Lázárék újabb egymilliárdos hiányt tártak fel a teniszszövetségben

2021. február 25. – 12:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) hivatalos honlapján közölte, mit állapított meg az igazságügyi könyvszakértői vizsgálat. „A vártnál is sokkal sötétebb képet fest a múltbeli működésről” – írta az MTSZ.

Kiderült ugyanis, hogy valójában nem az eredetileg publikált 3,5 milliárdos hiányt hozta össze a Szűcs Lajos vezette szövetség, hanem egymilliárddal többet. És találtak még 220 millió forint áfatartozást is. Az állam a hiány konszolidálását tavaly májusban megkezdte. Az MTSZ a teljes jelentést publikálta a honlapján.

A szövetség vezetését tavaly júliusban vette át a korábbi kancelláriaminiszter, Lázár János. A tisztséget a fideszes országgyűlési képviselő, Szűcs Lajos 2011-től töltötte be, de az utóbbi néhány évben alakult ki ez a tekintélyes adósság. A szövetség ellen több nyomozás is folyamatban volt, a mostani vezetés ezek eredményéről egyelőre nem tájékoztatott.

Lázár egyik első lépéseként már tavaly augusztusban feljelentette Szűcs bizalmasát, Richter Attila korábbi főtitkárt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!