Már kezdem elhinni, hogy profi bringás vagyok

2020. október 01. – 21:50

frissítve

Már kezdem elhinni, hogy profi bringás vagyok

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhárom év telt el azóta, hogy magyar bringásnak szurkolhattunk valamelyik háromhetes kerékpárversenyen. Korábban csak Bodrogi Lászlónak sikerült Grand Touron indulnia, de szombattól már Valter Attila is sokakat leültethet a tévék elé, hogy végigkövessék 3500 kilométeres, rendkívül nehéz útját a Giro d’Italián. A 22 éves Valter néhány év alatt jutott a kerékpározás elitjébe, és újoncként sem csak az a célja, hogy végigtekerje az olasz körversenyt.

Az országúti kerékpározás csúcsát a Tour de France jelenti, de a másik két háromhetes versenyen, a Giro d’Italián vagy a Vuelta a Espanán versenyezni is legalább akkora kihívás és rang, nem magától értetődő, hogy eljut ideáig egy bringás karrierje során. A magyar kerékpársport, bár szép hagyományai vannak, évtizedek óta elég nagy hátrányban van a világelithez képest. A csúcsformáját a 2000-es évek elején futó Bodrogi László is inkább azért jutott elég magas szintre, mert szüleivel fiatalon Franciaországba költözött, tehetségét ott tudta igazán kibontakoztatni. Az ottani szakértelem, versenyrendszer és menedzsment segítette.

Valter Attila kiemelkedése is részben családi történet. Édesapja, Valter Tibor maga is kerékpáros volt, majd fia edzőjeként egyengette útját. Attila hegyikerékpárosként kezdte, és még két éve is elég komolyan versenyzett abban a szakágban is. Országúti karrierje 2018-ban indult be igazán, amikor a Tour de Hongrie-n a hegyi trikóért csatázott nagyot, majd a Szlovák körverseny egyik hegyi szakaszán a harmadik lett, az éppen most világbajnoki címet nyerő Julian Alaphilippe-pel együtt beérve. Ezután kapott szerződést a lengyel CCC csapatától. Valter 2019-ben még az utánpótlás sorban tekert, de már ekkor is a profi csapatéhoz hasonló támogatást kapott. A tavalyi szezonja is elég jó lett, harmadik lett a Tour de Hongrie-n, de még négy másik többnaposon is dobogós volt, valamint az utánpótlás Tour de France-ának tartott Tour de l’Averniren is nyert egy etapot. Meggyőző szereplés volt, így a tavalyi szezon végén nem volt akkora meglepetés, hogy a CCC bejelentette: 2020-ban már Valter a World Tour-sorban kap helyet. Ez már az a szint, hogy a csapat automatikus résztvevője a világ legnagyobb versenyeinek. A bejelentéskor kimondva-kimondatlanul a Giro d’Italia-szereplést is megígérték Valternak. Akkor még mindenki abban a tudatban volt, hogy a Giro Budapestről rajtol majd el. A koronavírus más forgatókönyvet írt, ezért a magyar bringás is a megcsonkított szezonban versenyzett.

Valter Attila és édesapja Tour de Hongrie 2020 ötödik szakasza után.
Fotó: Vanik Zoltán / Tour de Hongrie

Az év elején két francia többnaposon mutatott jó formát, majd augusztusban a Lengyel körversenyen is jól ment, mindezt a Tour de Hongrie összetettjének megnyerésével tetézte. A CCC-ben már számoltak vele, hogy a Girón vagy a Vueltán indítják, de még két héttel ezelőtt sem volt biztos, hogy melyikre nevezik be.

Nem alakul ki egyszerűen, hogy ki hova megy. Nem is olyan régen még úgy volt, hogy a Fleche Wallonne-on, majd a Liége–Bastogne–Liége-en (ezek északi egynapos klasszikusok) indulok, és utána mentem volna a Vueltára, de a csapattársaim programja miatt is úgy alakult, hogy végül a Giróra mehetek

– mondta Valter.

A magyar bringás bízott abban már a szezon elején is, hogy lehetősége lesz az olasz körversenyre menni, de a kettévágott szezon neki is nehezített pályát jelentett.

„Ha itthon rajtolt volna a Giro, elég buta dolog lett volna kihagyni, a csapat ismertségének is jót tett volna, de azért nem volt kőbe vésve, hogy indulok. Kellett, hogy meglegyen az erőm és a mentális rész is mindehhez. Kétségtelen, hogy előnyből indultam, be tudtam volna kerülni a májusi sorba. Ez a járvány miatt nem így lett, de ez nem baj. Mivel sok verseny elmaradt, és nem mindenki tud elindulni azokon, amiket megtartanak, nagyobb lett a konkurenciaharc, a menni akarás is a csapaton belül. A rangidősöknek persze így is nagyobb a szavuk. Nekem így még inkább meg kellett győznöm a teljesítményemmel a csapatot, még nagyobb sikert kellett elérnem. Örülök, hogy így is ki tudtam vívni az indulást.”

A szűkre szabott idényben is érettebb versenyző lett, a World Tour-mezőnyben megtett kilométerek sokat számítottak neki.

„Igazából még saját magamat is megleptem, erőnlétben, mentalitásban is előre léptem. Ebben van tudatosság is, de a közeg az, ami előrelendít. Idén kezdtem elhinni és érezni, hogy tényleg profi bringás vagyok. Tavaly még sok amatőr hibát csináltam, az akkori önmagamat, már érzékből, tapasztalatból megverném. Persze még így is fényévekre vagyok például Valverdétől (2018 világbajnoka, aki 40 évesen is a legjobbak között van), aki ha nem is a legerősebb, de rutinból sok mindent megold. Ebben a mezőnyben már nem lehetek mindenkinél erősebb, jól kell taktikázni is. Még érzem, hogy sok van bennem, fölfelé vezet az út. A Giro sem ijeszt meg, nagyon várom a rajtot.”

A CCC-ben az orosz Ilnur Zakarin számít a legerősebbnek, ő már többször volt top 10-es háromhetesen, de mivel még épült fel teljesen a Tour de France-on szerzett sérüléseiből, nem valószínű, hogy rámegy az összetettre. Ez csapattársainak is nagyobb szabadságot jelent. „Nem nagyon kell segíteni Zakarint, esetleg ha az első hét után jól állna, akkor kell majd neki beállni. Alapvetően mindenki saját magáért jött, sokkal nyugisabban versenyezhetünk, mindenki ki is nézett magának egy-két szakaszt” – mondta Valter. A CCC-s bringások nincsenek könnyű helyzetben, év végén megszűnik a csapatuk, és még nincs mindegyiküknek új szerződése (Valter a francia FDJ-ben folytatja), ezért is fontos a jó szereplés nekik. Valter is átnézte a szakaszokat, de nem akar rástresszelni a versenyre, indokolatlanul nyomást helyezni önmagára.

„Megtervezhetném, hogy majd az Etnán megindulok, vagy a 19. szakaszon, de lehet, hogy akkor pont le sem tudom nyomni a pedált. Próbálok csak úszni az árral, és ha jó napom van, akkor majd próbálkozom.”

A Giro d’Italiát a versenyzők is legnehezebb háromhetesként tartják számon, délen harmincfokos hőségben, míg az Alpokban hófalak között tekerhetnek, és eleve elég brutális az útvonal a rengeteg heggyel. Csak jó erőbeosztással lehet eljutni a végéig. „A rutinosabb versenyzők szerint a Tour mindig nagyon ideges, hektikus és kontrollált, a Girón kicsit más a stílus, de nagyon nehéz. Bármelyik nap lehet szenvedni, de ha jó napod van, akkor meg egész könnyű. Bízom benne, hogy inkább jó napjaim lesznek. Pár idősebb versenyző azt tanácsolta, hogy az első hetet vegyem takarékra. Ismerik a fiatalokat, tudják, hogy mindig elöl akarnak lenni. Azt mondták, nincs abból semmi baj, ha leszakadok az élcsoporttól, tök mindegy utána, hogy 30. vagy 100. vagy, de sokkal jobban jársz, ha pihensz is olykor, és aztán bejössz a legjobb tízbe egy szakaszon.”

Fotó: Kurucz Árpád / Tour de Hongrie

A jó szereplés azon is múlik, hogy két szakasz között, mit csinál egy kerékpáros. A rajt- és célhelyek közötti transzferek, a sajtószereplés mind a pihenőidő rovására mehet, mentálisan is fáraszthatják a bringásokat. Valter úgy érzi, hogy most nagy rajta a figyelem, de megpróbálja majd ezt jól kezelni. Az országúti kerékpár az elmúlt pár évben a fiatalok sportja lett, tavaly Egan Bernal 22 évesen nyerte meg a Tour de France-t, idén Tagej Pogacar nyerte meg a francia kört egy nappal 22. születésnapja előtt, és a 20 éves Remco Evenepoel is halmozza a sikereket. „Ez nekem egy kicsit inkább degradáló, mint motiváló. Hiszen 22 évesen én még nem tartok itt. Fura, hogy ennyi idősen miket tudnak. Pogacar juniorban is jobb volt nálam, de elrémít, hogy milyen óriási fejlődésen ment keresztül. Azért bízom magamban, az én fejlődésem nem ilyen ugrásszerű, de folyamatos, egyre inkább csukódik az olló, és egyszer talán én is elérhetek arra a szintre.”

(Borítókép: Vanik Zoltán / Tour de Hongrie)