Brazíliának adták a Copa América rendezési jogát, ahol még rosszabb a járványhelyzet, mint Argentínában

2021. május 31. – 17:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) vasárnap este elvette a Copa América rendezési jogát Argentínától, hétfőn pedig Brazíliának adták át azt. A torna 13 nap múlva, június 13-án kezdődik – írja az AFP. „A rendező városokat és a mérkőzések időpontját a CONMEBOL órákon belül bejelenti. A CONMEBOL köszönetet mond Jair Bolsonaro elnöknek és csapatának, valamint a Brazil Labdarúgó-szövetségnek, amiért megnyitották az ország kapuit a világ legbiztonságosabb sporteseménye előtt” – áll a szövetség közleményében.

A tíz dél-amerikai válogatott részvételével zajló tornát eredetileg Argentínában és Kolumbiában rendezték volna 2020-ban, de a járvány miatt egy évvel ezt az eseményt is elhalasztották. Az új tervek szerint a Copát 2021. június 13. és július 10. között tartották volna meg. A kontinenstorna 105 éves történetében először fordult volna elő, hogy az eseményt két ország rendezi közösen. Azonban Kolumbiától május 20-án megvonták a rendezés jogát az országban uralkodó káosz és a halálos áldozatokkal járó zavargások miatt.

Az emberek azért vonultak utcára, mert Iván Duque elnök április végén bejelentett egy adóreformot, amivel mérsékelni akarta a adókedvezményeket, növelte volna egyes csoportok személyi jövedelemadóját, és eltörölte volna bizonyos árucikkek és szolgáltatások általános forgalmi adó alóli mentességét. Az elnök végül visszavonta a tervezetet, de az indulatokat ez sem csillapította, a tüntetések folytatódtak, miközben a koronavírus-járvány is egyre súlyosabban érinti Kolumbiát.

A CONMEBOL most a másik társrendezőtől, Argentínától is visszavonta a rendezés jogát, ám az indoklást nem hozták nyilvánosságra. Feltehetőleg annak is szerepe lehetett a döntésben, hogy Argentínában jelenleg a koronavírusos esetek megugrása tapasztalható, a járványban eddig több mint 77 ezren vesztették életüket. A kormány emiatt szigorú korlátozásoka vezetett be a közelmúltban, például felfüggesztették az összes labdarúgó-bajnokságot Argentínában. A tornával szembeni ellenállás pedig a kormányon belül és kívül is egyre erősödött – írja a Reuters.

A Copa América-trófea 2019. december 4-én, Kolumbiában – Fotó: JUAN BARRETO / AFP
A Copa América-trófea 2019. december 4-én, Kolumbiában – Fotó: JUAN BARRETO / AFP

„A CONMEBOL elemzi a többi ország ajánlatát, amelyek érdeklődést mutattak a kontinenstorna megrendezése iránt” – írták a korábbi rövid közleményben. A választásuk végül Brazíliára, az előző, 2019-es Copa América rendezőjére esett. Ami annak fényében meglepő, hogy Brazíliában még rosszabb a járványhelyzet, mint Argentínában.

Múlt szombaton tízezrek vonultak utcára Brazília több városában Jair Bolsonaro elnök és a járványkezelési politikája ellen tüntetve. Az országban eddig közel 460 ezer halottja volt a járványnak. A tüntetők szerint számos halálesetet meg lehetett volna előzni, ha a kormány előbb kezdi meg az oltási kampányt. A fertőzésen átesett Bolsonaro a koronavírust korábban kis náthának nevezte, és kétségbe vonta a vakcinák hatásosságát is.

A CONMEBOL új formátumot talált ki erre a Copa Américára, a válogatottakat két ötcsapatos csoportba sorolták be, az egyik csoport meccseit Argentínában, a másikét Kolumbiában játszották volna le. Az A csoportba Argentína, Bolívia, Chile, Paraguay és Uruguay került, míg a B csoportba Brazília, Kolumbia, Ecuador, Peru és Venezuela kapott helyet.

Mindkét csoport első négy helyezettje jutott volna tovább a kieséses szakaszba, a döntőt pedig eredetileg a kolumbiai Barranquillában játszották volna. Azt egyelőre nem közölték, hogy változik-e a Brazíliába áthelyezett torna lebonyolítása. A tornára eredetileg meghívták a vendégcsapatnak a 2022-es világbajnokság házigazdáját, Katart, valamint az ausztrál válogatottat, de ez a két ország már korábban visszalépett a tornától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!