Újabb feljelentéseket tett a teniszszövetség az államtól 7 milliárd forintot kapó versenyszervező cégek ügyében

2021. április 8. – 23:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a teniszversenyek szervezésében és feladatainak ellátásában korábban főszerepet vállaló A-Z Tenisz Produkció Kft., A-Z Produkció Kft., Open Time Kft., valamint további érintett közreműködők ügyében – írja az MTSZ közleménye.

A szövetség szerint ezzel újabb lépést tettek a múlt botrányos ügyeinek feltárása érdekében. Az MTSZ a 2020. szeptember 15-i közgyűlés után beszámolt arról, hogy a szövetség 2016 és 2020 között 8,5 milliárd forintot kapott nemzetközi versenyek megrendezésére a magyar államtól, ebből az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az Open Time Kft. együttesen 7 milliárd forintnyi kifizetéshez jutott, átláthatatlan körülmények között.

„Az elmúlt időszak sorozatos vizsgálatai alapján az MTSZ elnökségének álláspontja szerint az említett gazdasági társaságok ügyeivel kapcsolatban felmerült a vagyon elleni, illetve költségvetést károsító bűncselekmények gyanúja, mivel megkérdőjelezhető a cégek által kiállított számlák tartalma, a szolgáltatások teljesítése és azok ár-érték aránya. Ráadásul a cégek a megrendeléseiket közbeszerzési eljárások lefolytatása és elnökségi jóváhagyás nélkül nyerték el” – áll a közleményben.

Lázár János fideszes országgyűlési képviselő beszédet mond a Magyar Tenisz Szövetség tisztújító közgyűlésén, ahol a szervezet elnökévé választották 2020. július 27-én – Fotó: Illyés Tibor / MTI
Lázár János fideszes országgyűlési képviselő beszédet mond a Magyar Tenisz Szövetség tisztújító közgyűlésén, ahol a szervezet elnökévé választották 2020. július 27-én – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Az MTSZ a pénzügyi fedezet és elnökségi jóváhagyás nélkül megkötött szerződések miatt csődközeli helyzetbe került, az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az A-Z Produkció Kft. előzetes egyeztetés nélkül végrehajtási eljárásokat indított az MTSZ ellen, emiatt több mint 650 millió forint értékben inkasszó került a teniszszövetség bankszámláira, ezzel veszélybe sodorva a sportolóknak, egyesületeknek juttatott támogatások kifizetését, és a napi működést. A végrehajtó mindeddig több mint 526 millió forintot utalt ki az érintett gazdasági társaságoknak.

Az MTSZ tavaly nyáron megválasztott elnöke, Lázár János azt ígérte, át fogja világítani a szövetség korábbi ügyleteit, és konszolidálni fogja a teniszezők több milliárd forintos adósságát. 2011-től a fideszes országgyűlési képviselő, Szűcs Lajos volt a szövetség elnöke, az ő idejében alakult ki az MTSZ tekintélyes adóssága.

A szövetség februárban számolt be arról, hogy az igazságügyi könyvszakértői vizsgálat a vártnál is sokkal sötétebb képet festett a múltbeli működésről. Kiderült, hogy valójában nem az eredetileg publikált 3,5 milliárdos hiányt hozta össze a Szűcs Lajos vezette szövetség, hanem egymilliárddal többet. És találtak még 220 millió forint áfatartozást is. Az állam a hiány konszolidálását tavaly májusban megkezdte. Az MTSZ a teljes jelentést publikálta a honlapján.

Lázár egyik első lépéseként már tavaly augusztusban feljelentette Szűcs bizalmasát, Richter Attila korábbi főtitkárt, aki ellen a teniszszövetség március végén több mint 250 millió forintos keresetet indított.

Richter 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá egy három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA-torna kapcsán. A kereset szerint Richter mindezt ráadásul annak ismeretében tette, hogy a kormány határozatban rendelkezett egy másik verseny támogatásáról. Ezért az MTSZ új elnöksége a büntetőfeljelentést követően peres úton visszaköveteli Richterről az általa okozott kárt – írja az MTI.

Lázár János márciusban úgy vélekedett, hogy május végére fejeződhet be a szövetség pénzügyi konszolidációja. A szervezet 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére, ebből 1,7 milliárdot már kifizettek a játékosoknak, edzőknek, kluboknak és versenyszervezőknek, emellett – mint mondta – óriási összegeket kellett átutalni külföldi ügynökségeknek, ezzel pedig remélhetőleg sikerült helyreállítani a magyar tenisz becsületét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!