Dárdai csapatára embertelen terhelés vár, a mentalitás lesz a legfontosabb
2021. április 18. – 08:19
frissítve
Csütörtökön derült ki, hogy nemcsak a Hertha BSC edzője, Dárdai Pál koronavírusos, hanem a segítője, Admir Hamzagic is, és a játékosok közül is ketten (Lukebakio és Plattenhardt) érintettek. A csapat kapusa, Rune Jarstein a válogatott meccsek után dőlt ki, tünetei is voltak, belázasodott, kórházban kezelték.
Berlinben csütörtökön ezer pozitív eset volt, a klub vezetői arról beszéltek, tudomásul kell venni, hogy a harmadik hullám érinti a sportot is, ők sem kivételek. Az egész csapatnak 14 napot karanténban kell töltenie.
A klub futópadot, szobabicikliket már küldött a játékosoknak, hogy őrizzék a formájukat a kényszerű leállás alatt, de az edzésen kapott terheléssel mindez persze nem ér fel. A hirtelen irányváltások, a párharcok, a taktikai felkészítések elmaradnak. Dárdai csak videókonferencián láthatja a játékosait, leszámítva a 19 éves fiát, Mártont, aki beverekedte magát a kezdőcsapatba, és aki ezzel egy időben az érettségire is készül.
A kiesés ellen küzdő Herthát a legrosszabbkor, hat fordulóval a bajnokság vége előtt ért el a járvány, amikor verhető csapatokkal szemben lépnek pályára. Nemcsak a vasárnap esti meccset a Mainz ellen kellett halasztani, hanem két héten át nem állhatnak ki a járványügyi szabályok értelmében.
Tavaly a másodosztályban szereplő Dynamo Dresdent érte el a járvány májusban, nem tudtak bentmaradni a másodosztályban. 21 nap alatt kellett 8 meccset lejátszaniuk, ami felemésztette az erőiket. Dárdai eddig is a legnehezebb edzői küldetését teljesítette, most még fokozódtak a gondjai, mert a csapatnak 3 hét alatt kell lejátszania hat meccset.
- Az ellenfelek: Mainz (i), Freiburg (o), Schalke (i), Bielefeld (o), Köln (o), Hoffenheim (i)
A játékosok ahogy a karanténból kerülnek ki, nincs idejük felkészülni, azonnal meccset kell játszaniuk, ráadásul megfeszített tempóban. Könnyen túlterheléshez, sérülésekhez vezethet ez az állapot, nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is.
„Hihetetlen csapategység és elsöprő mentalitás, feltétel nélküli harci szellem”
– magyarázta a BZ-nek egy német sportorvos, Thorsten Dolla, mire lesz szükségük a folytatásban, ezt kell átadnia az edzőnek. Emellett az otthonaikban fegyelmezetteknek kell lenniük a játékosoknak, minimálisan sem hízhatnak el, mert akkor a teljesítményük is csökken.