Az eleje durva, a vége durva, és közte rengeteg a kilométer

2020. szeptember 29. – 17:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az országúti kerékpárban is furcsa évet hozott a koronavírus-járvány, a normál esetben hét hónapra eloszló versenyévadot száz napba kellett sűríteni, és a hagyományos sorrend is felborult. Így fordulhat elő, hogy a szeptember végén befejeződött Tour de France után két héttel jön az olasz körverseny. Az október 3-án rajtoló 103. Giro d’Italia is sok izgalmat ígér, de a hegyek mellett az időfutamok is hangsúlyos szerepet kapnak az idei Tourtól eltérően. A háromszoros világbajnok Peter Sagan is most debütál a Girón, de sokkal fontosabb, hogy hosszú idő után végre magyar bringást is láthatunk háromhetes körversenyen. A sztárok vetélkedése mellett Valter Attila teljesítményére is figyelhetünk.

Magyar szempontból kissé sajnálkozhatunk is a Giro miatt, mert az eredeti tervek szerint az olasz körverseny Budapestről startolt volna el május 9-én, majd három szakasz után hagyta volna el a karaván Magyarországot, hogy Szicíliában folytatódjon a verseny. A járvány miatt az idei rajttól visszaléptünk, de van rá esély, hogy a közeli jövőben eljön hozzánk a Giro d’Italia.

Tavasszal a koronavírus-járvány Olaszországban súlyos problémákat okozott, rengeteg megbetegedést és halálesetet regisztráltak, elsősorban az északi tartományokban. Most viszonylag moderált a helyzet, a második hullámban nincs olyan sok fertőzött, és a szervezők bíznak a verseny biztonságos megrendezésében. A kerékpárosokat, ahogy sok más sportágban, úgynevezett buborékokban kezelik. Meghatározzák, hogy hol tartózkodhatnak és kivel érintkezhetnek, amikor éppen nem tekernek. A bringásokat tesztelni is fogják, de Mauro Vegni főszervező a csapatokat nem fogja kizárni, ha két vagy több pozitív esetet találnak náluk (a Tour de France-on ez volt a szabály), csak a fertőzötteket izolálják majd el. A szurkolókat arra kérik, hogy viseljenek maszkot, de ez sem kötelező, viszont az várható, hogy néhány helyen rajtoknál, célban, fontos emelkedőkön majd korlátozzák a létszámukat.

Öt nagy favorit a győzelemért, de a címvédő hiányzik

Az átalakított Giro Szicíliából rajtol el, méghozzá egy 15,1 kilométeres időfutammal, ami máris fontos különbségeket alakíthat ki a rózsaszín trikóra pályázó bringások között. Bár nagyon készült a Giróra, a címvédő Richard Carapaz nem teker az olasz körön. Csapata, az Ineos Grenadiers az utolsó pillanatban inkább a Tourra küldte, hogy helyettesítse a keretből kitett Chris Froome-ot és Geraint Thomast azok állítólagos gyenge formája miatt. Thomas a Tirreno–Adriaticón és az időfutam-világbajnokságon igazolta, hogy jó erőben van, az összetett verseny egyik nagy esélyese. A három időfutamon, a nyitó- és a zárószakasz mellett a 14. etap is egyenkénti indításos lesz, így Thomas jelentős előnyt szerezhet riválisaival szemben, és ezt képes lehet megtartani a hegyeken.

Geraint Thomas az időfutam-világbajnokságon 2020. szeptember 25-énFotó: Marco BERTORELLO / AFP
Geraint Thomas az időfutam-világbajnokságon 2020. szeptember 25-énFotó: Marco BERTORELLO / AFP

Az olaszok a kétszeres győztes Vincenzo Nibaliban (Trek-Segafredo) bíznak leginkább. A Messinai Cápának nevezett bringás tavaly is csak egy perc hátránnyal lett második. Idén nincs kiemelkedő eredménye még, de a háromhetesek előtt mindig borzalmasan kemény edzésmunkát végez magashegyi körülmények között, biztosan éles lesz most is. Nibali ráadásul elég dörzsölt, váratlan pillanatokban képes támadásokat indítani, élvezetes stílusban versenyzik.

Simon Yates (Mitchelton-Scott) az egyhetes Tirreno–Adriatico megnyerésével hangolt a Giróra. A brit kerékpáros 2018-ban 13 szakaszon viselte az összetettben vezetőnek járó rózsaszín trikót, egy pillanatig sem takarékoskodott az erejével, de a Giro végére látványosan megrogyott, és két etap alatt a 22. helyre csúszott. Azóta már jóval tapasztaltabb, 2018-ban a Vuelta a España megnyerésével is ezt bizonyította. Neki az emelkedőkön kell bizonyítania, mert az időfutamokon nem kifejezetten erős. Csapatvezetője, Matt White mondta azt a Cyclingweeklynek, hogy Thomas miatt minden hegyimenőnek agresszíven kell majd versenyeznie, ha nyerni akar.

A dán Jakob Fuglsang (Astana) idén is nagy formában teker, amit a lengyel körversenyen elért második helye és az Il Lombardia nevű klasszikus megnyerése is bizonyít. Fuglsang szinte minden háromhetesen favoritnak számít, elég jól bírja a gyűrődést, de ő az a bringás, akivel mindig történik valami szerencsétlenség, hol bukás, hol mechanikai probléma akadályozza meg abban, hogy tehetségéhez mérten szerepeljen Grand Touron.

A holland Steven Kruijswijk (Jumbo-Visma) is tudja, hogy milyen az, amikor beüt a katasztrófa. A 2016-os Girón rózsaszín trikós volt, amikor egy kanyart elmérve hófalba csapódott, és ezzel el is veszítette az első helyet. A tavalyi Tour harmadik helyezettje idén is a francia körre készült, de egy versenybaleset és kulcscsonttörés miatt ki kellett hagynia. A Girón viszont versenyben lehet a dobogóért.

Steven Kruijswijk 2016-os bukása utáni súlyos lemaradásban a Giro d'Italia versenyen.Fotó: Yuzuru Sunadayuzuru Sunada / BELGA MAG / AFP
Steven Kruijswijk 2016-os bukása utáni súlyos lemaradásban a Giro d'Italia versenyen.Fotó: Yuzuru Sunadayuzuru Sunada / BELGA MAG / AFP

Meglepetés lenne, ha az előbb említett öt bringáson kívül nyerné valaki a Girót, a top 10-re még Wilco Keldermann (Sunweb), egy jó formában lévő Rafal Majka (Bora-hansgrohe) és Ilnur Zakarin (CCC), illetve a Fuglsangot segítő Alekszander Vlaszov is pályázhat.

Végre behúzták Sagant

Az összetett menőkön kívül a szokottnál is nagyobb figyelem hárulhat a sprinterekre. Ennek jórészt az az oka, hogy karrierje során először indul a Girón Peter Sagan. A nyers humora és akár verseny közben is elővezetett bohóckodásai miatt is közönségkedvenc szlovák eddig minden évben a Tourra koncentrált, hogy ott megnyerje a sprinterek pontversenyét. Bár Olaszországban is élt, a Giro nem igazán illett a programjába, szponzorai miatt is inkább a vele egy időben lévő kaliforniai körversenyt választotta. Idén aztán sikerült meggyőzni Sagant, egy reklámkampányt is ráhúztak, és sokak szerint nem is igazán a Tourra készült, hanem az olasz körre. A Bora-hansgrohe bringása az első két hétben elvihet egy-két szakaszt, de a ciklámen trikóért, a pontverseny első helyéért nagyot kell majd küzdenie. Ebben legnagyobb ellenfele Michael Matthews (Sunweb) lehet, mert az ausztrál hozzá hasonlóan elég jól bírja a rövid, meredeken végződő befutókat, és képes lehet szökésekben is részt venni. Rajtuk kívül aztán ott van pár igazi specialista, mint Elia Viviani (Cofidis), Arnaud Démare (FDJ), Fernando Gaviria (UAE) vagy Rick Zabel (Israel Start-Up Nation), akik a sík szakaszokon gyűjthetnek sok pontot etapsikerekkel.

A harmadik hétre bedurvul a Giro

Túl sok ilyen szakasz azért nem lesz, a Giro ugyanis ritkán kényezteti el a sprintereket, a durva, hegyi etapok mellett rengeteg átvezető, dimbes-dombos szakasz van, aminek a végére nem biztos, hogy elöl maradnak a nagyobb testű bringások. Az első komoly teszt a harmadik szakasz lesz, aminek a végén az Etna emelkedőjét másszák meg a bringások. Az ötödik szakasz az első, ami már nem Szicíliában lesz, a 225 kilométerével és a végén 24 kilométeres emelkedőjével a fárasztásról szólhat. A kilencedik etapon még nem megy nagyon magasra a mezőny, de a négy kategorizált emelkedő már az összetett szempontjából is fontos lesz. Igazán az utolsó bő egy hétre durvul be a Giro, a 14. etapon jön a hosszú időfutam, majd rögtön utána egy hegyibefutós szakasz következik, a síterepként is ismert Piancavallóra egy 15 kilométer hosszú meredély vezet fel. A nagy drámák a 17., 18. és 20. szakaszon jöhetnek, ahol folyamatosan óriásiakat liftezik a mezőny, egymás után jönnek az 1700 méter feletti csúcsok. Sőt, jóval 2000 méter fölé is feltekernek a bringások. A 18. etapon a legendás Stelvio-hágóhoz küzdik fel magukat, a látványos hajtűkanyaros aszfaltcsíkon 24,5 kilométeren át folyamatos a hegymenet. Az idei Girón a Stelvio a legmagasabb csúcs a maga 2758 méterével, de nem sokkal marad el tőle a 2744 méteres Colle dell Angello, ami a 20. szakasz első hegye. Utána még két kétezer méter feletti csúcs jön, az utolsón, Sestriere-ben lesz a befutó. Ezeken a szakaszokon már az is számítani fog, hogy ki mennyire tud alkalmazkodni az oxigénszegény környezethez és a hideghez.

A 103. Giro D'Italia útvonalaFotó: ProCyclingStats
A 103. Giro D'Italia útvonalaFotó: ProCyclingStats

Ahogy a már említett Matt White megjegyezte: „Ez a legnehezebb a három Grand Tour közül. Kemény a kezdet, kemény a vég, és közte rengeteg kilométer van.”

A már 17 háromhetesen induló Kruijswijk is hasonló véleményen van. „Ez a legnehezebb utolsó hét Grand Touron, amit valaha láttam.”

Újra van magyar a Giro d'Italián

Ebbe a kemény versenybe Valter Attila is belekóstolhat majd. A 22 éves bringás a lengyel CCC csapatában tekerhet az olasz körön. Legutóbb 2007-ben volt magyar a Girón, Bodrogi László, és rajta kívül másik bringásunk még nem is próbálkozhatott Grand Touron. Több versenyen bizonyította már, hogy ő is jól bírja az emelkedőket, talán egy-két szökésben is ott láthatjuk majd. Ő is arra számított, hogy egy Magyarországon rajtoló Girón mutatkozhat be, de így is rengetegen fogják nézni itthonról. Ha a hazai kerékpársport nem is igazán erős, újra van egy-két olyan bringásunk, akivel a topligában is számolni kell, és napról napra felbukkannak az élő közvetítésekben. (Valter Attilával interjút is készítettünk a Giro előtt, hamarosan önök is elolvashatják ezt.)

A 103. Giro d’Italia programja:

1. Monreal–Palermo (egyéni időfutam) 15,1 km
2. Alcamo–Agrigento 149 km
3. Enna–Etna 150 km
4. Catania–Villafranca Tirrena 140 km
5. Mileto–Camigliatello Silano 225 km
6. Castrovillari–Matera 188 km
7. Matera–Brindisi 143 km
8. Giovinazzo–Vieste 200 km
9. San Salvo–Roccaraso 207 km
pihenőnap (október 12.)
10. Lanciano–Tortoreto 177 km
11. Porto Sant’Elpidio–Rimini 182 km
12. Cesenatico–Cesenatico 204 km
13. Cervia–Monselice 192 km
14. Conegliano–Valdobbiadene (egyéni időfutam) 34,1 km
15. Base Area Rivolto–Piancavallo 185 km
pihenőnap (október 15.)
16. Udine–San Daniele del Friuli 229 km
17. Bassano del Grappa–Madonna di Campiglio 203 km
18. Pinzolo–Laghi di Cancano 207 km
19. Morbegno–Asti 253 km
20. Alba–Sestriere 198 km
21. Cernusco sul Naviglio–Milano (egyéni időfutam) 15,7 km

(Borítókép: A Giro d'Italia egy szerpentines szakasza a Passo Stelvio hegyoldalban. Fotó: Luk BENIES / AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!