymás utáni évben is bajnokságot nyerjen.

„Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, valamint minden ferencvárosi szurkolónak, hogy támogatták a munkámat. A sikereket együtt értük el, örülök, hogy egy ilyen népszerű és nagy múltú együttesnél dolgozhattam” – idézték az edzőt, akinek megköszönték kiemelkedő munkáját.

Az ukrán edző 2018 augusztusában váltotta Thomas Dollt, azóta három magyar bajnoki címet szerzett a csapattal, amivel előbb az Európa-liga, majd a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejutott.

Szerhij Rebrov a Dinamo Kijev elleni BL-meccs előtti sajtótájékoztatón 2020 decemberébenFotó: Sergei Supinsky/AFP
Szerhij Rebrov a Dinamo Kijev elleni BL-meccs előtti sajtótájékoztatón 2020 decemberébenFotó: Sergei Supinsky/AFP

Távozásáról már hetek óta mennek a találgatások. Kubatov Gábor klubelnök azt mondta, hogy Rebrov már február 10-én felmondott a Ferencvárosnál, míg az edző arra utalt, hogy ő maradna, csak azt nem akarja, hogy a megkérdezése nélkül igazoljanak játékosokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!