Valter Attila harmadik lett az országúti bringázás egyik csúcsversenyén

2021. március 28. – 16:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon régen nem látott magyar sikert ért el Valter Attila országúti kerékpárban. A Groupama-FDJ bringása harmadik helyet szerzett a Katalán körverseny hetedik szakaszán. Utoljára Bodrogi László volt dobogós a profi bringázás csúcskategóriájában.

Az egyhetes, World Tour kategóriájú Katalán körverseny második felében az idén csapatot váltó Valter nagyon aktív volt, három szakaszon is benne volt szökevénycsoportban, pénteken meg is csípett így egy nyolcadik helyet, vasárnap pedig ezt is sikerült túlszárnyalnia, a harmadik helyen gurult be a célba a 133 kilométeres barcelonai körpályán, ahol a helyenként nagyon meredek Montjuïcot is meg kellett hatszor mászni.

A szakaszon a szökések specialistája, Thomas De Gendt (Lotto-Soudal) nyert, aki a szlovén Matej Mohoricot (Bahrain-Victorius) rázta le az utolsó körben magáról. Mögöttük több kisebb csoport küzdött, Valter is jól bírta a hegymeneteket. Ugyan utolérni nem volt esélyük az élen álló párost, de a magyar bringás végig kitartott, maga mögött tudta tartani a begyorsuló üldözőbolyt, és 1 perc 42 másodperces hátránnyal beérve harmadik lett.

Négy másodpercet adott annak a csoportnak, amelyben a legnagyobb sztárok tekertek, az összetettet megnyerő Adam Yates, a korábbi Tour de France-győztes Geraint Thomas, a 2018-as világbajnok Alejandro Valverde, és még tucatnyi olyan nevet lehetne sorolni, akik a háromhetes körversenyek meghatározó szereplői.

Valternek a Katalán körversenyen összetettben a 38. helyen végzett, közel 28 percet kapott a győztes Adam Yatestől. A magyar bringás idei egyik főversenyen a Giro d'Italia lesz, ahol tavaly a 20. szakaszon már összejött neki egy top 10-es helyezés.

Valteréhoz hasonló sikert utoljára 2007-ben ért el magyar kerékpáros, akkor Bodrogi László a Vuelta a Espanán szerzett második helyet az egyik időfutamos szakaszon.

Valter Attiláról a Giro előtt ebben a cikkben írtunk bővebben, és edző-édesapjával beszélgettünk a karrierjéről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!