Telt házas meccseket rendezne Budapest a foci-Eb-n

2021. április 9. – 18:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken jelentette be, hogy az idénre halasztott Európa-bajnokság rendező városai mennyi nézőt terveznek beengedni a június 11-én kezdődő sorozatra. Jelen állás szerint nyolc ország jelentett be konkrét számokat a kapacitásra vonatkozóan,

ebből Budapest az egyetlen, amely a tervek szerint szigorú követelmények mellett ugyan, de telt házzal tervez.

A tagszövetségeknek, így az MLSZ-nek is legkésőbb szerdán kellett leadniuk, milyen kapacitással működhet a rendező stadion. A román sportminiszter, a csíkszeredai Novák Károly Eduárd már korábban elárulta, hogy a bukaresti 55 ezres stadionban legfeljebb 13 ezer néző mehet be a meccsekre. Péntek délutánra az UEFA közleménye szerint összesen nyolc rendező erősítette meg, hogy az előzetes járványügyi becslésekre alapozva hány embert engednek majd be a stadionokba. Hogy az eddigi adatok alapján mire lehet majd számítani, azt az alábbi felsorolásban szedtük össze:

  • Amsterdam (Hollandia) – Johan Cruyff Arena (25–33 százalék)
  • Baku (Azerbajdzsán) – Olympic Stadium (50 százalék)
  • Bilbao (Spanyolország) – San Mames
  • Bukarest (Románia) – Arena Nationala (25–33 százalék)
  • Budapest (Magyarország) – Puskás Aréna (100 százalék)
  • Koppenhága (Dánia) – Parken Stadium (25–33 százalék)
  • Dublin (Írország) – Aviva Stadium
  • Glasgow (Skócia) – Hampden Park (25–33 százalék)
  • London (Anglia) – Wembley Stadium (25 százalék)
  • München (Németország) – Allianz Arena
  • Róma (Olaszország) – Stadio Olimpico (itt lesz a nyitómeccs június 11-én)
  • Szentpétervár (Oroszország) – Krestovsky Stadium (50 százalék)

A közlemény alapján Oroszország és Magyarország tűnik a legoptimistábbnak – Szentpétervár esetében 50 százalékot erősítettek meg, ám ez a szám április végéig még növekedhet, Budapesten pedig már most az a cél, hogy telt ház előtt rendezzék a meccseket. Bakuban ugyancsak 50 százalékos kapacitásra lehet számítani, ám itt ez a szám fixnek tűnik.

Amszterdam, Bukarest, Koppenhága és Glasgow egyaránt 2533 százalék közötti kapacitással számol, és nem zárkóznak el ennek növelésétől sem, amennyiben a hónap végéig javul náluk a járványhelyzet, illetve a tömeges tesztelés edménye. London minimum 25 százalékos kapacitással számol a három csoportkörös, illetve a nyolcaddöntős meccsre, és reménykednek abban, hogy az elődöntőben és a döntőben majd tudják ezt növelni.

A maradék négy helyszín, München, Róma, Bilbao és Dublin április 19-éig kapott haladékot, legkésőbb eddig kell nyilatkozniuk a kérdésben.

Az UEFA azt is közölte, hogy a legtöbb esetben a szurkolóknak be kell majd tartaniuk az országok határátlépésre vonatkozó szabályozásait és korlátozásait (beleértve ebbe a karantént is), a jegyvásárlóknak ugyanis nem lesznek majd külön jogaik. Ez alól kivételt képez Baku, Budapest és Szentpétervár, ahol a szurkolók a különszabályoknak hála mentesülhetnek a belépésre vonatkozó szabályok, illetve a karantén alól.

Bakuban az ott játszó csapatok vendégszurkolói negatív teszttel beléphetnek majd Azerbajdzsánba, Szentpéterváron negatív teszttel minden jegytulajdonost fogadnak, Budapesten pedig a belépést megelőző öt nap alatt csinált két negatív teszt lehet a kulcs, illetve az, ha valaki az elmúlt fél évben átesett a koronavírus okozta betegségen.

Jelen állás szerint Magyarország lehet az egyetlen rendező, ahol telt házas meccseket terveznek – a Puskás Aréna esetében ez egészen pontosan 67 215 főt jelent. Érdekes egybeesésnek tűnt, hogy kedden jelentette be Orbán Viktor, hogy megvan a két és fél millió oltás, és április 7-én megkezdődik az ország nyitása, egy nappal az előtt, hogy meg kellett volna küldeni a kapacitásra vonatkozó számokat az UEFA-nak. Emiatt több ellenzéki politikus is elkezdte pedzegetni, hogy a foci-Eb miatt nyithatunk éppen most. A Telex a csütörtöki kormányinfón rá is kérdezett erre, amire válaszul Gulyás Gergely azt mondta, értékelik a viccet, de a kettőnek semmi köze egymáshoz.

A budapesti meccsek:

  • Június 15: Magyarország–Portugália, 18.00
  • Június 19: Magyarország–Franciaország, 15.00
  • Június 23: Franciaország–Portugália, 21.00
  • Június 27: nyolcaddöntő
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!