Lázár János folytatja a rendrakást, lemondta a tenisztornákat

2020. október 10. – 19:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lázár János fél év alatt szeretné konszolidálni a teniszezők több milliárd forintos adósságát. Amióta ő irányítja a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ), az elnökségi ülésen történteket a hivatalos honlapon közzéteszik. A volt kancellária minisztert július végén választották meg elsöprő többséggel elnöknek, mert az előző, Szűcs Lajos fideszes képviselő vezette szövetség több mint 3 milliárd forint hiányt halmozott fel. Az MTSZ 12 milliárd forintot kapott a kormánytól 3-4 év alatt, az adósság mértéke mindenkit szíven ütött a sportágban.

A hiánynak sok összetevője van, de a férfi és női nemzetközi tornák rendezése jelentősen közrejátszottak ebben. Most az elnökség arról határozott, hogy jövőre sem női, sem férfi tornát nem kíván rendezni Budapest. És addig nem is kíván rendezni, amíg az infrastrukturális feltételek nem adottak ehhez. Egy nemzeti teniszcentrum felépítése régóta napirenden volt, de még a megfelelő helyszínt sem tudták kiválasztani hozzá.

A férfi tornának több helyszíne volt, a Nemzeti Edzés Központ, a Kopaszi gát. A Davis Kupa meccseket pedig rendeztek egy bevásárlóközpont parkolójában is. A salakos pályák felépítése, a mobillelátók bérlése a gyanú szerint túlárazott volt.

A nőknél az idén februári tornát nem tudták megrendezni, mert nem volt arra alkalmas szabad helyszín Magyarországon, a verseny jogtulajdonosa (IMG) ezért beperelte a szövetséget, és jó eséllyel meg is nyeri a pert az elállás miatt, ezt is közpénzből kell majd fizetni.

Lázár arról is beszélt egy augusztus végi interjújában, amit az Eurosportnak adott, hogy ő nem javasolta volna a Federation Kupa megrendezését sem. Ezen a tornán a világ legjobb 16 csapata a Papp László Sportarénában teniszezezne, és a kormány pedig garanciát vállalt rá korábban. Erről még Fürjes Balázs kormánybiztos állapodott meg, a jogdíj több milliárd forint.

Az elnökség határozott arról is, hogy a főtitkári pozícióra pályázatot ír ki. A februárban menesztett főtitkárt, Richter Attilát pedig Lázár már korábban augusztus közepén feljelentette.

A Szűcs Lajossal rossz viszonyban lévő Sávolt Attilát szakmai igazgatónak nevezték ki, Bardóczky Kornélt pedig fejlesztési igazgatónak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!