A Hertha szerencséje, hogy van a klubnál egy rendíthetetlen Dárdai

2021. május 17. – 12:00

A Hertha szerencséje, hogy van a klubnál egy rendíthetetlen Dárdai
A Köln elleni 0-0 jelentette a berlini csapat bentmaradását a Bundesliga első osztályában

Másolás

Vágólapra másolva

Amikor Dárdai Pál januárban elvállalta a Hertha BSC vezetőedzői posztját, kőkemény feltételekről írtak a német lapok. Ha a magyar edző 24 pontot szerez, akkor automatikusan meghosszabbodik újabb egy évvel a megállapodása. A berliniek bentmaradása a hétvégén eldőlt, hogy jövőre is Dárdai lesz-e az edző, az egyelőre még nem. Pillanatnyilag a Hertha 18 pontot ért el vele, az elmúlt nyolc fordulóban azonban veretlen maradt, háromszor nyert öt döntetlen mellett.

Dárdai kifejtette a meccs után, az utolsó forduló is nagyon fontos, mert ezt a szép szériát vétek lenne egy vereséggel elrontani a Hoffenheim ellen, és a 12. hely elérhető, ami már nem mutat annyira rosszul.

„Nem csupán a csapatot, a saját hátsómat is megmentettem azzal, hogy elkerültük a kiesést”

nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, és utalt arra is, hogy sok veszítenivalója volt. Elismerte, hogy a koronavírus miatti kényszerszünetben – nemcsak ő és segítője, hanem játékosok is megfertőződtek – sokan leírták a csapatát, hiszen erőltetett menetben kellett meccseket játszaniuk. Ám eközben eredményesek voltak, így ha álltak is kieső helyen, végül megnyugtatóan zárul a szezon. Nem hajtotta túl csapatát a leállás után, nem voltak izomsérülések, törés vagy eltiltás miatt kellett nélkülöznie játékosokat.

Dárdai ismét elkezdte beépíteni a fiatalokat, a Stuttgartban egyenlítő gólt szerző 18 éves Luca Netz és a Schalke ellen szerdán győztes gólt szerző 20 éves Jessic Ngankam is a berlini utánpótlásból került ki.

Ahogy a 19 éves Dárdai Márton is, aki ahogy befejeződik a szezon, mehet az érettségire. „A válogatottságról azonban korai beszélni. Azért, mert van tíz Bundesliga-meccse, még nem kell őt címeres mezben látni. Majd ha lesz nyolcvan, esetleg akkor. Tizenkilenc éves, a tanulás mellett arra kell figyelnie, hogy helyén kezelje a dolgokat” – mondta a sportlapnak Dárdai, aki a jövőjéről sem itthon, sem kint nem tudott konkrétumot mondani.

A BZ ugyanakkor megállapítja, nagy szerencséje van a Herthának, hogy van egy Dárdaija, akihez mindig hozzá tud nyúlni, ha baj van. Nyugodt volt, amikor már pánikban is lehetett volna, rendíthetetlennek nevezték.

„A nagy nyertese ennek a helyzetnek, mert másodszor tartotta bent csapatát, és a katasztrofális döntések láncolatát ő állította meg. Kiemelkedett, és ha hozott is szokatlan döntéseket, a siker őt igazolja”

– írta a lap.

Lepj meg minket karácsonyra!

Legyél a rendszeres támogatónk!

A Telex csak tőled függ.

Támogatom