Ismét Carlo Ancelotti lett a Real Madrid edzője

2021. június 1. – 20:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Carlo Ancelottit kedden kinevezték a Real Madrid új vezetőedzőjévé. A 61 éves olasz szakember 2013 és 2015 között már irányította a Realt, amely abban az időszakban a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát, a klubvilágbajnokságot és a spanyol Király Kupát is megnyerte – írj az MTI.

A klub honlapjának keddi közleménye szerint az új szerződését – amely három évre szól – szerdán írja alá. Ancelotti korábban az AC Parma, a Juventus, az AC Milan, a Chelsea, a Paris Saint-Germain, a Bayern München és a Napoli csapatát is irányította, 2019 decembere óta pedig az Everton vezetőedzője volt.

A Real Madridnál a múlt héten lemondott Zinedine Zidane helyét veszi át. A Real Madrid trófea nélkül zárta a 2020/21-es szezont. A bajnokságban a második helyen végeztek, a Király Kupából a harmadosztályú Alcoyano ellen estek ki, a Bajnokok Ligája elődöntőjében pedig a Chelsea győzte le őket.

Zidane nyílt levelet írt a távozása okairól. Eszerint főként a bizalom hiánya miatt döntött úgy, hogy másodszor is elhagyja a Real Madridot. Mint írta, 2018 májusában azért állt fel a kispadról, mert a két és fél év alatt mindent megnyert az együttessel, és úgy gondolta, a csapatnak akkor új impulzusra volt szüksége. Ezúttal viszont az áll a távozása háttérben, hogy már nem érzi azt a bizalmat a klub felől, amire szüksége lenne a közép- és hosszú távú céljainak megvalósításához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!