A fővárosi önkormányzat az UEFA-tól tudta meg, hogy telt házas Eb-meccsek lesznek Budapesten

2021. április 12. – 16:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A fővárosi önkormányzat is csak az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos bejelentéséből értesült arról, hogy a Puskás Arénában telt házas meccseket készülnek tartani a nyári Európa-bajnokságon – írja a Magyar Hang.

Budapest főpolgármester-helyettese, Gy. Németh Erzsébet azt írta a lapnak, hogy a telt házas meccsek tervéről annak ellenére sem szereztek tudomást, hogy április első napjaiban hivatalos levélben kereste meg Vági Mártont, az MLSZ főtitkárát, hogy közös gondolkodást kezdeményezzen az Eb budapesti meccseivel kapcsolatban.

„Igazolódni látszanak azok a baljós feltételezések, melyek szerint az aggasztó járványhelyzet és a szakmai javaslatok ellenére a kormány azért tervez nyitást és lazítást, hogy az Európa-bajnokságot a fővárosban rendezze meg. A fővárosnak rendezői szerepköre ellenére sincsenek olyan jogosítványai, melyek lehetőséget adnának a beavatkozásra.

A döntés ezért arról, hogy a 2021. évi labdarúgó-Európa-bajnokság budapesti mérkőzései milyen módon, befogadással és nézői beengedésekkel kerülnek megrendezésre, teljes mértékben a Magyar Labdarúgó-szövetség, valamint Magyarország kormányának felelőssége. Sajnálattal látom, hogy sem a többi európai ország példája, sem a magyar járványügyi szakemberek véleménye, sem Budapest álláspontja nem érdekli a kormányt, amikor a labdarúgásról van szó” – olvasható Gy. Németh Erzsébet közleményében.

A Puskás Aréna 2020. szeptember 24-én – Fotó: Szirtesi László / AFP
A Puskás Aréna 2020. szeptember 24-én – Fotó: Szirtesi László / AFP

A DK politikusa szerint közös érdeknek kell tekinteni a budapestiek és az ide érkező külföldiek biztonságát, ezért várják a kormány tájékoztatását, hogy milyen speciális protokollokat készülnek alkalmazni a meccsek idején. A koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott Eb a tervek szerint június 11-én kezdődik, és július 11-ig fog tartani.

Az Eb-t összesen 12 városban bonyolítják le, Budapesten három csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt fognak rendezni. A magyar válogatott június 15-én a portugálokkal, június 19-én pedig a franciákkal fog a Puskás Arénában játszani. Június 23-án a francia–portugál meccs, június 27-én pedig egy nyolcaddöntő lesz még Budapesten. A 12 rendező város közül egyedül Budapest jelezte azt az UEFA-nak, hogy akár telt házas meccseket is készek vagyunk rendezni a 67 ezer férőhelyes stadionban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!