Dörzsölt trükkel nyerte Verstappen az imolai F1-futamot

2021. április 19. – 14:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A futamgyőztes Max Verstappen tökéletes futamot fogott ki a vasárnapi Emilia Romagna-i Nagydíjon Imolában, de a hibátlan rajt nélkül valószínűleg jóval nehezebb dolga lett volna a harmadik helyről induló pilótának. A rajtnál Verstappen szó szerint kilőtt Lewis Hamilton mögül, a 2-3-as kanyarkombinációt jelentő Tamburello-sikánnál ha nem is volt tisztán Hamilton Mercedese előtt, de elég sok helyet csinált meg magának ahhoz, hogy megtarthassa a pozíciót a kanyarok után.

Hogy itt, a küzdelem közben valóban összeért-e a két autó, és annak volt-e komolyabb hatása a Mercedesre, még a két főszereplő sem tudta egyértelműen megmondani a futam után, de a lényeg, hogy Verstappen az álomszerű rajt nélkül biztosan nem lett volna ilyen jó helyzetben, Hamilton pedig még száraz pályán is az egyik legkeményebben védekező versenyző – csak ezt nem sokat láthattuk az elmúlt években –, hát még esőben.

Verstappen rajtja persze nem volt véletlen – a rutinos autósok nagy fegyverével, a 2-es sebességfokozatból elindulással nyert nagyot. Amíg a közúti vezetők leginkább nagy hóban élnek ezzel, addig a Forma–1-ben lényegében csak esős körülmények között találkozhatunk olyannal, hogy valaki 2-esből rajtoljon, már csak azért is, mert havon nem rendeznek futamot.

Az alábbi, Verstappen rajtjáról készült videón, amire az M4 Sport szakértője, Wéber Gábor hívta fel a figyelmet, kis koncentrációval kivehető a Red Bull pilótájának kormányán a 2-es szám, ami a sebességfokozatot mutatja – a holland jól döntött, hogy a csúszós aszfalton így rajtolt, miközben a többiek nem gondolták, hogy ez lehet a nyerő taktika.

Verstappen persze nem egyedül rajtolt 2-esből a mezőnyben, de az, hogy most sikerrel tudott élni ezzel a megoldással, és ez nagyban hozzájárult a futamgyőzelméhez, túlmutat az egyszeri sikeren. Múlt novemberben, a szintén esős Török Nagydíjon még vizesebb körülmények között négy pilóta volt csak a 20 fős mezőnyben, akik nem 2-esben, hanem a megszokott módon, 1-esben indultak el: a Red Bull és az AlphaTauri két pilótája. Hogy mi bennük a közös? Mind a négyük mögött Honda-motor berregett, ahogy idén is csak ez a két csapat használja a Honda erőforrásait. Fontos hozzátenni, hogy ők négyen borzalmas rajtot kaptak el Isztambulban, Verstappen majdnem le is állt teljesen.

A tavalyi isztambuli verseny után felmerült, hogy a Honda motorja egész egyszerűen nem tudta azt, amit a riválisok, így meg sem próbáltak 2-esben rajtolni, mert úgysem jött volna össze. A 2021-es szezon végén távozó japán gyártó viszont idénre több olyan dolgot is rohamtempóban lefejlesztett, amivel terv szerint csak később lettek volna kész, ennek eredménye lehet az is, hogy Imolában sikeres volt Verstappen rajtja 2-esből. (Ezt erősíti, hogy például 2017-ben, amikor még Renault-motor hajtott a Red Bullokat, Verstappen simán rajtolt 2-esből a Kínai Nagydíjon.)

A távozás bejelentésekor a Honda nagyon fogadkozott, hogy az utolsó évükben odateszik magukat az F1-ben, hogy emelt fővel távozhassanak, a fenti rajtból pedig látszik, hogy nem üres ígéreteket puffogtattak. Ha esetleg a szezon végén akár Verstappennek, akár a Red Bullnak sikerül megtörnie Lewis Hamilton és/vagy a Mercedes dominanciáját, az ilyen apróságokon is múlhat majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!