Giro d'Italia: Valter Attila feljött a 14. helyre, a bringások a felvonóbaleset érintettjeinek adják pénzdíjukat

2021. május 28. – 17:54

Másolás

Vágólapra másolva

A Giro d'Italia 19. szakaszán Simon Yates nyert, miután támadott az utolsó emelkedőn, de Egan Bernal továbbra is őrzi a rózsaszín trikót. A második helyért lehet majd nagy meccs. Valter Attila erejét beosztva egy helyet előrejött összetettben, már a 14. helyen áll.

A Giro 19. szakasza az eredetileg tervezettnél némileg rövidebbé és könnyebbé vált, miután a szervezők kegyeleti okokból kihagyták az útvonalból a Mottarone hegyet. Ez az a hegy, ahol a múlt héten lezuhant egy felvonókabin, és 14 ember halt bele a balesetbe. A mezőny is gesztust gyakorolt, a pénteki nap pénzdíjait az áldozatok családjainak ajánlották fel.

Az Abbiategrasso és Alpe di Mero közötti 166 kilométeres szakaszon közel háromezer méternyi szintet kellett legyőzni, de a három kategorizált emelkedőből az utolsó jelentett igazi nehézséget a maga 9,1 százalékos átlagmeredekségével és 9,7 kilométeres hosszúságával.

A 19. szakasz profilja
A 19. szakasz profilja

Miután a szerdai hegyi szakaszon Egal Bernal váratlanul a gyengeség jeleit árulta el, a közvetlen ellenfelei vérszemet kaptak, és magától értetődően a 19. etapon is megpróbáltak faragni az előnyéből. Egy szökevénycsoport ugyan ellépett a szakasz elején, de az összetett harmadik helyén álló Simon Yates csapata, a BikeExchange kontroll alatt tartotta az akciót, érezhető volt, hogy rámennek a szakaszgyőzelemre. Kilencven kilométer után a Quick Step is beszállt a tempómenésbe, ők a szerdán nagy formát mutató Joao Almeidáért hajtottak, és sikerült is kettészakítaniuk a sort, Bernal egy rövid időre három segítőjét el is veszítette.

A Quick Step még a záróemelkedőn is felvállalta a vezetést, rendesen fogyatkozott is a mezőny, Valter Attila az első három kilométert kibírta a főmezőnnyel, utána viszont saját tempóra váltott.

Nagyjából ekkor Almeida eltempózott a sortól, őt nem is kezdték egyből üldözni, mert nem veszélyes a dobogóra. Egy perccel később viszont már Yates vezetésével többen is ott hagyták a rózsaszín trikóst. A britnek még egy sebessége volt, egyedül tört a csúcs felé, ha nem is meredeken, de folyamatosan nőtt az előnye, az utolsó három kilométert félperces előnnyel indította.

Egy kilométerrel később viszont már Bernal is felhagyott a védekező taktikával, szétszórta a vele lévő csoportot, és Almeidával közelíteni kezdtek Yateshez. A BikExchange bringása kitartott és megnyerte a szakaszt. Almeida az utolsó pár száz méteren még újítani tudott, csak 11 másodpercet kapott, míg Bernal 28 másodperces hátránnyal gurult be a célba.

Simon Yates akcióban a Giro d'Italia 19. szakaszán, amit aztán meg is nyertFotó: Luca Bettini/AFP
Simon Yates akcióban a Giro d'Italia 19. szakaszán, amit aztán meg is nyertFotó: Luca Bettini/AFP

A kolumbiai még így is biztosan őrzi a rózsaszín trikót, a második Carusónak adott még pár másodpercet, Yates pedig még mindig közel hárompercnyire van tőle. Valószínűleg a második helyért lesz igazán éles a küzdelem, Caruso és Yates között csak húsz másodperc a különbség.

Valter Attilának kifizetődött a saját tempó választása, a 16. lett a szakaszon 3:30-as hátránnyal, mindez azt is jelentette, hogy összetettben egy helyet előrelépett, már a 14., Davide Formolóval cserélt helyet. Dina Márton egy nagyobb csoporttal, 25 perces hátránnyal teljesítette a szakaszt. Összetettben ő a 97.

Szombaton egy újabb kemény hegyi szakasz következik, két kétezer méter feletti heggyel, hegyi befutóval és egy irtózatosan hosszú, 24 kilométeres emelkedővel.

Eredmények:
19. szakasz, Abbiategrasso-Alpe di Mero 166 km
1. Simon Yates (brit, BikeExchange)
2. Joao Almeida (portugál, Deceuninck-Quick Step) + 11 másodperc
3. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos-Grenadiers) + 28 másodperc

…16. Valter Attila (FDJ) +3:30
…109. Dina Márton (EOLO-Kometa) +25:06

Összetett:
1. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos-Grenadiers)
2. Damiano Caruso (olasz, Bahrain-Victorius) +2:21
3. Simon Yates (brit, BikeExchange) +3:23

…14. Valter Attila (FDJ) +38:18
…97. Dina Márton (EOLO-Kometa) +3:38:41

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!